Jens Haaning képzőművészt 2021-ben az észak-dániai Aalborgban található Kunsten Modern Művészeti Múzeum bízta meg két korábbi művének reprodukálásával, a férfi azonban két üres keretet adott át a kész művek helyett. A múzeum perre vitte az ügyet.
Az intézmény mintegy 532 ezer koronát (nagyjából 27 millió forintot mai árfolyamon) bocsátott Haaning rendelkezésére, hogy a bankjegyekből készült, „Egy Átlagos Éves Dán Jövedelem” című, különböző átlagjövedelmekről szóló alkotását elkészítse a múzeumnak. Az összegből a művész honoráriuma 40 ezer koronát tett ki. – írta a The Guardian.
Amikor azonban Haaning elküldte a kész műveket a múzeumnak, a csomagban csak két üres keretet találtak, amelyeken a „Fogd a pénzt és fuss” felirat szerepelt. A múzeum a képeket kiállította, egyúttal a pénzt is vissza akarta kérni Haaningtól, aki erre nem volt hajlandó, ezért a múzeum perre vitte az ügyet.
Az ügy fejleményeként egy koppenhágai bíróság arra kötelezte a művészt, hogy fizesse vissza a neki adott pénzt. Haaning a honoráriumát megtarthatja, és csak az azon felüli összeget kell visszafizetnie.
„A munka az, hogy elvettem a pénzüket. Ez nem lopás. Ez szerződésszegés, és a szerződésszegés a munka része.”
– mondta Hanning, majd hozzátette, hogy mindenkit, aki olyan nyomorúságosnak ítéli a munkakörülményeit, mint ő, arra bátorít, hogy ugyanezt tegyék.