Egy nehezen megkomponált, versenygyőzelemtől és premierektől is megfosztott, a zeneszerző által is balsorsúnak tartott remekmű kálváriája ért véget az Ybl-palotában. Einojuhani Rautavaara A bánya című operájáról és a finn mesterhez fűződő személyes kapcsolatáról az októberben tartott színpadi ősbemutató karmestere, Bogányi Tibor mesélt.
„Rautavaara számos alkotását ismertem meg finnországi diákéveim alatt, de közvetlenebb nexusba akkor kerültünk, amikor elkezdtem dirigálni a darabjait. Amióta körvonalazódni kezdett A bánya budapesti premierje, folyamatosan vittem neki a híreket. Helsinki kikötőjénél lévő tágas, polgári lakásában mindig szívélyesen fogadott, és nem akarta elhinni, hogy valóra válik ez az álma.
A korábban fűtött, szenvedélyes lelkiállapotú Rautavaara a kor előrehaladtával megnyugodott és hálás személyiséggé vált.
Depresszív, de mély érzetű, gondolkodó emberként ismertem meg őt. Ókovács Szilveszter főigazgató úrral is meglátogattuk az otthonában, ahol meghatódva mesélte, hogy élete ajándékának tekinti a gesztust” – kezdte a beszélgetést a harminc évig Finnországban élő muzsikus, aki a Turku Filharmonikus Zenekar egykori vezető karmestereként Rautavaara számos szimfonikus szerzeményét mutatta be, olyan világszínvonalú zeneszerzők műveivel együtt, mint Aulis Sallinen, Joonas Kokkonen vagy Mikko Heiniö.
Bogányi Tibort a hazai közönségnek sem kell bemutatni, hiszen 2011 óta a Pannon Filharmonikusok élén láthatjuk, és Vajda János, Gyöngyösi Levente, Dubrovay László munkáinak, valamint a Ház rendelésére készült Tallér Zsófia Leánder és Lenszirom című kortárs operájának ősbemutatója is az ő nevéhez fűződik.
Az Opera Magazin további cikkeit ide kattintva olvashatja.
„Az élet úgy hozta, hogy sokat foglalkozom modern darabokkal, de alapvetően a romantikus zene az anyanyelvem. Az utóbbi pár évben Richard Wagner és Anton Bruckner kompozícióit különösen sokat tanulmányoztam” – mondta.
A bánya már 2010-től foglalkoztatta őt, a Tamperei Filharmonikus Zenekar ebben az évben elkészült CD-jét pedig azonnal meghallgatta.
„Az volt a benyomásom, hogy ez a darab egy komoly érzelmi töltettel rendelkező részvétnyilvánítás Magyarország felé. Rautavaara az ’56-os forradalomról és szabadságharcról hús-vér emberek beszámolóiból értesült, és olyannyira megrázónak találta a történetet, hogy egy drámai erejű operát írt belőle. Ez már önmagában nagy tett! A tartalom több síkon is értelmezhető, a szereplők közt meghúzódó és a cselekményben megjelenő feszültségek pedig folyamatosan filozofikus gondolatokat ébresztenek bennünk. Rautavaara hihetetlenül jól fogta meg a reménytelenséget, a sötétséget, a lidércességet, a kórushasználata pedig egyenesen vérfagyasztó” – folytatta a dirigens.
Bár a szerző (Giacomo Puccinihez és Richard Wagnerhez hasonlóan) a partitúrában konkrét és szigorú instrukciókkal látta el az előadókat, mindig akad tisztázni való.
„Rengeteg olyan költői kérdés hangzik el a szereplők dialógusaiban, amikre a műben nem érkezik válasz. Ezekre csak a librettót is jegyző, és az élet mélyebb értelmével is sokat foglalkozó, a nyáron váratlanul elhunyt mester tudott volna felelni. Így most az előadókon és a közönségen a sor, hogy megfejtse ezeket a rejtvényeket” – mondta Bogányi Tibor, aki elégedetten tekint vissza budapesti munkájára. – „Meghatározó számomra, hogy öt éve a Magyar Állami Operaházban dolgozhatom. Tetszik az a tempó, amivel a klasszikus repertoár bővül, és kedvemre való ez a hihetetlen mennyiségű premier is. Ez a folyamat borzasztóan nehéz és rögös, hiszen a régi beidegződéseket is felül kell írni, de a tendencia rendkívül pozitív. Ezt a törekvést, ami a modernség, a minőség és a nemzetköziség irányába mutat, minden erőmmel támogatom.”
