Megint az élvonalból érkeztek és érkeznek vendégek a Sztárestek zongorával sorozatába. A lett szoprán és a lengyel tenor nem egyszer állt már együtt színpadon, most pedig egymás után nyílik lehetőségünk meghallgatni őket az Andrássy úti Ybl-palotában. Kristine Opolais szeptember 17-én lépett fel, Piotr Beczała november 26-án hallható.
Kristine Opolais
„Totális előadó” – mondta róla Renée Fleming: a lett Kristine Opolais ma világszerte az egyik legkeresettebb szoprán előadóművész. Karrierje a kétezres években váltott sebességet: berlini, milánói, bécsi fellépései után széles körben emlegették nevét. (Budapesti fellépésre szeptember 17-én került sor.)
Emlékezetes 2014-es beugrása a New York-i MET-ben: a Pillangókisasszonnyal debütáló szopránt a premier utáni hajnalon telefon ébresztette, hogy a Bohémélet Mimìjét kellene énekelnie délután egykor, ráadásul a világszerte közvetített Live in HD sorozat részeként. Opolais – természetesen – reflexből nemet mondott, majd amikor pár perc gondolkodás után visszahívta Peter Gelbet, ő úgy vette fel a telefont: „Tudtam, hogy vállalni fogod…”
Érdemes idézni egy másik pályatársat, Roberto Alagnát is, aki szerint Opolais „imád játszani és karaktereket teremteni.” Ezt az énekesnő büszkén erősíti meg egy interjúban: amikor Toscát formálja meg, mindent az ő szemén keresztül néz. „Éreznem kell a fájdalmat, hogy értsem a szereplő problémáját” – teszi hozzá. Szerinte ez biztosítja minden szerepnél az egyedi megoldásokat, mivel minden énekes a saját személyiségén szűri át a megformálandó alakot.
Ma is kevés operaénekes nyilatkozik így, de Kristine Opolais elsősorban színésznőnek tartja magát: „A hang csak ezután jön… Ha valaki csak gyönyörű hangokat akar énekelni, ennek a hozzáállásnak hasznát veszi a stúdiófelvétel során, de a színpadtól tartsa magát távol.” A lett szoprán egyébként is híres határozottságáról: ha úgy érzi, nem tud tökéletesen működni egy szerepben, habozás nélkül nemet mond.
Piotr Beczała
A lengyel Piotr Beczała – aki Rodolfóként állt már Opolais Mimìje oldalán – hazai és svájci zenei tanulmányok után katapultált a világ vezető operaszínpadaira. Zürich, London, Milánó és Párizs után az óceán túlsó partja következett: a kétezres években már San Francisco és New York közönsége is a jóképű, kiváló hangi adottságokkal rendelkező lírai tenor lábai előtt hevert.
Amikor egy korai interjúban a szerepformálásról kérdezték, Beczała így válaszolt:
„Egy-egy szerepre való készülés során megismerem a különböző interpretációkat, de ez csak a kiindulási pont. Sosem próbálom valaki más értelmezését lemásolni, a legjobbakét sem: magamra akarom szabni a karaktert. Valami újat szeretnék létrehozni, mert a nézőt ez érdekli.”
Három évtizednyi színpadi tapasztalattal joggal hasonlítja az énekesi karriert egy napos fennsík eléréséhez: „Ez a különleges hely megközelíthető gyalog, hosszú idő alatt, a saját tempódban, úgy, hogy hozzászokj a magaslati levegőhöz. Persze van, aki felpattan egy helikopterre, és bár percek alatt ott terem, közben mennyi mindenről marad le…”
A rendezői színház túlkapásai ellen épp úgy nyíltan szót emel Piotr Beczała, mint a nem kellő gondossággal megszerkesztett áriaestekkel szemben: „A műsor összeállításakor tekintettel kell lenni a dramaturgiára, az áriák kiválasztására és arra, hogyan tegyem őket érdekessé. Nem vonzanak az olyan fellépések, ahol a dalok véletlenszerűen követik egymást. A jó áriaest olyan, mint egy új lemez: segíteni kell a közönségnek, hogy felfedezze a vezérfonalat.”
