Sajátos szempontok mentén figyeli a fellépőket Miguel Lerín művészeti menedzser, a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny állandó zsűritagja, aki szerint alapvető a jó vokális technika, ám az is fontos, hogy van-e a fejlődési lehetőség a versenyzőkben.
– Immár negyedik alkalommal tagja a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny zsűrijének. Mire figyel a fellépőket hallgatva, milyen szempontok szerint pontoz?
– Magától értetődő, hogy itt már mindenkinek „van” hangja, és meglátásom szerint kevésbé fontos, hogy ez nagyon jó vagy kevésbé jó. Sokkal inkább lényeges számomra, hogy az illető hogyan használja a tehetségét.
Tudjuk, hogy voltak fantasztikus hangú tehetségek, akik nem lettek sikeresek, mert nem dolgoztak ezen, illetve ellenkezőleg, olyanok is, akik kevésbé voltak jók vokálisan, mégis nagy karriert futottak be.
Arra figyelek, hogy megvan-e a fejlődési potenciál egy adott versenyzőben, leginkább még az elődöntő során. Még fiatalok, ezért kevéssé valószínű, hogy teljesen kidolgozták már a megfelelő énektechnikát. De legalább látható az irány, hogy hová juthatnak a jövőben. Szerintem nem ítélhetők meg úgy, mintha kész énekesek lennének, csak arra biztathatók, hogy fejlődjenek, ezért e gondolatok mentén zsűrizek.
– Tehát mondhatjuk, hogy az ígéretet nézi bennük. Ha egy adott versenyző technikailag még nem tökéletes, de láthatóan tehetséges, van benne „lélek”, mit kezd vele?
– Ha odajön, akkor beszélek vele, és megpróbálok tanácsot adni, feltárni, hogy milyen lehetőségei adódhatnak továbbtanulni és fejlődni ott, ahol él.
– Gyakran fordulnak önhöz zsűritagként tanácsért? Követi a karrierjüket?
– Igen, meglehetősen gyakran odajönnek hozzám a különböző versenyeken, és természetesen a későbbiekben is igyekszem figyelemmel kísérni a sorsukat. Őszintén kell ilyenkor beszélni. Az éneklésben kevés objektív tényező van, ez csak a vokális technikát illetően igaz, ezen felül inkább szubjektív elemekből épül fel. Mindig őszintén és bátorítón igyekszem segíteni a hozzám fordulóknak. Nem vagyok próféta, ez nyilvánvaló, és ilyenkor mindig a személyes véleményemet mondom el a tapasztalataim alapján.
– A maga részéről magas pontszámot ad olyan énekesnek, aki technikában még nem a legtökéletesebb, de lát benne fantáziát, például mert már jó előadóművész?
– Természetesen. Nem ugyanaz az elődöntőn túljutni, mint bekerülni a döntőbe. Akik már utóbbi körbe kerülnek, tudnak valamit. Ami a színpadi jelenlétet illeti, manapság a marketing nagyon fontos, így a kinézet, a kiállás is. Személyesen azonban én ezzel nem értek egyet: az első, az alapvető az énekléstechnika, noha kétségtelen, hogy a jó előadásmód és megjelenés sem elhanyagolható szempont.
– Francisco Vinas világhírű tenor dédunokájaként, a róla elnevezett barcelonai énekverseny szervezőjeként rendszeresen zsűriz más hasonló eseményeken is. Hogyan látja a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny eddigi történetét?
– Csupán három alkalom alatt olyan magas szintre ért el, ami elképesztő és fantasztikus teljesítmény. Rendkívüli módon jól szervezett, és mára a világ egyik legkiválóbb énekversenye lett a fiatal tehetségeknek, ehhez kétség sem fér.
Miguel Lerín
Barcelonában született 1951-ben, nagy zenei múlttal rendelkező családban. A híres tenor, Francisco Vinas dédunokájaként zongoratanulmányokat folytatott, közgazdasági és művészettörténeti tanulmányait a zenei kultúra népszerűsítése szolgálatába állítva kamatoztatja. Tevékenysége középpontjában a Barcelonában évente megrendezett, a dédapja nevét viselő nemzetközi énekverseny (Tenor Vinas Competition) szervezése áll, de rendszeresen tart előadásokat, és ír zenekritikákat szaklapokba, továbbá részt vesz számos nemzetközi énekverseny zsűrijének munkájában, illetve a New York-i Sullivan Alapítvány meghallgatásain. A világ legtöbb operaházával kapcsolatban áll, mint művészeti menedzser, és a feltörekvő tehetségek felfedezője.
