2018 óta látja el Popa Gergely a zenekari igazgatói feladatokat az Operában. Legutóbb a kinevezése után néhány hónappal kérdeztük, most pedig az aktuális zenekari fejlesztések és a Ház megsokasodott játszóhelyeinek kiszolgálása mellett az elmúlt közel három év eredményeiről beszélgettünk.
– 2018 második felében vette át a zenekari igazgatói posztot. Melyek azok a projektek, amelyekre sikerként tekint vissza?
– Más a felelősségem egy jó előadás vagy egy zenekaribértábla-korrekció esetében, de alapvetően minden, az elmúlt közel három évben megvalósult projektre sikerként tekintek, különösen, ha azt most kell megtennem. Néhány év alatt sok minden változott a zenekar működésében és működtetésében. Csak a teljesség igénye nélkül: a szólamok nagy részét már a zenekari iroda osztja be, az eszközbeszerzéseket folyamatos igényfelmérés előzi meg, a korábban a zenekari iroda adminisztrációjára jellemző esetlegesség ma már a múlté, az intézményen belül pedig minden területtel élő és folyamatos a kommunikáció. Az együttes működése olajozottabb, a tagság hamarabb kapja meg a szükséges információkat, és valószínűleg minden területen sikerült érezhetően javítani a körülményeket.
– Jelenleg is tart az a folyamat, amely a hangszerkészlet megújítását célozza. Mekkora adósságot törleszt ezzel az Opera?
– Meggyőződésem, hogy minden elődöm kihasználta azokat a lehetőségeket, amik az ő idejükben rendelkezésre álltak. Ami változott,
az a különféle igények összehangolása és a még nagyobb törekvés a pénzeszközök lehető leghatékonyabb felhasználására.
A zenekari hangszerpark egy ilyen méretű együttesnél folyamatos megújításra szorul, ha egyszer el is érjük az ideális állapotot, és tényleg minden szükséges eszközt beszereztünk, már kezdhetjük is megújítani a fúvós hangszereket, hiszen ezek a legkevésbé örökéletűek.
– Milyen szempontokat érdemes mérlegelni egy ilyen hosszabb távon megvalósítható beszerzési projekt kapcsán?
– Ha mindent figyelembe veszünk, még akkor is borítékolható, hogy nem lesz mindenki boldog. Tudjuk, mire van szükségünk, de a pénz sosem elég. Ezen felül a hangszerek és tartozékaik elérhetősége széles skálán mozog. A beszerezhetőség és a megfelelőség a két tengely ebben a koordináta rendszerben.
– Legutóbb az ütőhangszeres-park tudott megújulni és bővülni. Milyen olyan opera-specifikus hangszerek kerültek most a zenekar birtokába, amit korábban egy-egy szerzői szándék kompromisszumos érvényesülésével lehetett csak megoldani?
– Nem csak opera-specifikus hangszerekből szenvedtünk hiányt, de természetesen a Turandot-gongsor, vagy a Janicsár-dob és -cin mindig az első lesz ezen a listán. Ez a beszerzés egy sok évtizedes hiánypótlás első nagy lépése volt. Nem tudom, hogy történelmileg miért alakult így, de talán az ütős kollégák legendás kreativitása is okozhatta a kialakult helyzet elfogadottságát.
Ha a vezetőség azt látja, hogy nem távozott a közönség az otthon barkácsolt triangulum használatát követően, és nem menekült fejvesztve a „mindig hamis” csőharang-megoldás megszólaltatásakor, akkor gondolhatta, hogy jó lesz ez így, vegyünk inkább színes lámpákat hangszerek helyett.
Persze ha onnan közelítünk, hogy a Turandot még sosem hangozhatott el úgy Magyarországon, ahogy azt Puccini elképzelte, akkor már más szinten vizsgálhatjuk a döntéshozók felelősségét. A lényeg, hogy most olyan időket élünk, amikor végre van lehetőség felzárkózni.
– Mennyire éri meg olyan hangszereket beszerezni, melyek adott esetben csak egy-két alkalommal kerülnek elő egy évad során?
– Mérlegelni kell, hogy az adott hangszer mennyire elérhető akkor, amikor szükség van rá. Ha hozzáférhető, akkor nem éri meg a beszerzés, bérelni kell. Talán ebből a megfontolásból kölcsönöz mindenki tőlünk Wagner-tubákat, Aida-trombitákat vagy taxidudát.
– Mennyire volt a beszerzésnél szempont, hogy a nehezen és költségesen mozgatható hangszerek az Opera egyszerre több játszóhelyén is rendelkezésre álljanak?
– Ez az egyik fő érv és szempont egyben. Ha három vagy több együttes dolgozik párhuzamosan, akkor mindegyik helyszínen szükségünk van arra az alap hangszerparkra, ami ezt a munkát lehetővé teszi. Törekednünk kell rá, hogy minél kevesebbet mozgassuk a hangszereket, mert az élettartamot nagyban csökkentheti még a legszakszerűbb szállítás is. Ha nem játszanánk több helyen egyszerre, akkor a mostani beszerzés nem az első, hanem az utolsó lépés lett volna ezen a területen.
– Milyen hangszergyártókkal működtek együtt, és mennyire érvényesültek a művészek egyéni elvárásai?
– A beszerzések lényege pont a megfelelőség és a tökéletes megoldás keresése. Az igényfelmérés az én feladatom, a specifikus hangszerek kiválasztása a felhasználó, tehát a zenekari tag hatásköre és feladata. Természetesen vásárolhatnánk hangszereket a megfelelőség vizsgálata nélkül, de nem éri meg. Ezeket a megvétel után évtizedekig kellene raktározni, hiszen játszani nem fog rajtuk senki.
– Ki tudna emelni olyan, kifejezetten értékes és egyedi hangszereket, amelyek frissen kerültek az Opera Zenekarhoz?
– Nem szeretném megkerülni a kérdést, de fontos tudni, hogy a hangszer értékét nem csak pénzben mérjük. Szigorúan a felhasználás szempontjából nézve csekély értékkel rendelkezik a nagyon drága, de nem használható instrumentum. Ami az elmúlt három évet illeti a 2019-ben vásárolt Nemessányi-hegedű biztosan listavezető, hiszen egy olyan ritkaságról beszélünk, ami egészen a keletkezéséig követhető dokumentációval rendelkezik, de számomra a Matt Nolan-féle egyedi triangulum ugyanez a kategória.
– Milyen további újítások várhatóak a jövőben?
– Az Operaház nyitására készülünk és ez minden területen fejlesztést jelent. Nagyon szeretném, hogy a kulisszák mögött is minden olyan szép és funkcionális legyen, mint az épület egészében. A jó szék, a jó pult és a megfelelő világítás alapvető kell, hogy legyen. Ezek hiányát még egy kiváló hangszer sem tudja feledtetni. Minden a játszóhelyhez kötött, tehát lehetőség szerint a nem mozgatott hangszer beszerzése közel van a megvalósuláshoz. Új timpaniszett, új hárfák, új zongorák, nagyon hosszú a lista, de természetesen nem eléggé.
– Korábban úgy fogalmazott, hogy szerencsés az a menedzser, akinek lehetősége van működtetni azt, amit a saját elképzelése mentén létrehozott. Jelen pillanatban még az építkezés, vagy inkább már a működtetés jellemző a munkájára?
– Ami a kinevezésem hosszát illeti, félidőben vagyok. Ennek megfelelően vannak már rendszerek, amiket már „csak” működtetni kell, és vannak újabbak, amiket létrehozunk, vagy létre fogunk hozni. Ebben a „köztes” állapotban most szerencsésnek érzem magam.
A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.
