A Liszt Ünnep színpadi programjai közt számos műfaj képviselteti magát, így többek között a népzene is, amely fontos inspirációs forrásként jelenik meg a Zeneakadémia Népzene Tanszékéhez kapcsolódó produkció, a Liszt és szakralitás nevet viselő koncert anyagában.
Habár maga, Liszt Ferenc – a koncert előadóival ellentétben – nem találkozott a mai értelemben vett hagyományos népzenével, vagy ahogy Bartók Béla szerette nevezni, parasztzenével, a hozzá fűződő lelkesedése valóban nyomot hagyott egyes művein. A Bolya Mátyás, Bolyki Sára, Fassang László és Szokolay Dongó Balázs előadásában hallható, sokféle műfaj kereszteződésében megálmodott zenei folyamat a négy markáns karakterű előadóművész zenei gondolatait fogalmazza meg Liszt egyházzenei munkásságára reflektálva, a népzene és a vallásos népénekek, valamint az improvizáció formanyelvén keresztül, kiegészítve mindezt a szerző orgonaátirataival. Az október 16-án, a Zeneakadémián hallható koncerten az intézmény Népzene Tanszékének diákjai is fellépnek.
Amikor a romantika korában új inspirációs források felé fordultak az alkotók, Liszt Ferenc is komoly érdeklődést mutatott a kor zenei nyelvétől eltérő kultúrák iránt, legyen szó középkori egyházzenéről vagy épp a cigányok zenéjéről. Szakrális zenéjében Liszt a gregorián örökségére éppúgy szívesen támaszkodott, mint a reneszánsz vagy a barokk korszak kiemelkedő egyházzenei alkotói, például Lassus vagy Johann Sebastian Bach műveire, a cigányzenével, illetve a cigány muzsikusokkal való találkozás pedig gyermekkorának meghatározó élménye volt.
Hivatásos cigányzenekarokat, amelyek az éttermekben és fogadókban játszottak abban az időben, valószínűleg Bécsben és Pesten hallott először, akik bár a kottát nem ismerték, olyan tűzzel, virtuozitással és mesterségbeli tudással játszottak, mellyel teljességgel elbűvölték a hallgatóságukat. Így történt ez Liszt Ferenccel is, aki több művében merített ebből az egységesnek mutatkozó zenei világból – melyről azonban fontos megjegyezni, hogy az eredeti magyar népzenéhez nem kapcsolható közvetlenül, hiszen az csak később, Bartók és Kodály keze alatt vált többé, mint pusztán a romantika korszakában megszülető, lelkes érdeklődés tárgya: mély megismerésen alapuló művészi hitvallássá ugyanis Bartók és Kodály emelte a parasztság zenéjét.
A Liszt és szakralitás című koncert tehát Liszt zeneiségéhez méltóan leginkább sokszínűsége révén kapcsolható össze a nagy zeneszerző világával, melyet az előadók szerteágazó zenei munkássága szavatol: Fassang László az orgonairodalom érzékeny tolmácsolójaként, Szokolay Dongó Balázs és Bolya Mátyás a népzenei gesztusok kreatív alkalmazójaként, Bolyki Sára pedig a népzene és a jazz határterületein bátran kísérletező énekesként vált ismertté, de a koncerten fontos szerephez jut mindannyiuk zenei ars poeticájának fontos alappillére, az improvizáció is.
Bolya Mátyás, a zenei koncepció létrehozója úgy fogalmazott: a Liszt és szakralitás programja újjáteremti az eddig megszokott Liszt-műsorok szellemiségét, hiszen ezúttal nem Liszt-művek népi hangszeres átiratait, „illusztrációit” hallhatjuk csupán. A műsor Liszt az eredeti népzene megismerése iránti vágyára reflektál – az improvizációt előtérbe helyezve –, de különlegességképp az Éneklő Egyház énekeskönyv dallamaiból is elhangzik egy válogatás. A további szakrális kapcsolódás Lassus- és Bach-művek orgonaátiratai révén mutatkozik majd meg, Liszt egyházzenét megújító szándékára pedig gregorián énekek felidézésével reflektálnak az alkotók.
