Három százéves, mégis örökké aktuális, felkavaró és izgalmas művet láthatunk 2024 februárjában az Operaház színpadán. A Bartók TáncTriptichon keretein belül újra látható lesz a Velekei László koreografálta népmesei történet, A fából faragott királyfi, friss értelmezést nyer Venekei Marianna által A csodálatos mandarin története, és Pest, Buda, Óbuda egyesítésének 150. évfordulóján megelevenedik a félszázados jubileumra írt Táncszvit is, Várnagy Kristófnak köszönhetően. Az alkotókkal beszélgettünk.

Venekei Mariannától megszokott, hogy látványos, nagy érzelmekkel dolgozik, és olyan nézőpontból fogja meg még a klasszikus darabokat is, hogy érthetővé váljon a történet. „A csodálatos mandarin esetében ez nem is bonyolult, hiszen programzenéről van szó, azaz adott a Lengyel Menyhért által megírt szövegkönyv, és az arra íródott zene: minden momentum egészen pontosan le van jegyezve. A vágy villamosa is ilyen volt” – mondta el Venekei Marianna.

A csodálatos mandarin című darab története egy prostituáltról szól, akit néhány csavargó arra kényszerít, hogy a lakására csábítson fel férfiakat. „Őket aztán kirabolják, elkergetik és kidobják. Ebből él a banda. Ez egy ősidőktől fogva érvényes történet, ma is történhetne és történik is” – mondja a koreográfus. Mindeközben Bartók emblematikus zenéje elsodorja a nézőt – és a táncost is –, amire szükség is van, hiszen a mandarin szótlan jelenléte uralkodik a színpadon. Venekei értelmezése szerint „a mandarin nem jelenség, hanem tulajdonképpen egy jelenés. Ezért is kellett olyan táncos, aki kifejezetten magas, akinek a varkocsai szinte úsznak a levegőben, amikor megmozdul. Az eredeti műben a mandarin egy csúf, viaszos arcú kínai, tele arannyal, de az én koncepciómban a lány beleszeret ebbe a férfiba. Én az ő összefonódásukat követem, nem a beteljesülést, nem a gyönyört, hanem a kapcsolódást. Számomra a mandarin a megmentő, ő hozza el a megtisztulást a lány számára”.

Van más eltérés is az eredetihez képest, mégpedig a végkicsengés. „Bartók művének végén a lány egyedül sétál ki a színpadról. Én nagyon szerettem végiggondolni, hogy mit élt meg, mi történt vele, miről szólt számára ez a találkozás, így az üzenetem nem a megszabadulásról szól. Ha a valóságot nézzük, az emberi világot, talán nincs is menekvés, a kín és a kínzás, az erőszak, a bántalmazás egyidős az emberiséggel, a kegyetlenség és a kényszerítés mindig jelen volt és szerintem jelen is lesz” – mondja. 

Venekei Marianna egyébként maga is megformálta a lányt, mégpedig ifj. Nagy Zoltán és Szakály György mellett is, olyan fantasztikus elődök után, mint Lakatos Gabriella, Pártay Lilla vagy Hágai Katalin.

„Táncművészként óriási kihívás ez a szerep, nem szokványos, nem könnyű, nemcsak mentálisan, fizikailag is. Mi hetven vasszék között táncoltunk anno, sőt, nekem fel is kellett borítanom őket. Ez olyan fizikai megterhelést jelentett, hogy a színpadról kifelé menet már csak támolyogtunk. Ezek az emlékek megmaradtak, átdolgozódtak bennem, és meg is jelennek a mostani női karakterben.” 

A darab mozgásnyelve és a látvány a történet köré épül majd. „Nincs új táncnyelv, de van egy nagyon erős sztori és egy karakteres légkör, azaz egy lepukkant ház, amit a darab »apacs tanyának« hív. Nagyon fontos volt számomra, hogy az első gombtól az utolsó szögig minden ezt a különleges atmoszférát árassza magából. A látvány, a díszlet és a jelmez Zöldi Z Gergely és Szelei Mónika munkája” – hangsúlyozta a koreográfus. 

A fából faragott királyfi tanulságos mesebeli történetét Velekei László álmodta színpadra. Ebben a verzióban a koreográfia nem tér el a 2023 tavaszi verziótól, de a díszlet tartogat meglepetéseket a nézők számára. 

Új életre kel a Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 50. évfordulójára írt Táncszvit is, mégpedig száz évvel az eredeti darab megszületése után, Budapest 150. születésnapján Várnagy Kristóf és Horváth Zita munkájaként. Az operaházi társulat művészei mellett közreműködnek a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei is. Várnagy Kristóf elmondta, hogy a Magyar Nemzeti Balett repertoárjára és együttesével előadást készíteni komoly feladat, ráadásul Bartókról van szó, akinek darabjait olyan koreográfusok állították az Operaház színpadára, mint Bozsik Yvette, Fodor Antal, Frenák Pál, Juhász Zsolt, Seregi László, Velekei László, Venekei Marianna.

„Azért kértem fel Horváth Zitát az előadás társkoreográfusának, hogy két pár vállon nyugodjon ennek a nagyon szép és fantasztikus felkérésnek a súlya” – mondta. Azt is kiemelte, hogy bár mozgásművészeti anyanyelve a klasszikus balett, alkotóként eddig aktívan kerülte ezt a formát. „Koreográfusként legutóbbi videómukámban nyúltam újra a balett gyökereimhez, és ez meggyújtotta bennem a szikrát. A sors kezének érzem, hogy Solymosi Tamás most talált meg a Táncszvit koreografálásának nagyszerű lehetőségével. Közel húsz év távlatából újra a balett nyelvén fogalmazni egészen elképesztő érzés. Ez az előadás számomra egyfajta hazatérés.”

De vajon mi az üzenete a százéves darabnak a főváros 150. születésnapján, és mi a bartóki gondolat lényege? „Bartók kiinduló alkotói elképzelése, mely szerint a Duna-menti népek zenéjének jellegzetes motívumvilágát állítsa egymás mellé a táncsorozatban, a mai napig valid. A művészeteknek fontos közvetítő és összekapcsoló szerepe lehet a különböző kultúrák között, a Táncszvit pedig csodálatos példája annak, hogy a kulturális diverzitás milyen fantasztikus értékeket képes létrehozni.

Számomra a »bartóki gondolat« a tradíció beemelése a kortársba, és az újítás hagyománya.

Ez pedig kiváló összhangban állt azzal az alaphelyzettel, hogy a balett lesz a közös nevezőnk az Operaház művészeivel, amiből kiindulva felépíthetjük az előadást. A klasszikus formáktól eljutunk majd a Molto tranquillo és Comodo tételek alatt megfogalmazott koreográfia nyitottabb, szabadabb struktúrájáig. Koncepciónk szerint a tradíciókból táplálkozva jön létre a darab vizuális nyelve is, ami magán hordozza a hagyományok bélyegét, mégis kommunikál a jelennel. Ezt példázzák Bélavári Zita csodálatos jelmezei, amiket a bujáki népviselet ihletett” – fogalmaz a koreográfus.

Kiemelte, a társulat tagjai nagyon nyitottak és befogadóak voltak, kölcsönösen inspiráló helyzetek jöttek létre, amelyben élmény volt felfedezni a táncosokban rejlő potenciált, és a közös fejlődés folyamatát. Várnagy Kristóf mindenféle „fizikai nyelven” alkotott már, létrehozott balett-, kortárs- és újcirkusz-produkciókat is. „Most azonban balettelőadás született, a terminológia azon nyitottságával élve, hogy Bournonville-n át, Balanchine-on keresztül Béjart-ig széles a balett skálája, és akkor még csak a B betűs koreográfusokat említettük – emelte ki. – Nagyon szórakoztatónak találtam, hogy az interneten több kortárs lejátszólista is tartalmaz Bartókot, ezért magamban én is úgy kezdtem definiálni, hogy Bartók korunk egyik klasszikus kortársa. Szerintem éppen ezért a Táncszvit formanyelve is »a classic with a twist«”.

A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.