Címke: velekei lászló

Velekei László: „Az alkotói folyamat végén sosincs pont”

Május 13-án a Bartók Tavasz keretén belül mutatja be a Győri Balett a GisL című produkcióját, amelynek zenéjét Lajkó Félix írta. Velekei László igazgatót, az előadás koreográfusát a közös munkáról kérdeztük, de szóba került az is, hogy milyen hatással volt a járvány a Győri Balett társulatára. – Milyen élményeid fűződnek a Giselle-hez? – A Giselle […]

Tánccal mond köszönetet a Győri Balett az egészségügyi dolgozóknak

Több száz orvost és egészségügyi dolgozót köszönt június 29-én a Győri Balett a Győri Nemzeti Színház nagyszínpadán rendezendő Semmelweis-napon, és mond tánccal köszönetet a járványban való szakmai helytállásért. Műsorukban Velekei László, a társulat új igazgatójának egy korábbi művéből, a Kodály Zoltán zenéire készült Romance-ból adnak elő részletet. Másnap, június 30-án a Győri Nemzeti Színház Nagyszínpadán […]

Velekei László lesz július 1-től a Győri Balett új igazgatója

Velekei László jelenlegi művészeti vezető lesz július 1-től a Győri Balett új igazgatója, miután a társulatot 29 éve vezető Kiss János megbízatása lejár, és nem pályázott újra a pozícióra.  Velekei László elmondta, hogy pályázatának mottója a tradíció és innováció volt, mert a társulatnak az elmúlt negyven évben szerzett értékeit szeretné felhasználni abban a megújulásban, amelyet […]

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo