Nagypénteken, április 7-én este a Dargay Marcell-Dinyés Dániel-Futó Balázs szerzőhármas Jób könyve című oratóriumát mutatják be a Magyar Zene Házában. A közös alkotásról, a bibliai történet időszerűségéről Dinyés Dániel zeneszerzőt, karmestert kérdeztük.
– Önök hárman régóta barátok, és zeneszerzőként sem ez az első közös munkájuk. Most miért pont az ószövetségi Jób történetére esett a választásuk?
– Valóban, régről ismerjük egymást, Marcival már a konziban osztálytársak voltunk, Balázs pedig a Zeneakadémián csatlakozott, és bár később másfelé vitt az utunk, a barátság és a szakmai kapcsolat megmaradt. Nagyon sok mindent köszönhetünk egymásnak: gondolatokat, a zenéhez való hozzáállást, ismeretanyagot, és mindig kíváncsiak voltunk egymás munkáira is. Régóta érlelődött már, hogy újra együtt kellene dolgoznunk, és amikor a demokrácia elvét követve megkérdeztük egymástól, hogy ki mit szeretne, Balázs említette, hogy régi vágya Jóbbal foglalkozni. Mi pedig elfogadtuk.
– Jób könyvének üzenete meglehetősen összetett. Mit jelenthet a mai kor emberének ez az ószövetségi történet? Hogyan tették fogyaszthatóvá a bibliai szöveget?
– Jób története egy tanmese, tulajdonképpen az ember belső viaskodása a hittel, a hit létével, azzal, hogy mit is jelent hinni. És teljesen mindegy, hogy a keresztény hitről van-e szó, vagy a buddhistákról vagy a zsidókról. Hogy lehet-e hinni akkor is, ha az embert egymás után sújtják súlyosabbnál súlyosabb csapások? Párbeszéd Isten és Sátán között arról, hogy mit jelent a szabad akarat? Úgy gondolom, hogy Jób története ma még aktuálisabb, mert a hit a mai világban elveszett, de legalábbis elveszni látszik. A szöveget illetően Mátrai Diána nagyon komoly dramaturgiai munkát végzett, mert nemcsak arra figyelt, hogy miről szól a történet, hanem átírta a nyelvezetét úgy, hogy érthetővé váljon a ma emberének, de közben mégis megőrizzen valamit a bibliai veretességből is.
– Hárman jegyzik a zeneművet, de vajon mit jelentett ez a munkamegosztásban?
– Felosztottuk, hogy ki mit ír meg, az áriákat, duetteket, tercetteket, illetve megbeszéltük, hogy ki mit hangszerel. Jób például nekem jutott, a másik két szereplő pedig Marcinak és Balázsnak, és most ezeket próbáljuk különféle zeneszerzés-technikákkal összeilleszteni.
– Ezek szerint három szereplő lesz. Mire számítsunk még: zenekarra, kórusra?
– Kórus nem lesz, és kicsit zanzásítottuk a történetet. Jób a központi alak, rajta kívül két barát jelenik meg, akik közül az egyikre mi úgy tekintünk, mint az Istenre, a másikra pedig, mint a Sátánra. Tehát három énekes és egy kamaraegyüttes lesz a színpadon. Az eredeti történetben többen szerepelnek, de ott is érezhető a három barát esetében, akik meglátogatják Jóbot, hogy ki az, aki Isten mellett érvel, és ki az, aki a kísértések mellett. Ezért gondoltuk úgy, hogy összevonjuk a karaktereket, mondjuk az Isten és a Sátán képére, így mutatva meg azt is, ahogy két földöntúli hatalom játszadozik az emberiséggel.
– Jób könyvének van a zeneirodalomban egyéb feldolgozása?
– Beszélgettünk róla, hogy tud-e bárki Jób témájú zeneműről, és – bár arra jutottunk, hogy senkinek sincs emlékképe róla – kizártnak tartjuk, hogy a reneszánsz vagy barokk korban ne született volna feldolgozása ennek a bibliai témának.
– És az olyan híres, nagy oratóriumok, mint mondjuk a Paulus Mendelssohntól, a Messiás vagy a Júdás Makkabeus Händeltől, szolgáltak mintaként az alkotásban?
– Jó lenne egyszer ilyen hatalmas oratóriumot írni, de annak tetemes költségei vannak. Persze, valamennyire minden oratórium szolgál valamiféle előképül, de a Jób könyve inkább hasonlít egy kantáta méretéhez, úgyhogy, ha előképet keresünk, akkor Bachnál érdemes kutatni.
– Ön más módon is kapcsolódik a Magyar Zene Házához: múlt ősz óta Göttinger Pál rendezővel itt tartják azt a 10 részes operabeavató-sorozatot, melynek a Bánk bán a témája. Miben különbözik ez a széria a korábbiaktól?
– Abban, hogy ez az első nem Mozart-opera, amit operabeavató sorozatban mutatunk be. Mozart operái (Così fan tutte, Szöktetés a szerájból, Figaro házassága, Don Giovanni) rettentően jól elemezhetők, és azoknak is könnyen befogadhatók, akik még nem találkoztak az opera műfajával. Erkel Ferenchez azonban mély levegőt kell venni, hiszen a Bánk bán, bármit is teszünk vele, azonnal belüggyé válik Magyarországon, és ezzel nincs is semmi gond. Drámai szempontból – és főleg, hogy ott van a háttérben Katona József színműve – ismerősebbnek érezzük Erkel művét, mint a Mozart-operákat, ugyanakkor zenei szempontból mélyebben el kell magyarázni, mert nem feltétlenül a Bánk bán az a mű, amit egy először operába menő ember megnéz. De úgy érezzük, hogy a Magyar Zene Házában adekvát helyre került.
– Egy operabeavatón egy-egy jelenet a közönség szeme láttára áll össze a színpadon. Kellett változtatni ezen a módszeren a Bánk bánnál?
– Nem változtattunk. Sok éves tapasztalatunk, és ez a Bánk bánnál is így van, hogy a közönség szereti látni, hogy ott a helyszínen születik meg az adott részlet az operából. Tulajdonképpen improvizálunk a színpadon, többféleképpen kipróbálunk bizonyos jeleneteket, vagyis ugyanaz zajlik, mint egy próbán. Ugyanakkor tét nélkül tudjuk megtenni mindazt, amit egy próbán nem. És nekünk mindig ugyanolyan izgalmas, hogy mi jön ki a végére, mint a közönségnek. Ehhez nagyfokú nyitottság és kíváncsiság kell a nézők és az énekesek részéről is. Egy operabeavató előadás minden alkalommal közös játék az énekesekkel, akik sokszor olyan dolgokat csinálnak meg a színpadon, amiket el se tudtunk volna képzelni. A közönség pedig a Bánk bánnál is ugyanúgy nevet, ugyanúgy megrendül, a végén pedig ugyanúgy tapsol, mint bármelyik Mozart-opera esetében.
