Zsótér Sándor negyedik alkalommal rendezte meg Bertolt Brecht egyik legismertebb színdarabját, ezúttal Kurázsi és gyerekei címmel. A rendezővel néhány nappal a bemutató előtt beszélgettünk nézői és kritikusi elvárásokról, Brecht szövegvilágáról, az újrafordítás szükségességéről, Kurázsi dilemmájáról, körülményekről és döntésről, békéről és háborúról. Az előadás premierje február 18-án volt a Budaörsi Latinovits Színházban.
– Huszonöt éve rendeztél először Brechtet. Az 1998-as, Miskolci Nemzeti Színházbéli A vágóhidak Szent Johannáját húsznál is több Brecht-rendezés követte azóta. Miért ennyiszer és miért éppen Brecht?
– Kedvet kaptam. Ráharaptam, kíváncsivá tett. A nagy meséi később jöttek. Ha lehetett, olyanokat választottunk, amiket nem, vagy ritkán sem mutatnának be. A Színművészeti Főiskolán például csodálatos volt fiatalokkal dolgozni a darabjain. Börcsök Enikővel a Vígszínházban! Trokán Nórával, Kocsis Pállal Kecskeméten! Király Leventével Szegeden!
– Van-e olyan Brecht-darab, ami eddig kimaradt, de régóta foglalkoztat alkotóként?
– A Puntilla úr és szolgája, Matti rég forog a fejünkben. Ha hívnak, nem aszerint döntök, hogy én mit szeretnék, hanem hogy melyik színészről mi jut eszembe, neki vagy nekik mi lenne jó. És így jó nekem is.
– A Kurázsit negyedszer rendezed meg. Miért?
– Először jókedvemben, másodszor kőszínházban, harmadszor erre esett a választás, negyedszer is erre esett. Berzsenyi Bellaagh Ádám, a Budaörsi Latinovits Színház igazgatója vágyott rá. Spolarics Andreának hoztam darabot, de Ádám ezt akarta. A háború kitörése előtt javasolta. Aztán még inkább kapálóztam ellene. Begyulladtam, hogy elvárnak tőlem valamit, amit nem tudok teljesíteni. Hogy másoljam át a darabot a jelen helyzetre? Amire képtelen vagyok. Se tudásom, se képességem hozzá. A darab úgy univerzális, hogy konkrét, de nem úgy konkrét, hogy egy jelenleg dúló háború képe legyen csak.
– Brecht 1939-ben, húsz évvel az első világháború után és a második kitörésének évében írta a Kurázsit, aminek a cselekménye a harmincéves háborúban játszódik. Háború és háború…
– A Kurázsi arról szól, hogy a háborúnak nincs vége. Egyik olyan, mint a másik. Szerencse, hogy itt több mint 70 éve nincs háború. De mindenütt másutt van. Kis szünetekkel. Az élet is háború. Más, de háború, kockázatvállalás, túlélés, békés szünetekkel. A szomszédunkban zajló háború azonban arra figyelmeztetett, hogy szabaduljak meg a szorongástól, hogy mit és hogyan várnak el tőlem. A darab politikai költészet, vers a háborúban élőkről és azokról, akik haszonélvezői, de nem protest szöveg. Magáért áll helyt. Nem tehetek úgy, mintha nem tudnék a szomszédban dúló háborúról, de nem használhatom a szöveget csak az erre való tiltakozásra.
– Ungár Juli dramaturg kezdettől elmaradhatatlan alkotótársad minden Brecht- rendezésednél. Az ő Kurázsi-fordításából dolgozol ezúttal is, közösen formáltátok a szöveget.
– Nem formálok én semmit. Juli azt fordítja, ami oda van írva. Belemászás a szövegbe. A fordítás közben megrágod, lenyeled, emészted a szöveget, kiköpöd. Sajáttá válik. Egyszerre rágod és teszed magadévá. A mesterséges szöveg szerkezete pont életszerűvé lesz. A rizsa körmönfontsága pont közel jön a gépelés közben. Anna Fierling – Kurázsi – taszító és roppant vicces, a józansága alatt dobogó szíve, könyörtelensége és hétköznapisága felvillanyozó! És akkor jön a másik neheze: miként mutasd meg, hogyan taszít és vonz egyszerre.
– Kicsoda Anna Fierling?
– Túlélő. A körülmények ide vagy oda, erre vagy arra kényszerítenek. Döntök minden pillanatban, így vagy úgy. Fura, de azok a Brecht-reprízek a legelevenebbek idehaza, amik szimplifikálják az alakokat, jó vagy rossz embert mutatnak, jó és rossz helyett. Kiválogatják a búzát, ő jó, az ocsú meg a csúnya ember. Megnyugtató a nézőtéren, hogy én Sen-Te vagyok, Sui-Ta pedig csak egy gonosz bácsi egy mesejátékból. Ha Kurázsi csak egy fájdalmas anya, és nem egy visszataszító üzletasszony. Pedig mindkettő egyszerre! De ez túl komplex, túl összetett lenne.
Nem egymás mellett álldogálnak, mint buszmegállóban ezek a tulajdonságok, hanem egyik a másikban, folytonos változásban. Ilyet megmutatni harci feladat. Kölcsönadni magadat ennek, mint színész, kockázatvállalás. Spolarics Andrea – azt hiszem – kockáztató színész. Kicsinyes heroinának lenni merész vállalás. És heroikusan kicsinek. Kurázsi, a gyerekei és akikkel összesodorja a háború forgószele, mind ilyenek. Talán a gyerekeivel engedékenyebb a szerző. Brecht felháborodást várt a nézőktől címszereplőjével szemben, de jobb költő, mint teoretikus. Pont zavarba ejtő a nézők viszonya az asszonyhoz. Túl sokat veszít. De háborúban.
– Érdekes lenne a négy rendezésedet egymás után megnézni és megfigyelni, hogy bizonyos korszakaidban hogyan alakítottad, hogyan alakítod az anyagot.
– Könyörgöm, csak változol! Minden változik. A főiskola hallgatóival talált helyen, a Rákóczi úti épület zsákudvarában csináltuk. Ők hangszerelték. Zenélték. Kurázsit más alkatú, érzékenységű, törékenységű hallgatók csinálták. Jó nézni, milyen igaz lehet sok lány megközelítése.
– Most viszont, ahogy az előző, 2012-es Radnóti Színházbéli előadásban is egyetlen színésznő, Kováts Adél után most Spolarics Andrea játssza Kurázsit, és a férfiaké az osztott szerep. Keressünk ebben a rendezői döntésben bármiféle mögöttes mondanivalót?
– Mindenképpen. Két dolog: tizenkét fős a társulat. A darabban két és félszer annyi a szerep. Két női szerep nem kettőz: Kurázsi és Kattrin. Yvette lehet parasztnő. A két fiúgyerek három jelenetben van. A szakács és a tábori lelkész terjedelmes szerepek. De a fiú- és a férfiszínészek eljátsszák a többi férfi-és fiú szerepet. Így a vakmerő Eilif tulajdonképpen kivégzi a testvéreit, a becsületes Bocit, mint Fiatal katonát kivégzi az anyja, mert elmetszi az álmai torkát. A fiai szembe jönnek vele haláluk előtt és haláluk után is.
– A 2012-es előadás nagyon erőteljesen használta a camp-kultúra kliséit, Ambrus Mária díszleteit és Benedek Mari jelmezeit is a camp, a tudatosan és önreflexíven használt giccs esztétikája hatotta át. A budaörsi előadás díszlete és jelmezei merőben mások lesznek.
– Akkor egy lipcsei festő képei mellett egy smoking-room volt a díszletben. Aznap éppen a dohányzást tiltották be zárt helyiségekben. Megvédték az egyiket a másikkal szemben. De a másikat is megvédhetnék az egyikkel szemben. A legjobb lenne, ha nem tiltogatnának.
– És mi a helyzet azzal a bizonyos kocsival?
– Kicsi kocsi. Kevés megkerülhetetlen tárgy van a drámairodalomban. Ha kötelező, akkor defenzív leszek. Mit lehet helyette? Hogyan lehet nélküle? Valóban kötelező? Én nem dicsérhetem, de amikor Nagy Norbert testesítette meg a „kocsit” a Radnótiban, azt elevennek találtam. A kocsi Kurázsi negyedik gyereke. Most van mozgó jármű és egy asztal. Egy asztal, ami beleéghetett a nézők retinájába. Hat méter hosszú, a végén két politikussal. Az internet viccet csinált belőle. Frappírozó! Kurázsi azt mondja: a legjobb, ha a politika egy helyben áll, mert a kisember csak veszít a hosszú asztalnál pingpongozó politikusok játszmáin.
