A döntőig menetelt Fürjes Anna Csenge a IV. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyen, amely élete első komoly megmérettetése volt. A Junior Prima díjas operaénekes a sok új tapasztalat mellett a Papageno és a Fidelio különdíjával, továbbá két fellépési lehetőséggel is gazdagabb lett.
– Milyen érzés volt újra közönség előtt állni a kényszerszünet után?
– Én már nagyon vártam. Az online streameknek van egy stúdióhangulatuk, amely össze sem hasonlítható azzal, amikor közönség előtt lépünk fel. Nekem plusz energiát ad, ha látom, hogy az embereket leköti a produkció, és nincs fészkelődés vagy duruzsolás. A verseny alatt például látni lehetett a zsűritagok arcát, reakcióit. Kellenek az ilyen közvetlen visszajelzések.
– Tanulmányaid alatt több hazai versenyen indultál, szép eredményeket elérve. Miben volt más a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny?
– Ez volt az első nemzetközi énekverseny, amelyen részt vettem. Ki kellett tapasztalnom, hogy hogyan tudok működni egy nagy megmérettetésen, mennyire tudom egy héten keresztül fenntartani vagy növelni az energiaszintemet. Napról napra formában kellett lenni, ráadásul mindig este tudtuk meg, hogy másnap reggel mehetek vagy sem. Közben pedig Carmen-premierem is volt az Eiffel Műhelyházban.
– Mit profitáltál még a versenyből?
– A Zeneakadémia alatt sok olyan vizsgaelőadást elizgultam, amikor csak korrepetitorral vagy zenekarral kellett kiállni, és nem volt hozzá rendezés. Ezen a versenyen viszont félre tudtam tenni az izgulást, és végig ott voltam fejben, koncentráltan. Az sem zökkentett ki, hogy nagyon komoly volt a mezőny, és egyáltalán nem éreztem biztosnak a továbbjutást.
– Hogyan állítottad össze a műsort?
– Igyekeztem olyan áriákat választani, amelyeket már ismertem, tanultam korábban. Több „szerelemáriát” is választottam, például Santuzza Voi lo sapete, o mamma… kezdetű áriáját a Parasztbecsületből, de nagy kedvencem Leonora áriája (Fia dunque vero… O mio Fernando) Donizetti A kegyencnő című operájából.
Vállaltam rizikót is bőven, ami a döntőben elő is jött Eboli hercegnő áriájánál (Verdi: Don Carlos – a szerk.) Ezt az egyet sajnálom, de megtanultam, hogy a verseny végére csak olyan darabokat szabad beírni, amelyeket 100%-os magabiztossággal tudok. Teljesen más otthon vagy Marton Éva tanárnő előtt énekelni, mint fáradtan, zenekarral a hátam mögött egy egész hetes verseny végén.
– Marton Éva, a verseny névadójának növendékeként végeztél 2020-ban a Zeneakadémián. Mi a legfontosabb dolog, amit tőle tanultál?
– Ha egyet kellene kiemelnem, akkor az az önbizalom. A tanárnő arra megy rá, hogy amikor koncert- vagy versenyszituáció van, legyen meg a kellő magabiztosságunk a színpadon. Ettől függetlenül tisztában vagyunk a hibáinkkal is, de ilyen helyzetekben nem azokra fókuszálunk.
– Marton Éva említette a gálán, hogy nagyon jó, baráti hangulatot érzékelt a versenyzők között. Te ezt hogyan élted meg?
– A verseny elején nem sokat találkoztam a többiekkel, mert csak akkor mentem be, amikor énekelnem kellett. Ez volt ugyanis a taktikám, hogy nem ültem be másokat meghallgatni. A döntőn és a gálán viszont sokat beszélgettünk a női öltözőben külföldi tapasztalatokról, színházakról, karmesterekről. Egyáltalán nem volt köztünk rivalizálás, sőt még segítettünk egymásnak öltözni is. Azóta is többekkel tartom a kapcsolatot, itt barátságok tudnak születni.
– Mik a céljaid rövid távon?
– Nagyon jól érzem magam itthon, úgyhogy szeretnék maradni. Ha tudok előrehaladni a karrieremben, akkor nem tervezem, hogy külföldre megyek. Szerintem szükség van arra, hogy a fiatal énekesek tovább tudják vinni az Operaház hírét. Én most szerződtem le három évre.
– Miben láthat a közönség legközelebb?
– Most Carmen-előadásaim vannak, utána lesz egy turné a Traviatával vidéken. Januártól pedig Britten Szentivánéji álom című operáját játsszuk, amelyben Hermia szerepét éneklem majd.
* Az interjút Fürjes Anna Csengével Tuska Borbála készítette.
