A január 22-én nyílt nagyszabású poptörténeti kiállítás kísérőprojektjeként Nekünk írták a dalt! címen indul interjúsorozat a Magyar Zene Háza és a Papageno.hu együttműködésében, amely során legendás zenészek portrébeszélgetései olvashatók. Kortalan hitvallások egy nagy generációtól „egy bizonyos dologról”: a szellemben és a lélekben rejlő szabadságról, annak hivatásáról, megéléséről, megosztásáról, generációkat kortalanul összekapcsoló volumenéről.
Lassulás, elcsendesedés inspiratív, önazonos, értékteremtő gondolatok medrében. A #slowjournalism (vagyis a slow life forradalom újságírásra gyakorolt hatásának) szellemében 2020 legelején interjúprojekt indult útjára, amelyet először a COVID-hullámok, majd egyéb váratlan helyzetek lassítottak. Beszélgetések, átgondolások után végül a Nekünk írták a dalt! című kiállítás kísérőjeként jelenik meg hivatalosan ez a különleges gondolatmeneteket tartalmazó beszélgetés-sorozat.
A #fenntarthatóság jegyében az ismert (vagy ismeretlen) zenekari sztorik, és poptörténeti tendenciák helyett inkább világnézet, gondolatiság, generációs kapcsolódások kerülnek fókuszba. Párhuzamosan a nagy generációval olyan kortárs fiatalok is megszólalnak, akik ezt az örökségüket viszik, éltetik tovább a következő nemzedékek számára.
Hommage-ként a blogot a nemrég elhunyt Szakcsi Lakatos Béla interjúja nyitja január 29-én, aki többek között a fúzió forradalmáról, a „gyere, bemutatlak a királynak” anekdotáról, a jazz és a popzene zsivány, úttörő ötvözéseiről és megannyi színes emlékről, értékről mesél. A sorozat beszélgetései között szerepel még többek között Karácsony János, Novai Gábor, Révész Sándor, Solti János, Tátrai Tibor, Tolcsvay László, Török Ádám, az ifjabbak között pedig Fehér Ádám, Oláh Krisztián és Marót Viki interjúja is. A beszélgetéseket heti rendszerességgel publikáljuk.
Olyasmi ez a projekt, mint egy fura film, egy véget érni nem akaró road movie, amely során színészvezetés helyett tér nyílik improvizációra. Így lehet ez a folyamat felvétel helyett betekintés. Interjú helyett párbeszéd. Elkapott pillanat helyett jelenlét. Lehet, nem is a film, hanem a werkfotó az érdekes?
