Iréne Theorin Brünnhildeként kétszer is színpadra lép a Budapesti Wagner-napokon — A walkürben és Az istenek alkonyában bizonyítja, hogy igaz a New York Times megállapítása: „született színésznő”. Ezenkívül azt is, hogy erőteljes, ugyanakkor bársonyos drámai szopránja a szerep felkent interpretátorává avatta az utóbbi évtizedekben.
– Lehet-e szebb születésnapi ajándék egy Wagner-énekesnő számára annál, mint hogy az adott napon (és előtte két nappal) Brünnhildét énekeljen?
– Nagyon nagy öröm ez számomra még akkor is, ha tudom, hogy hiányozni fog a családom. Szeretem a Budapesti Wagner-napokat, és büszke vagyok arra, hogy visszahívnak. Néhány éve szintén a születésnapomra esett az egyik Brünnhilde-alakítás a Müpában, és sosem felejtem el az öltözőmet elborító virágtengert, az engem énekkel üdvözlőket, és a sorban érkező gratulálókat. Az akkor készült képek láttán ma is elérzékenyülök… Most is ezt a feladatot tekintem a fő születésnapi ajándéknak: ha három Brünnhildét már nem is vállalok egy Ringen belül, de az apja akaratával szembeszegülő walkür-Brünnhilde még nem kiteljesedett figurája után a hőssé vált Siegfriedtől méltósággal búcsúzó szerelmest is eljátszani — és az utóbbit éppen a születésnapomon — a legnemesebb ajándék.
– Felsorolni is nehéz, hány helyszínen öltötte már magára ezt a jelmezt a világ megannyi operaházában és fesztiválján. Ilyen előzmények után még mindig akkora örömöt szerez a szerep, mint amikor elkezdett vele foglalkozni?
– Kezdetben minden új volt számomra. Állandóan tanulnom kellett a különböző szerepeket, meg kellett ismernem a pályatársakat, karmestereket, helyszíneket, rendezőket… Eleinte elénekeltem a Ring mindhárom Brünnhildéjét, ami nagyon kimerítő. Később megtanultam, hogy vagy A walkür, vagy a Siegfried. A Siegfried Brünnhilde-figuráját kereknek, lezártnak éreztem, utána nem maradt bennem hiányérzet. A walkür esetében ez nem így volt; így alakult ki aztán az az elképzelésem, hogy ezután még el kell énekelnem Az istenek alkonyát. Így már elég gazdagnak és teljesnek éreztem a figurát. Mára minden produkcióban kicsit újra tudom formálni a szerepet, amely így nem válik merevvé.
És itt a felfedezés öröme is: milyen lesz a színpad, a rendezés, a karmester, a kollégák…. Egy újabb előadás még akkor is várakozással tölt el, ha történetesen — mint például a Müpában — a legtöbb tényező ismerős a számomra. Vajon kik lesznek most a partnerek? Hogyan viszonyulnak egymáshoz? Mindez valamennyire az én helyzetemet is meghatározza. Mindenki változik az idők során, érhetik az embert meglepetések. Ők is részesei voltak különböző produkcióknak, találkoztak új partnerekkel, új szerepekkel. Vajon mit hoztak magukkal, ami miatt mások lesznek, mint a legutóbbi találkozásunkkor?
Olyan ez, mint a pingpong. Sosem tudom, mikor fogok pontot nyerni, vagy éppen veszíteni.
Most végre oda tudok figyelni minden rezdülésre, amit évekig hiányoltam, amíg bele nem rázódtam a Ringbe. Eleinte az ijedség volt a legmeghatározóbb érzés, aztán fokozatosan elmúlt, és mára a várakozás jellemző: vajon milyen új elemmel, új gesztussal tudom megtölteni az alakot?
Átlátom, átérzem az egész szerepet, boldoggá tesz, hogy újra énekelhetem. Most is, ahogy belegondolok, igazi örömöt érzek az előadások miatt. Újra átnézem a kottát, mindig van benne újdonság. Nyugodtan tudok készülni magából a figurából, hiszen a zene birtokában vagyok. Ez maga a hőn áhított szabadság érzése.
– Egy-egy felkérés kapcsán meg szokta kérdezni, hogy kik lesznek a partnerek? Volt olyan, akivel nem volt hajlandó fellépni? Egyáltalán: megengedhet magának ilyesmit az ember?
– Még senkit sem utasítottam el. Már csak azért sem, mert különböző — más-más képzést, országot, környezetet, kultúrát maguk mögött tudó — emberekkel együtt dolgozni olyan, mint különböző tanulmányokat folytatni. Ezek inkább apróságok, amelyek éppen abban nevelnek, fejlesztenek engem is, hogy a különböző partnerekkel a különböző rendezésekben, a különböző karmestereknek meg tudjak felelni. Így lehet elérni, hogy ők is figyeljenek rám, vegyék észre, ha valamit másképpen szeretnék, ha többet szeretnék — egyszóval így tud kialakulni egy olyan kölcsönösség, amely nagyon jót tesz a munkának. Ezért is szeretem, hogy nagyon különböző művészekkel kerülök össze minden Brünnhilde-alakítás során. Meg sem kérdezem tehát, kik lesznek a partnerek. Kivéve, ha beugrásról van szó. Akkor nincs helye a véletlennek. Fontos tudni, ki lesz a karmester, ki Wotan, ki Siegfried — tisztában kell lennem azzal, ami várható. Ilyenkor nem kockáztathatok, tudnom kell, kikkel lépek színpadra.
– Nemcsak Wagner-énekesként, de számos más szerepben is nagy sikereket aratott. Meg kell gondolnia, hogy egy Ring-produkció előtt mennyi idővel és milyen szerepeket vállal?
– Kényes kérdés, mert minden azon múlik, hogy csak az énekelnivaló más, vagy a rendezés is. És hogy hány próba lesz az előadás előtt. A bécsi Staatsoperben például nincs hosszú próbaidőszak. Csak annyi, amennyi épphogy elég egy biztonságos produkcióhoz. Teljesen új rendezés esetén viszont mindennel meg kell ismerkedni: a technikával, a karmesterrel, a zenekarral. Olyankor hosszabb próbaidőszak szükséges.
– A Brünnhilde-szerepek nemcsak vokálisan, de mentálisan és érzelmileg is nagyon igénybe veszik az énekest. Mennyire tudatosan készül arra, hogy semmi ne befolyásolja a szereppel való azonosulását?
– Tudatosan és türelemmel felvértezve. Néhol a Ring minden epizódjában más a Brünnhilde-kosztüm. Gyakran ez kilenc-tíz öltözetet jelent — csak a ruhapróbákhoz teljes munkaidő kell. Ehhez jön hozzá a haj, a smink, a világítás. És akkor még egyetlen hangot sem énekeltem! Minden színpadi helyzetet ki kell próbálni: hogyan térdelek le, hogyan lógok a tetőn adott esetben. Ilyenkor nincs utazgatás, ide-oda repülés a próbaidőszak alatt.
– Gondolkozott már azon, mihez kezd majd, ha már nem énekelhet több Brünnhildét, Izoldát, Elektrát és más szerepeket?
– Nagyon-nagyon szomorú leszek — de hát tudom, hogy ez a pálya nem tart örökké. Ilyen a hang természete: változik a korral, és nem minden tekintetben kedvező irányban. Ha majd nem dolgozom ennyit, szeretném átépíteni a házamat. Nagy a belső tere, hat és fél méter magas. Úgy szól benne az énekhang, mintha templomban lennénk. Szeretnék itt tanítani. Egy részét már át is alakítottam a járvány alatt. Még vendégszobákat is kialakítottam, hogy szükség esetén itt alhassanak, akik eljönnek. És amikor éppen nem énekelnek, kimehessenek a szabadba: egy tó partján áll a ház, ahol kiválóan lehet horgászni. Egy kis second hand kereskedést is szeretnék nyitni, amelyben apró dolgokat — dísztárgyakat, használati eszközöket, üvegeket, ékszereket — árulnék. Az egyik kiszemelt beszerzési helyem éppen a csodálatos Budapesten van.
