A napokban jelentették be, hogy 150 éves fennállása óta először mutatnak be női zeneszerző által írt művet a Bécsi Állami Operaházban, amire csak azt tudom mondani: jobb később, mint soha, hiszen nemrég még női muzsikusokat sem engedtek a Bécsi Filharmonikusok tagjai közé. A mai napon a legelső olyan fennmaradt operáról lesz szó, ami zeneszerzőnő tollából született – és a vízhez is köze van.
Francesca Caccini La liberazione di Ruggiero dall’isola d’Alcina (Ruggiero kiszabadítása Alcina szigetéről) című operáját 1625-ben mutatták be Firenzében, és akkora sikert aratott, hogy sokáig az egyetlen olyan operának számított, mely Itália határain kívül is bemutatásra került. A darab az opera atyjától, Monteverditől származtatott új stílusban készült, mely szakított a régebbi hagyományokkal. Stile moderno és seconda pratica (második módszer) neveken vált ismeretessé az érzelmekre hangsúlyt fektető komponálási módszer, mely az első, Palestrina nevéhez köthető szigorú kompozíciós szabályokon alapuló írásmóddal ellentétben a zenét tette a szöveg szolgálójává, így a történet került a középpontba.
Francesca úgymond otthonról hozta tehetségét, hiszen apja Giulio Caccini volt, a barokk kor egyik leghíresebb zeneszerzője. Francesca a feljegyzések szerint több tucat operát írt, de csak a ma tárgyalt darabnak maradt fenn írásos nyoma. Bár a darabot balett-komédiának nevezi, ma mégis ugyanúgy operának tekintjük mint Monteverdi Orfeóját, mely a kor kívánalmainak megfelelően szintén több táncos betétet tartalmaz. Alcina történetét nagyjából a kor összes szerzője feldolgozta, a boszorkánynő szigete körül bonyolódó archaizáló szüzsé a középkori francia lovagi eposz, a Roland-ének feldolgozásából származik.
