Papageno Radio
Címlap Goldmark Károly bécsi otthona

Goldmark Károly bécsi otthona

Bécs Leopoldstadt városrészében, a Böcklinstrasse és a Josef Gall-Gasse sarkán álló városi bérpalotában lakott élete utolsó éveiben Goldmark Károly és itt hunyt el 1915. január 2-án.

A keszthelyi születésű Goldmark küzdelmes, nagy szegénységben töltött ifjúság után Bécsben telepedett le és haláláig ott élt. Világraszóló sikerét 1875-ben a bécsi operában aratta Sába királynője című operájával.

Nőtlen ember volt (a fáma szerint azért, mert egy férjezett énekesnőbe volt szerelmes…), azonban 1866-ban született egy lánya, Minna, akiről csak meglehetősen későn szerzett tudomást. E lánya révén, akinek a szobrászművész Ernst Hegenbarth (1867-1944) volt a férje, megismerhette a boldog családi életet. Két unokát is kapott: Károlyt és Franciskát. Franciska – magyarosan Ferike –  szerencsére megírta emlékeit a nagypapáról, így sok mindent megtudhatunk a zeneszerző idős éveiről.

Goldmark a fővárosban csak a leghidegebb téli hónapokat töltötte: volt egy tuszkulánuma Gmundenban, a felkapott fürdőhelyen. Kora tavasztól késő őszig ott tartózkodott, ott szeretett és tudott a legjobban dolgozni. Unokája írja, hogy a barátok, szomszédok mindig megfigyelték, hogy tél beköszöntekor mekkora poggyásszal érkezik vissza Bécsbe. Ha nagyobbal a szokásosnál, azt mondták: Hosszú tél lesz az idén, az öreg két láda könyvet hozott magával 🙂

„Ferike” így jellemezte visszaemlékezésének utolsó lapjain:

Goldmark testi és lelki üdesége 85 éves korában már a csodával volt határos. Sétáin gyertyaegyenesen járt-kelt. Nyáron minden reggel egy órát töltött a kertben s hangosan olvasott egy fejezetet francia vagy angol könyvekből, kiírta belőlük az összes szavakat, hogy a gyakorlatból ki ne jöjjön.

Ebben az időben keletkezett utolsó műve is, a C-dur zongora ötös Op. 54. [helyesen cisz-moll.] Egyike legnemesebb műveinek, amelyben a csapongó ifjúi kedv versenyt tombol a mély szenvedéllyel. Egy egész emberi élet küzd, viharzik benne, hogy az utolsó legkedvesebb tételben felszabadulva a küzdelmekből, megtisztulva az élet csúcspontjára érve kicsengjen.  Az utolsó simításokat 1914 novemberben végezte. Délután volt, amidőn a zongora fedelét lecsukva az éppen akkor belépő édesanyámhoz így szólt: “Most fejeztem be édesem, a kvintetteket.” És ez maradt utolsó műve. A háború és az ezekkel kapcsolatos izgalmak teljesen lekötötték. Teremtő kedve már nem volt.

[…]

1915. január 2-án négy órakor délután tett szegénnyé bennünket, oly rettenetesen szegénnyé. Halálánál nem voltam jelen. Apám mondta el, hogy békésen, szelíden, szinte méltóságteljesen szunnyadt el. Károly unokájának halálát, aki november 13-án esett el Szerbiában, már nem tudta meg, mivel halálának hiteles jelentését csak nagyapa temetésének napján kaptuk kézhez. Érkezett ugyan előbb is a tábori lelkésztől egy kártya, amely halálát jelzi, de ez nem volt hivatalos s így nem akartuk elhinni, sem pedig az öreg úrral elhitetni.

[…]

Szelleme most is él munkáiban tovább, valamint mindazok szívében, akik közel álltak hozzá.

Sírját Bécs központi temetője, a Zentralfriedhof régi zsidótemető részében találjuk, az 1. kapu közelében. Oroszlános síremlékét szobrász veje készítette.

Utolsó lakhelyének homlokzatán emlékét ma feliratos tábla őrzi. Hagyatékának egyik legfontosabb lelőhelye az Országos Széchényi Könyvtár.

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

Promóció

X
X