Több mint száz évvel az ősbemutatója után, Bartók Béla táncjátéka, A fából faragott királyfi ismét műsorra kerül az Operaházban. A koreográfiát a Seregi-díjas Velekei László alkotja meg, aki már a Győri Balett számára is több alkalommal készített maradandót. Százéves mese, ami a 21. században újraértelmezve is érvénnyel bír, vagy örökérvényű igazság az emberi viszonyokról és szerelemről, amit a 20. század elején is tudtak már? Többek között erről kérdeztük Velekei Lászlót.
– Hogyan kezdődött az együttműködés, miért éppen önre esett a választás a koreográfia elkészítéséhez?
– 2019. május 9-én vehettem át a Magyar Állami Operaház által alapított Seregi-díjat, amely óriási megtiszteltetés volt számomra, különösen Seregi László személye miatt, hiszen ő olyan alkotó volt, aki egyéni stílusban hozott létre maradandót a táncéletben. A díjjal együtt jár egy lehetőség: a Magyar Nemzeti Balett számára készíthetek egy koreográfiát. A járványhelyzet miatt ez egészen mostanáig váratott magára, de – remélhetőleg – február 11-én végre megvalósul a bemutató.
– A mű premierje 1917-ben volt, a világ, a technika, az életszemlélet gyökeresen megváltozott azóta. Hogyan nyúlt a darabhoz, mennyire szabta a mi világunkra? Érdemes modernizálni egy ilyen klasszikust, akár a mozgásanyag, akár a teljes díszlet- és jelmezvilág tekintetében?
– Az 1917-es bemutató óta sok év telt el, sok minden változott, nemcsak a színpadi látvány, a táncmozdulatok esetében, hanem a befogadó közönség milyenségében is. Azonban az igazi értéket, egyetemes gondolatokat közlő műalkotások, úgy gondolom, tartalmaznak egy olyan esszenciát, ami – hogy kicsit profánul fogalmazzak – a táncos szoknyájának színétől függetlenül megmarad, ha a ma alkotója tisztelettel nyúl a darabhoz. Én mindig erre törekszem, úgy érzem, nem modernizálás az, ha a saját művészi nyelvezetemre – gondolok itt a mozdulatokra, a díszlet és a jelmez letisztultságára – és a Magyar Nemzeti Balett táncosaira fordítom le Balázs Béla történetét.
– Leo Mujić tavaly a Magyar Táncművészeti Egyetem végzős diákjainak készített koreográfiát a műhöz. Merész elgondolása szerint az nem gyermekdarab, mert erős szexuális tartalommal bír, elsősorban abból kiindulva, hogy a nő a kontrollálható, ki-be kapcsolgatható fabábut választja először. Önnek mi a véleménye erről? Ha van ilyen tartalma, akkor ez hogyan jelenik meg az ön változatában, ha nincsen, miért nincsen?
– Balázs Béla eredeti librettóját tekintve a mű cselekménye egy tündérmese, amelyben el van persze bújtatva a felnőtt tartalom lehetősége. A szerző librettóhoz írt kommentárjai is erről tanúskodhatnak. Azonban Csepi Alexandra dramaturggal nem erre indultunk. A mesékből megismert szerepkörök – Tündér, Királyfi, Királykisasszony – sematikus figurákat hoznak létre, akiket a történet során megmutatott tetteik tesznek valamelyik karakterré, a cselekedetek mögött se külső, se belső motivációt nem sejtünk, nincs is.
Ezeken a sematikus karaktereken szándékozom túllépni. Mondhatnám azt is, szeretnék vért, akaratot, érzelmet, zsigeri szenvedélyt pumpálni a szereplőkbe. Engem a miértek, a belső mozgatórugók érdekelnek.
Továbbá nagyon is hasonlít a két fiatal által megélt út egy felnőtté válási folyamathoz, egy beavatási szertartáshoz: elszakadnak kezdeti közegüktől, egy másik szerepkörbe lépnek át, majd betagozódnak az új jelenbe.
– Aktuálpolitikai tartalma lesz az ön változatának? Egyáltalán lehet benne, volt ilyen üzenet az eredeti darabban?
– Aktuálpolitikának semmiképpen, de társadalomkritikának, vagy inkább görbe tükörnek gondolnám azt, hogy a boldogság megtalálása és a felnőtté válás Balázs Béla történetében a külsőségek és az ember által kreált díszek és rangok levetkőzésével valósul meg. A haj levágásának szimbóluma azonban még egy lépéssel továbbmegy: szinte lemezteleníti a karaktereket, végül természetes valójukban állnak egymás előtt, s ez az a pont, amikor a természet is megnyugszik és szerelmük is beteljesül.
