Az 1872-ben Pesten megalapított Wagner Társaság – számos európai város társegyesületével karöltve – tevékeny részt vállalt abban, hogy a Wagner-kultusz szentélye Bayreuthban négy esztendővel később felépüljön. A társaság fennállásának százötvenedik évfordulója alkalmából megrendezett jubileumi koncert hazai szólistája a Fricka és Brangäne emlékezetes megformálójaként ismert, Bayreuthban edződött kiváló mezzoszoprán, Schöck Atala lesz. Az énekesnő a világhírű német bariton, Michael Volle mellett lép színpadra október 10-én a Müpában.
Lehetséges-e Wagnert részletekben előadni? Milyen érzés a főistennel perlekedni? Schöck Atalát szerepei mellett arról is megkérdeztük, léteznek-e manapság „Wagner-hangok”.
– Hogyan emlékszik vissza első Wagner-élményére?
– Az egyetemen történelem és német szakra jártam, mindig is a népvándorlás kora érdekelt, azon belül is a germán törzsek és a mondavilág. Amikor lehetőségem nyílt kimenni egy nyári egyetemi kurzusra, azt választottam, ahol a Nibelung-ének volt a téma, a diplomamunkámat pedig A Nibelung gyűrűje irodalmi hátteréről írtam. Nem vagyok tudóstípus, de büszke vagyok arra, hogy eredetiben olvastam a középkori szövegeket. Zeneakadémiai éveim alatt a Wagner Társaság ösztöndíjával jutottam el Bayreuthba, ahol Siegfried Jerusalemet és Waltraud Meiert hallottam a Trisztán és Izoldában.
– Szívesen odaképzelte volna magát melléjük a színpadra?
– Az előadás óriási hatással volt rám, de akkor még fel sem merült bennem, hogy valaha is Wagnert fogok énekelni. A diplomázásom után különböző énekversenyeken vettem részt, így hallott engem Toulouse-ban a Bayreuthi Ünnepi Játékok egyik művészeti tanácsadója, aki aztán meghívott előénekelni a Parsifal egyik viráglányának szerepére. Úgyhogy 2004 és 2007 között majdhogynem pályakezdőként énekeltem Bayreuthban. Csodálatos emlékeket őrzök erről az időszakról, egy komplett magyar kolónia dolgozott kint: az énektanárnőm, Németh Judit szerepelt az előadásban, két évig Fischer Ádám vezényelt, Korondi Annával is együtt énekeltünk, a kórusban és a zenekarban máig sok a magyar, és a Wagner Társaság tagjai is minden évben ott ünnepeltek minket.
– Hogyan hatott a Wagnerrel való kapcsolatára, hogy első élményei mind Bayreuthhoz kötődnek?
– Rögtön személyesebb viszonyba kerültem a zenéjével. Egy rendkívül szép időszakban voltam ott: még élt Wolfgang Wagner (német operarendező, a Bayreuthi Ünnepi Játékok egykori igazgatója, Richard Wagner unokája és Liszt Ferenc dédunokája – a szerk.) és a felesége. Amikor megérkeztem, az öltözőben egy malomkerék nagyságú virágcsokor várt, és a család minden tagja aláírta a kártyát. Rögtön befogadtak maguk közé.
Egészen különleges érzés volt ezt mindössze harmincévesen, kezdőként megtapasztalni. Bayreuthban nagyon szeretik a magyarokat, biztosan a nagy elődeink miatt. Támogatták is a fiatal művészeket, mecénások révén több franciaországi koncertfelkérést kaptam. Jó lenne ismét visszatérni Bayreuthba!
– A lendületes kezdés dacára sokáig mégsem elsősorban Wagner-énekesként tartották számon. Egyáltalán létezik még ez a kategória?
– Nem annyira. Részben kényszerűség viszi rá az énekeseket, hogy mindent elénekeljenek. Évek óta beszélünk arról, hogy manapság nincsenek igazi nagy Wagner-hangok. A hang elsősorban a testfelépítésen múlik, a hangszalagok hosszán és vastagságán, de ehhez megfelelő énektechnikával sokat hozzá lehet tenni. Nagy szükség lenne arra, hogy az énekesek fokról fokra kapják meg az egyre nehezebb Wagner-szerepeket, ne azonnal, a karrierjük legelején. Most Lise Davidsenről beszélnek „új Birgit Nilssonként” – a skandináv országokból időről időre érkezik az utánpótlás Wagner-énekesekből. Ők rendelkeznek hozzá a szükséges testi adottságokkal, testmagassággal. A viking háttér, ugyebár… (nevet)
Bevallom, én nem tekintem magamat kifejezetten Wagner-énekesnek. Igaz, most Wagner a nagy szerelmem, az, akitől a legszívesebben énekelek, de sok minden mást is szoktam, például a francia repertoárt vagy oratóriumokat. Michael Volle – aki az októberi koncerten a partnerem lesz – büszkén beszél róla, hogy a mai napig Bachot és dalokat is énekel, és én is így vagyok ezzel. Mondanom sem kell, nagyon várom, hogy halljam őt!
– Hogyan lehetséges Wagnert, az operaszerzőt koncerten énekelni?
– Nehéz volt kiválasztani az elhangzó részleteket: a szopránoknak mindig akad pár slágerük (mint a Csarnokária), a mezzóknak nincs hasonló. Ha kiragadunk egy-egy jelenetet, az sokszor sután ér véget, mintha elvágták volna.
Előadóként mások a lehetőségeim, mint egy operaelőadásban: minimális gesztusokra, arcjátékra van csak lehetőségem, de annak is megvan a szépsége, hogy hanggal kell megfestenem a figurák karakterét a nézőknek. Wagnernél olyan egységet alkot a szöveg és a zene, mint senki másnál, ezért hasznos a német nyelvismeret, hogy igazán belebújhassak egy karakter bőrébe.
Gondoljunk csak bele, Wotan nem túl szimpatikus alak, mégis rajong érte az összes walkür! És Waltrautéban nincs testvérféltékenység. Átöleli az apját, mire annak Brünnhilde jut az eszébe, és utoljára elmosolyodik, ő pedig egy pillanatig sem gondolkodik, hanem útnak indul a nővéréhez. Ezek a szépséges részletek csak akkor derülnek ki, ha az ember képes teljesen alámerülni a karakterek hátterében. Erdát sokszor öregnek, csúnyának ábrázolják, leplekkel fedik el, holott úgy kiosztja Wotant, a főistent, hogy az felkapja rá a fejét, és addig megy, amíg meg nem találja… majd Erda gyereket szül neki, Brünnhildét. Elképesztő nőiséggel rendelkezik, a hangjában a bölcsesség mellett bujaság is van.
Úgy tűnik, Wagner kiválóan ismerte a nőket, minden rezdülésüket. A Wahnfried-villában állítólag volt egy szoba, ahol női ruhákat tartott, és időnként felvette őket. Nem tudom, ez örömet okozott-e neki, vagy így gyűjtögette a gondolatokat, érzéseket a karaktereihez.
– Szokatlan egy ilyen típusú átlényegülést a bennünk élő Wagner-képpel társítani.
– Amikor otthon gyakorolok, sokszor én is felveszem az estélyi ruhát, fölrakom a hajam, és próbálom elképzelni, ahogy a színpadon állok. Ennek jelentősége van: hetente járok énekórára, kétszer zongorakísérőhöz is, de a szerepekkel a köztes napokon is szükséges foglalkozni. Sokszor csak arra van időm, hogy a szöveget olvassam, ami szintén rendkívül hasznos, mert másra helyezi a hangsúlyt, mint az éneklés.
– A magyar közönség eddig Fricka szerepében hallhatta legtöbbször, a Budapesti Wagner-napokon. Számos énekes a karakter földhözragadtságát hangsúlyozza, az ön legutóbbi alakítására viszont nem ez volt jellemző.
– Többektől hallottam, hogy idén egészen másképp játszottam, mint 2019-ben (a pandémiát követően 2022-ben rendezték meg először a Budapesti Wagner-napokat – a szerk.): akkor inkább az istennő-Frickát jelenítettem meg, most meg egy hús-vér személyt. Persze azon is múlik ez, hogy milyen Wotan áll mellettem.
Ismét érdemes a szerep hátterét megvizsgálni: min ment keresztül ez a két ember? Itt egy tipikus férfi-női vita jelenik meg: Fricka tele van keserűséggel és haraggal, rengeteg mindenen keresztülment és sok megaláztatást kellett eltűrnie.
– Nem az vezeti Frickát, hogy lába alá gyűrje a férjét?
– De. És az milyen jó érzés! (nevet) Mindig elképzelem, hogy a végén elpöcköli a csikket, és teátrálisan rálép. Most – először – végre ő kerül felülre. Sok feszültség van köztük, és a nő végre elmondhatja a magáét. Ugyanakkor Fricka és Wotan konfliktusa többről szól, mint egymás eltiprása, hiszen mindvégig bíznak abban, hogy a másiknak előbb-utóbb megjön az esze.
– Waltraute és Erda figurájával az októberi koncerten közelebbi ismeretséget fog kötni. Milyen Wagner-szerepeket énekelne még szívesen?
– A nagy álmom Kundry a Parsifalból. Illetve már nem csupán vágy: éppen tanulom a szerepet, mert kaptam egy külföldi felkérést, és nem szeretnék felkészületlen lenni a várható előéneklésen. Két részlettel foglalkoztam alaposabban: az egyik, amikor Kundry elmeséli Parsifalnak, mi történt az édesanyjával. Az maga a csoda, olyan, mint egy bölcsődal! Számomra kényelmesebb énekelni, mert mélyebb fekvésben íródott. Később nehezebbé és magasabbá válik a szólam, ahol Kundry beszámol róla, hogy kinevette Krisztust. Azt hiszem, az a darab egyik legkatartikusabb része – ennek álltam még neki. Teljesen magával ragadott a mű, gyönyörű zene, most ez a következő nagy kihívásom. Nem könnyű időket élünk, ezért különösen jó érzés, ha az embernek van jövőképe, célja, ami felé haladni tud.
További információk a Liszt Ünnep programjairól tematikus blogunkban, ide kattintva érhetők el.
