Kovács Gergely a fiatal feltörekvő zongorista generáció egyik legtehetségesebb tagja. A pandémia okozta helyzet az ő életét is megváltoztatta, de folyamatosan keresi a lehetőségeket, hogy társaihoz hasonlóan megmutathassa magát. Koncerteket ad, versenyeken vesz részt itthon és külföldön egyaránt. Február 15-én a Cziffra-emlékév keretein belül pedig azt készül megmutatni, hogy mennyi minden köti össze a klasszikusokat a népzenével.
– Korábban azt nyilatkoztad, hogy igazából a pódiumon tudod a legjobbat nyújtani. Valóban így van?
– Az előadóművészeknek a koncertezés, a közönséggel való kapcsolattartás jelenti a lényeget. Mostanában a pandémia következtében alig van, vagy egyáltalán nincs fellépési lehetőségünk. Az online közvetítés nyilván segít, félmegoldást valóban kínál, de az előadás utáni csend rossz érzés. Nézők előtt utoljára tavaly novemberben játszottam Székesfehérváron. Nagyon hiányzik.
– Milyen lehetőségek vannak egyáltalán?
– Ez változó. Természetesen a már befutott, nagy neveknek nyilván több adódik. Nekünk, a „feltörekvő generációnak” keresni kell az alkalmakat, hogy megmutathassuk magunkat.
– Számít valamit ebben a specializáció?
– Igen, én például leggyakrabban a romantika és a 20. század repertoárjából játszom. Persze előfordul, hogy korábbi időszak műveiből is választok, de ez a két korszak áll a legközelebb hozzám. Ebből viszont igyekszem minél szélesebb spektrumot átfogni, folyamatosan bővítve a játszott darabok számát. Most Lisztre koncentrálok, hisz ez az év róla szól, és fontos, hogy méltóképp megünnepeljük. Készülök a márciusi Los Angeles-i és a budapesti Liszt-versenyekre is.
– A Los Angeles-i verseny is online lesz. Az online tér hogyan befolyásolja a verseny körülményeit?
– Ez érdekes kérdés. A hagyományos versenyek első fordulója is abból áll, hogy be kell küldenünk magunkról egy felvételt, csak azután kerülhetünk be a mezőnybe. Ezt most méginkább igaz. Szigorúan szabályozzák ugyanis, hogy milyen felvételt készíthetsz, milyen szögből, milyen megvilágításban vehet a kamera. Szélsőséges esetben az ember a nappalijából is részt vehet egy ilyen versenyen, ha a paramétereknek megfelel és a hangszer is jó. Vannak előnyei is ennek, mert nem kell utazni, és a stressz sem szorít annyira.
– Te hogy bírod a stresszt?
– Más a koncert és más a verseny. Az utóbbi esetében a zsűri azt nézi, hol hibázol, miben vagy rossz. Ezt nehéz volt megszokni, de az öt-hat alkalom után már megszereztem a rutint és máshogyan tudtam kezelni ezt a nyomást. Most, hogy három éve nem vettem részt versenyen, biztosan nehéz lesz visszaszokni, de nagyon várom már. Alapvetően mindig is a döntő volt a célom, a helyezés már nem is annyira számított.
– A Cziffra-emlékév keretében is különleges koncertet adtok.
– Pál István Szalonnával és bandájával közösen lépünk fel február 15-én. Igyekszünk megmutatni azt, hogy a népzene és a klasszikus zene nem egymástól teljesen különböző műfaj, hanem van átjárás, sőt szervesen kapcsolódnak. A fókuszban népdalok állnak majd, Kodály, Bartók és Dohnányi műveit játsszuk majd.
– Vannak zongorista példaképeid? Kik hatottak rád?
– Először is a tanáraimat emelném ki. Eckhardt Gábortól, Némethy Attilától és Dráfi Kálmántól tanultam a legtöbbet. A magyar kortársak közül Ránki Dezső és Bogányi Gergőt említeném, de nagyon szeretem az orosz iskolát is, fantasztikus tradíció, olyat tudnak, amit mások nem. Közülük talán Jevgenyij Kiszin művészete hat rám a legerősebben.
– Szerinted mitől különleges az orosz iskola?
– Talán azért, mert elementáris, életigenlő, lényegre törő módon szólaltatják meg a darabokat. De hogy ezt miként érik el, nem tudom. Nincs mellébeszélés, nincs modorosság, csak a mély természetesség. És a zenében nekem ez a legfontosabb.
