Címke: dánia

A világ legrégebbi Mozart-felvételén egy dán bariton énekel

A felvételt Gottfried Moses Ruben készítette egy Edison fonográfon, aki valószínűleg a párizsi világkiállításon szerzett élményei után rendelt Londonból Koppenhágába egy készüléket, majd ő lett Edison skandináv képviselője. 1889 nyarán egy technikussal együtt meg is érkezett a fonográf Dániába, ahol hatalmas lelkesedéssel fogadták a találmányt. A lapokból más ismerték a gépet, élőben Ruben a dán […]

Ezzel nyűgözte le az egyik legrangosabb a cappella verseny zsűrijét a Jazzation – Videó

Fesztiválozni mentek, a verseny nagydíjával tértek haza. Észak-Európa egyik legnagyobb nemzetközi a cappella versenyét és fesztiválját kétévente rendezik meg a dániai Aarhusban. A vokális zenei fesztiválra Európa, az USA és a Távol-Kelet neves szakembereiből álló zsűri választja ki a meghívottakat, az előadásokon és workshopokon pedig a modern kóruszene ikonikus alakjaival találkozhatnak a résztvevők, mint Jonathan […]

Négy magyar alkotás is szerepel a dán nemzetközi rövidfilmfesztiválon

Négy magyar alkotás, köztük Damokos Attila Charon című kísérleti kisfilmje is szerepel a nyár végi 44. Odensei Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon, amelynek győztesei kvalifikálják magukat a jövő évi Oscar-mezőnybe. A fesztivál honlapja szerint a mustrára idén rekordszámú, 3264 rövid filmalkotás pályázott, és ebből 121 produkciót válogattak be a versenyprogramba. A szervezők szerint annak köszönhető a nagy érdeklődés, […]

Dániában nyert első díjat a Jazzation formáció

A dániai Aarhusban május 30. és június 2. között rendezték Észak-Európa egyik legnagyobb nemzetközi a cappella versenyét. A megmérettetésen a magyar Jazzation szerezte meg az első helyet. A Jazzation 2005-ben alakult a cappella együttes. Elsődleges profiluk a jazz, (multi)kulturális ambícióik azonban határtalanok, hangukon megszólal ismert pop, közismert klasszikus és belülről fakadó etnó. (Via Facebook)

Élőben követhetjük Duleba Lívia szereplését a Carl Nielsen Zenei Versenyen

Hat versenyző, köztük Duleba Lívia került a dániai Odensében március 21-31. között zajló Carl Nielsen Nemzetközi Zenei Verseny középdöntőjébe. A verseny március 27-én 19-órától folytatódik, amit élőben is követhetünk. Az 1989-es születésű Duleba Lívia, aki Bálint János osztályában diplomázott a Hochschule für Musik Detmold hallgatójaként a középdöntőben zenekari kísérettel játssza Vivaldi I. II. és III. […]

Duleba Líviának is szurkolhatunk a Carl Nielsen Nemzetközi Zenei Versenyen

A dániai Odensében március 21-31. között kerül sor a Carl Nielsen Nemzetközi Zenei Versenyre, amelyre a hegedű- és a klarinét- mellett 24 fuvolaművész, köztük Duleba Lívia is meghívást kapott. A verseny előzsűrijében Nikolaj Szeps-Znaider, Martin Fröst és Emmanuel Pahud kaptak helyet. A négyfordulós megmérettetés előtt, március 6-án a magyar közönség is ízelítőt kaphat Duleba Lívia […]

Domingót kísérheti a Miskolci Nemzeti Színház zenekara Dániában

A Miskolci Nemzeti Színház zenekara kíséri Placido Domingót dániai koncertjén Aarhusban. A Musikhusetben január 14-én a miskolci muzsikusok a MÁV Szimfonikus Zenekar helyett ugranak be – közölte a teátrum. A tájékoztatás szerint a koncerten közreműködik Rost Andrea és Camila Titinger szoprán, a karmester Eugene Kohn lesz. Cser Ádám zeneigazgató arról beszélt, hogy igen ritka lehetőség […]

Bucsi Réka: „Szeretek részese lenni a korszellemnek”

Bucsi Réka először a Symphony no. 42 animációs rövidfilmjével tűnt fel 2014-ben. A film hat jelölést és nyolc díjat kapott. Ezt követte a LOVE 2016-ban, amely többek között nyert a RiverRun Nemzetközi Filmfesztiválon és felkerült az Oscar-shortlistre is. Neki köszönhetjük, hogy a február 14-én induló Berlinalén ismét láthattunk magyar animációs filmet – a Solar Walk […]

Hozzávalók: 500 g mascarpone…

Van ez az észak-európai vonalat erősítő formáció (a feröeri származású énekesnő Eivør Pálsdóttir és a dán basszusgitáros Lennart Ginman), akik egy olyan Szomorú vasárnapot raktak össze 2013-ban, amelyet igencsak ajánlanék meghallgatásra az összes olyan embernek, aki itt a földön szeretné megtapasztalni a puha éteri létezést… A basszus annyira szimplifikált, hogy kihagyja a klasszik szomvas felismerhetőséghez […]

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo