Lemezfelvétel készült Goldmark Károly legismertebb operájából, a Sába királynőjéből, az Eiffel Műhelyház Fricsay stúdiójában. A munkáról és az új helyszínről Csurgó Tamás zenei rendezőt, Kondás Ferenc hangmérnököt, valamint Gál Erika operaénekest, Sába megformálóját kérdeztük.
A Sába királynője című produkció a bemutatója óta a Magyar Állami Operaház egyik legsikeresebb előadása. Goldmark Károly francia stílusú grande operája kapcsán lehet azon tanakodni, hogy a magyar kultúrához szervesen tartozó műről van-e szó, ahogy azon is, hogy az orientalista, a héber vagy „a magyar bus dallamokkal feltünőleg rokon lejtésekben mozgó” melódiák miként formálják a zeneiségét.
Kétségtelen azonban, hogy ez az egyetlen magyar szerző által jegyzett romantikus opera, amely komoly nemzetközi sikert aratott, még úgy is, hogy mostoha sors jutott neki – többször kiesett és visszakerült a kánonba –, de végsősoron sem a kritikusok, sem a karmesterek fanyalgása nem ártott neki.
A Káel Csaba rendezte előadás ennek megfelelően New Yorkban és koncertszerű változatban Tel-Avivban is kivívta a műfaj rajongóinak elismerését, most pedig hiánypótló zenei felvétel készült belőle a neves karmesterről elnevezett, új stúdióban. A négyszáz négyzetméter alapterületű, mintegy négyezer légköbméter térfogatú terem alkalmas egy operai léptékű előadóapparátus befogadására.
A Sába királynője esetében szükség is van ezekre a méretekre: a mű hatvan fős zenekart és nyolcvan fős kórust alkalmaz.
Kondás Ferenc, a Sába-felvétel hangmérnöke elmondta, hogy az ötlet fogantatásától kezdve részt vett a stúdió létrehozásában: „Arató Éva tervezte az akusztikát, és kiváló munkát végzett. Számomra nagy meglepetés volt, micsoda hangzása van a teremnek! Nem tompa és nem is túl visszhangos; ahogy egy zenész kifejezte: amikor játszik, úgy érzi, nincs egyedül ebben a térben.” Felszereltségében a klasszikus zenéhez mért nyugat-európai színvonalat igyekeztek képviselni. Az akusztikai tér kiemelt fontosságú a klasszikus zenei felvételek esetében, utalt rá a szakember, és az igazán jó hanganyag elkészítéséhez rengeteg mikrofonra van szükség. A Sába királynőjéhez 46-48 darabot használtak, ami rengeteg utómunkát is jelent. Hogy miben más egy klasszikus zenei hangmérnök feladata, mint egy könnyűzenében dolgozóé, arra Kondás Ferenc szemléletes képpel felelt:
„A könnyűzenei hangmérnök teret generál azzal, ahogy elhelyezi a zömében elektromos hangszereket, a klasszikus zenei hangmérnök viszont azt a teret igyekszik rögzíteni, ahol a zene megszólal.”
Évek óta nem készült lemezfelvétel az Opera művészeivel ilyen professzionális körülmények között: 2012-ben a Hunyadi László, 2013-ban a Háry János, 2017-ben a Székely fonó című műveket rögzítették. Ez a négyfelvonásos opera az intézmény következő, nagy volumenű vállalása, melyben Kocsár Balázs vezényli a Magyar Állami Operaház Zenekarát és Énekkarát.
A cikk eredetileg az Opera magazinban jelent meg.
Mivel az operának gazdag recepciótörténete van – Brahms, illetve a kor neves kritikusa, Eduard Hanslick is kritizálta, Goldmark Károly pedig többször átdolgozta, még úgy is, hogy rögtön közönségsikert aratott –, Kocsár kialakíthatta a legelőnyösebb verziót. Az ő jobbkeze a stúdióban a zenei rendező, Csurgó Tamás volt.
„A karmester a pulpitusról, a zene által betöltött térben hallja a hangzást, a zenei rendező viszont a mikrofonokon keresztül. Egyfajta külső fülként szolgál a dirigens számára, aki ennek alapján fogalmazza meg kéréseit a hangmérnök felé” – avat be a részletekbe a szakember.
Nem csak a stúdióban dolgoznak szorosan együtt: „Előtte három-négy hétig foglalkoztunk a darabbal. Egy háromórás operára bőven rá lehet szánni ennyi időt.” A zenei rendező gondoskodik arról is, hogy a hangfelvétel megfeleljen az operából készülő tévéfilm alkotóinak – mert egy ilyen is készült, mégpedig az Eiffel Műhelyházban, egy pályázat keretében. „Van az operában egy rézfúvós állás, aminek a színfalak mögül kell szólnia, ekkor a lemezen is meg kell teremteni ezt a hatást. Ha egy szereplő távolabb sétál a kamerától, akkor ennek a hanganyagban is hallatszania kell” – emelt ki két példát Csurgó az utómunka fázisához tartozó feladatok közül.
Ahogy azt az Opera visszatérő közönsége sejtheti, a felvételen az anno az Erkel Színházban is látható egyik szereposztás lép fel. Szulamitot Sümegi Eszter, Asszádot László Boldizsár, Baal-Hanant Rezsnyák Róbert, Astaroth-ot Töreky Katalin, a főpapot Palerdi András, Salamont pedig Szemerédy Károly formálja meg. A címszerepben az a Gál Erika énekel, aki itthon és a külföldi turnékon is nagyszerű alakítást nyújtott. „Aligha találhattak volna megfelelőbbet a szerepre” – írta róla korábban egy hazai kritikus. Az énekesnő így mesélt a munkáról: „Valóban a torkomban volt ez a szólam, de a lemezkészítésben kevesebb rutinom van.” A felvétel alkalmat ad a hangja visszahallgatására, igaz, ez azt eredményezi, hogy úgy érzi, állandóan lenne min javítania: „Bízom a karmesterben és a hangmérnökökben, hogy ragyogó lemez lesz.”
A Sába királynőjéből – ahogy már utaltunk rá – film is készül, ami nem kevésbé munkás feladat, mint a hanglemez elkészítése. „Ilyenkor is kell énekelni, mert látszik, ha az ember csak tátog” – mondta az énekesnő. A színészi játék szerepe pedig felértékelődik a közeli képeknél: „Volt, hogy a kamerának énekeltem szerelmi duettet Asszád helyett, aztán volt, hogy a kamera került Sába helyébe, és a herceg énekelt neki. Sába rendkívül összetett, emberi karakter. Benne egyszerre harcol a királynői és a női rész, a hatalomra és a szerelemre irányuló vágy. Igazán filmszerű anyag született, ami jobban kiemeli a címszereplő egyéniségét, és talán még közelebb hozza az operát a közönséghez.”
