A Lucrezia Borgia igazi Donizetti-remekmű: dallamos, lendületes, romantikus, szenvedéllyel teli, ízlésesen hatásos, zenei színvonalát tekintve pedig a Lammermoori Luciától sem marad el. Bátran műsorra tűzhető tehát a siker reményében – feltéve, hogy rendelkezésre áll ama kevés szopránok egyike, aki el tudja énekelni a címszerepet. A darab november 18-án és 20-án debütál a Müpában.
A kalandos sorsú opera 1833. december 26án szólalt meg először a milánói Scalában. A szövegkönyvíró, Felice Romani a librettó cselekményét egy olyan Victor Hugo-drámából merítette, amelyet nem sokkal korábban ismert meg a párizsi közönség. A különösen rövid idő alatt megírt kompozíció címszerepét Henriette Méric-Lalande, a Scala ünnepelt és határozott fellépésű sztárja énekelte.
A kritika fanyalogva fogadta a bemutatót. „Kicsit jobb, mint középszerű” – írta a szövegkönyvről a Gazzetta privilegiata di Milano. A közönség viszont azonnal megszerette a darabot, amely ennek köszönhetően még ugyanebben az évadban további harminchárom előadást élt meg a Scalában. Emellett azonnal Itália-szerte és külföldön is megkezdte pályafutását. Az 1840-es párizsi bemutató után Victor Hugo elhatárolódott az előadástól, mivel a francia fordítást saját színműve másolataként értelmezte.
Csatát nyert a fordító és a közreadó ellen – így aztán az opera franciaországi előadásai csak a tartalom és a karakterek megváltoztatásával folytatódhattak. A Lucrezia Borgia első londoni előadása 1839-ben, Őfelsége Színházában zajlott le. A tengerentúlon az opera először 1843-ban, New Orleansban szólalt meg, ezt 1844-ben New York követte. Híre tovább vitte a többi földrészre, beleértve Ausztráliát is. A 20. század elejére azonban erősen megritkultak az előadások, bár egyik-másik világsztár – Montserrat Caballé, Leyla Gencer, Beverly Sills, Katia Ricciarelli és Joan Sutherland – időnként vállalta a megmérettetést a mű igényes címszerepében, többnyire koncertszerű előadásokon.
A Lucrezia Borgia sikerét a Müpában vérbeli nemzetközi előadói gárda szolgálja. A címszerepet éneklő szoprán, az olasz repertoárban nagy jártassággal bíró, kiváló atmoszférateremtő képességű Yolanda Auyanet hazája Spanyolország, Alfonso D’Este, Ferrara hercege megszemélyesítője a világszerte ünnepelt basszus, hazánk fia, Bretz Gábor. A Maffio Orsini jelmezében színpadra lépő mezzoszoprán, Paola Gardina Olaszországban született, míg a fiatal velencei nemes, Gennaro Román tenor, Stefan Pop hangján szólal meg. A két estén látható és hallható produkció karmestere, a magyar közönség által – többek közt Edita Gruberová fellépésiről – régóta ismert Andrij Jurkevics pedig az ukrajnai Zboriv városában látta meg a napvilágot.
Ellentétben Donizetti egyéb, a bel canto iránt elkötelezett operáival, itt a dráma nem csupán a virtuóz áriákhoz szolgáltat szöveget, fontossága egyenrangú a zenéével. Nem véletlen, hogy a Milánóban tanuló Verdinek is érzékelhetően eszébe jutott ez a mű, amikor tizennyolc évvel később megírta a Rigoletto nyitójelenetét…
A premier primadonnája nem törődött bele abba, hogy a darab ne egy, az ő szerepének juttatott, briliáns áriával érjen véget, ezért Donizetti kénytelen volt megírni Méric-Lalande számára egy bravúros cabalettát, amelyet később visszavont, hogy a haldokló Gennarónak komponált élénk ariosóval („Madre, se ognor lontano”) zárja le az operát. Az utóbbi évtizedekben azonban Monserrat Caballé életre keltette a cabalettát, megmutatva, hogy az dramaturgiai szempontból is megállja a helyét, ha igazi drámai kifejezőerővel rendelkező szoprán énekli.
A Müpa előadásának rendezője, Anger Ferenc mindeddig csak koncertszerű előadásban találkozott a darabbal, így most örömmel és a felfedezés izgalmával közeledik a ritkaságnak számító csemegéhez.
– Közel állnak önhöz a bel canto operák?
– Ez a műfaj megkerülhetetlen, mondhatni az operatörténet „aranymetszéspontjában” helyezkedik el — s mivel deklaráltan a szép éneklésről szól, bizonyos értelemben a műfaj alfáját és ómegáját képviseli. A tökéletes énektechnika és a már-már önmagáért való vokalitás itt ér a csúcsra. Onnan határozza meg a többi operát is, amelyek tovább fejlesztik vagy épp modernizálva meghaladják a bel canto stílusát.
– Félig szcenírozott előadás megrendezésére kapott felkérést.
– Vonzó a lehetőség, hiszen jelentős kihívást rejt magában, ugyanis különleges feladat nem hagyományos színházi térben dolgozni. A miénk valójában nem félig szcenírozott, hanem megrendezett, színpadra vitt előadás lesz – a Müpa adottságaihoz alkalmazkodva. A színpad kiváló akusztikájú és mindenre alkalmas, még ha nincs is zsinórpadlás.
– Megköti a rendező kezét, vagy éppen megmozgatja a fantáziáját, hogy a rendezői feladat nem hagyományos?
– A kezét bizonyosan nem köti meg. Egy rendező általában a legritkább esetekben kezd kőszínházi produkcióban – inkább kollégiumi szoba, folyosó-részlet, udvar képviseli első kísérleteinek helyszínét. Én is keresztülhaladtam ezeken a fázisokon. Most visszaköszönnek a régi izgalmak: mit jelent nem hagyományos térben megoldani a feladatot? Ugyanakkor azonban a Müpa grandiózus adottságai a nézőtér és a színpad viszonyában kőszínházi feladatot képviselnek.
– Egy bel canto oprea seria esetében talán nem szükségmegoldás a statikusabb, elsősorban az énekesek igényeit figyelembe vevő rendezés.
– A hagyományos, alapvetően a zenéből kiinduló koncepció hasznos hátteret kínál, hiszen a rendezőnek az adott stílushoz igazodva kell a teret használnia. A Lucrezia Borgia koncentrált és egyszerű történet, ezt azonban kiegészíti és teljessé teszi az a felfokozott, érzéki zeneiség, amely a bel canto stílus sajátja. Rájövünk, hogy a „szép éneklés” kultusza nem öncélú, hanem erőteljesen hozzájárul a karakterek és a történet részletgazdagságához. A mi előadásunk dramaturgiailag szinte ugyanolyan lesz, mint egy Wozzeck- vagy Tosca-produkció.
– Milyen lehetőségeket kínál a rendező számára a kórus?
– Vannak terveim a kórussal – bár a Lucrezia Borgia nem kórusopera. A mű kórusrészei nagyon kényesek és igényesek, kifinomult megszólalást igényelnek. Ezáltal meg is növekedik a kórus jelentősége, amely a történetben is fontos szerepet játszik, különösen az utolsó felvonásban. Szeretek hangsúlyt helyezni a kórusra és a segédszereplő gárdára – például a táncosokra. Esetünkben az énekkar viseli ezt a terhet.
A Müpában, és a pécsi Kodály Központban is bemutatásra kerülő Lucrezia Borgia előadás a Müpa, a Pannon Filharmonikusok és a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. koprodukciója.
