Az emberi kapcsolatok végtelenül sokrétűek: a lelkeket összekötő láthatatlan szálak évezredek óta tán legnemesebbike a barátság nehezen megragadható érzése. Izgalmas együttműködések születhetnek az író kortársak életében éppúgy, mint a zenekaron belüli hangszercsoportok találkozásából. Ez a gondolat áll a Müpa szeptemberi és októberi ifjúsági programjainak középpontjában.
Irodalmi párosok
„Ő az, akiről mindent el lehet mondani, és az ellenkezőjét is. Összeférhetetlen volt, egy egoista barom, önző és nagyképű, s persze emellett szerény és visszahúzódó, hallgatag, a társasági működésben teljesen járatlan vagy ügyetlen.” Ezekkel a mondatokkal kezdi a Petőfi Sándorról szóló (egyik) fejezetet rendhagyó irodalomtörténetében a kortárs magyar irodalom örökifjú fenegyereke, Háy János. A Kik vagytok ti? című vaskos kötetével a kötelező olvasmányok állóvizébe jókora követ hajító író-költő a Müpa új sorozata, az Irodalmi párosok állandó közreműködője, aki sokak álmát váltja valóra, amikor a magyar irodalom történetének közmegegyezéses hőseire más nézőpontból tekint, mint ahogyan azt megszoktuk.
A négyrészes műsorfolyamban Háy János párba állítja az irodalmi ikonokat, de — mint azt az idézett felütés bizonyítja — nem lesz rest közel menni az aranyozott keretben pompázó portrékhoz, hogy neonfilccel vagy esetenként festékszóróval igazítsa át az untig ismerős vonásokat. Mielőtt valaki megrémül, szó sincs semmiféle tiszteletlenségről, épp ellenkezőleg. A szolid olvasóréteggel és markáns véleménnyel rendelkező Háy célja nagyon is nemes: a középiskolás korosztályhoz akarja a lehető legközelebb hozni a távolinak és titokzatosnak tűnő irodalmi párosokat. A szeptember 21-én, a sorozat nyitó eseményén — kell-e külön mondani, vagy már kitalálta az olvasó? — természetesen Petőfi Sándor és Arany János alkot nem is olyan furcsa párt, hogy aztán október 19-én néhány évtizedet előreugorva Babits Mihály és Ady Endre kapcsolatáról tudjunk meg olyan adalékokat, amelyekkel garantáltan nem találkozunk az irodalomtankönyvekben.
S hogy mivégre mindez? Erről is a Kik vagytok ti?-ben olvashatunk lakonikus tömörségű mondatokat:
„Ne nyúlj hozzá, forró, jut eszembe, amit anyám mondott, amikor, amit én mondtam, amikor valamelyik gyerekem. De hozzányúlok, mert irtózom a kultuszoktól. A kultusz nem más, mint az eleven mű temetője. Ha meg akarsz halni mint alkotó, legyen belőled kultusz, tananyag, érettségi tétel. Nem akarom elfogadni, hogy az ikonná válás képes agyonnyomni a művet, s netalán anélkül működni”.
Háy János műre és alkotóra összpontosít, a kettőt szoros összefüggésben tárgyalja, így segítve és támogatva a beleérző, értelmező olvasást. Még egy feladatot vállal magára ezeken az alkalmakon az új szerepben megmutatkozó szerző: nem is annyira közvetett módon a minőségi irodalom szeretetének mint hasznos vírusnak a terjesztését.
Utazás Symphoniába
Az összhang nemcsak az irodalmárok, de a zenészek között is meghatározó jelentőséggel bír. A szimfónia görög szó, és éppen ezt jelenti: összhang, együtthangzás; igaz, az utóbbi két és fél évszázadban a kifejezés műfajmegjelölésként is forgalomban volt. A több tételből álló, mai fogalmaink szerinti szimfóniák kialakulása a bécsi klasszika idejére tehető, ezzel párhuzamosan pedig a növekvő létszámú szimfonikus zenekarok is a hangversenytermek állandó szereplőivé váltak. Az Utazás Symphoniába című sorozat eseményei zenés-szöveges ismerkedést jelentenek a hangszerekkel és használóikkal, hozzáértő kommentárokkal kísérve.
Vonósok nélkül elképzelhetetlen a szimfonikus zenekar: az avatatlan szemnek is feltűnik, hogy a legtöbb muzsikus kezében kisebb vagy nagyobb vonós hangszer található. Hogy melyik mire való, hogyan fejlődött és alakult át az évszázadok során, arra is választ kapunk ez alkalommal. Sőt, itt valójában ezerévekről van szó, hiszen az ősember a megfeszített íj húrját megpendítve szembesült először a különös hanggal. Nem állítjuk, hogy innen csak egy ugrás a nagyzenekar vonós részlege, mindenesetre minden itt kezdődött.
A hegedű, a brácsa, a gordonka és a nagybőgő mintha egy egymással más hangon és más stílusban beszélgető nagycsalád tagjai volnának. A Sonus Cordis zenészei nemcsak megmutatják, de szóra, azaz hangra is bírják a népes família apraját és nagyját.
A fafúvósok esetében már az elnevezés is kérdéseket vet fel, hiszen korántsem biztos, hogy az ide tartozó hangszerek mindegyike fából készül. Az évszázadok alatt fémből, nemesfémekből, kerámiából és műanyagból gyártott fafúvósok is születtek, a közös pont itt az, ahogy a különböző hangszertestekbe hasonló módon lehel életet, vagyis levegőt a muzsikus. A fafúvósok valójában két végükön nyitott csövek: az egyik végén befújt levegő a hangszer másik végén távozik, csakhogy menet közben történik a legfontosabb. A hangszer testén lévő lyukak vagy billentyűk befedésével vagy kinyitásával zavarba ejtőn változatos hangzást képesek létrehozni a szakértő kezek. E kezek gazdái ezúttal a Pentaerophonia Budapest Fúvósötös tagjai, akiknek jóvoltából a fuvola, az oboa, a klarinét és a fagott mellett a kürt is szerephez jut.
