Mi motiválja az alkotót?

Bella Máté forrás: Gradusartist

Bella Máté 1985-ben született, Budapesten. Kisgyermekként csöppent a zene világába. Zongorán kezdett játszani, majd nagy érdeklődést mutatott a zeneszerzés iránt. Elmondása szerint gyakran variációkat talált ki azokra a művekre, amelyeket házi feladatként meg kellett tanulnia. A zongora segítségére volt abban, hogy lejegyezze az ötleteit.

– Mi volt az oka annak, hogy a zeneszerzés mellett döntöttél?

– A Kispesti Művelődési otthonnak volt egy évente megrendezett zenei versenye, melyen az öcséimmel saját hatkezesekkel indultunk. Többször értünk el rajta helyezést, és a nagy dicséretek közepette elgondolkodtam azon, hogy miért ne foglalkozhatnék zeneszerzéssel is. Akkoriban úgy éreztem jobban illik az introvertált személyiségemhez a komponálás. Bár, indultam zongoraversenyeken is, ott nem voltam sohasem túl sikeres. Folyton elizgultam. Szüleim sajnos semmit sem tudtak a zeneszerzésről és annak metodikájáról. 14 éves voltam, amikor Hajdú Lóránt Tanár Urat megismertem egy ismerős által. Bementem hozzá a Weiner Leó Szakközépiskolába, és megmutattam neki egy-két darabomat. Szívesen fogadta alkotásaimat, így maradtam is az osztályában előkészítő tagozaton. Nála írtam első stílusgyakorlataimat és önálló kompozícióimat. Az ő óráin szembesültem mindennel, amivel egy kezdő zeneszerző 13-14 évesen szembesülhet. Mi az a metrum? Hogy kell a ritmusokat notálni? A zenészeknek ezek mind nyilvánvalóak, hiszen le van írva, csak le kell olvasni.

Tanulmányait 2001-ben a Weiner Leó Szakközépiskolában folytatta, Hajdú Lóránt növendékeként, majd 2002-től a Bartók Béla Konzervatóriumban, Kocsár Miklós volt a tanára.  Ezt követően a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre nyert felvételt 2006-ban. Jelenleg a Zeneakadémia DLA Programjának keretein belül írja disszertációját, és ezzel párhuzamosan komponál, és oktat az egyetemen.

Ellenben annak, aki komponálja a zenét, komoly előtanulmányokra van szüksége, ugyanis meg kell tanulnia, hogy kell egy zenei víziót papírra vetni. A zeneszerzés folyamatos döntések sorozata. Egy fiatal zeneszerzőnek azt gondolom az, az egyik legfontosabb feladata, hogy kialakítsa saját zenei eszköztárát. Szerencsémre a szüleim mindenben maximálisan mellettem álltak. Semmi mással nem kellett foglalkoznom, csak a zenével. Tolerálták azt, hogy napi 6 órán át komponáltam a zongoránál otthon és gyakran hallották ugyan azt az egy ütemet órákon keresztül. Természetesen az alkotás folyamatánál fontos az is, hogy az ember ihletett állapotában legyen, de az eszköztár nélkül ez szinte lehetetlen, vagy legalább is nehéz. Fiatalon még utáltam leírni a darabokat, sokkal egyszerűbb volt felvenni az improvizációimat. Úgy gondolom elvesztegettem pár évet azzal, hogy nem mutatta meg nekem konzervatóriumi tanulmányaim előtt senki sem hamarabb, hogyan is működik a klasszikus zeneszerzés folyamata. Magamnak kellet ezért rájönnöm sok mindenre.

– Hogy jut el egy zeneszerző odáig, hogy minden hangszert ismer, amire komponál?

– Már konziban is tanultunk hangszerelést, és hangszerismeretet. Megtanultuk azt, hogy hogyan is működnek a különböző hangszerek, mekkora a hangterjedelmük és, mi az, amit még meg lehet rajtuk szólaltatni, mi az, amit már nem… Ennek komoly szakirodalma van. Korszakokra lebontva megismerkedtünk az adott kor stiláris jegyeivel. Manapság persze ez már mind elérhető az interneten. Online videókon bemutatják a hangszertechnikákat, és mindenféle modern technikát, amelyeket ma már sok kortárs mű alkalmaz. Megtanultuk milyen a klasszikus formatan, hogyan kell klasszikus stílusokban komponálni. Magyarországon a Nyugat-Európai országokhoz képest igen csak korán kezdenek el zeneszerzést tanítani. Amerikában nincs középszinten ilyen oktatás.

Számos díjjal büszkélkedhet, többek között 2010-ben elnyert a Tribune Internationale des Compositeurs (Chuang Tzu’s Dream) díjat, 2015-ben Artisjus-díjjal jutalmazták (Az Év Junior Komolyzenei alkotója), 2016-ban viszont Erkel Ferenc-díjjal gazdagodhatott.

Talán ez lehet az oka annak is, hogy mi mindig fel tudtunk mutatni jó néhány jelentős szerzőt, akikre méltán büszkék lehetünk, úgy, mint Kodály Zoltán, Bartók Béla, Ligeti György, Kurtág György vagy Eötvös Péter, hogy csak a legismertebbeket említsem. A Zeneakadémián létezik egyfajta becézése a kortárs zeneszerzőknek, az egyik a „giccsőrök” a másik csoport képviselői a „csúnyisták”. (Nevetés) Az első csoportba azok tartoznak, akik a klasszikus értelembe vett szép zenét írják, a másodikba viszont a kísérletező kedvűek kerülnek.

– Mi ad ihletet egy teljesen új kompozícióhoz?

– Úgy gondolom, hogy a mai generációt, akik a vizuális kultúra jegyében nőnek fel, nagyon nehéz megszólítani az úgynevezett koncerttermi zenével. Egyfajta „youtube” kultúra jött létre. Szinte minden zenét ipari mennyiségben megtalálhatunk az interneten. Az Y generációnak teljesen mindegy, hogy szép vagy csúnya a klasszikus zene! Neki az a fontos, hogy hatásos legyen. Amennyiben experimentált egy zene akkor leköti a figyelmét. Felgyorsult a világ, a tartalomfogyasztás is nagyon gyors, és fókuszált lett. A most komponált kamaraművek terjedelme is rövidebb a régieknél, a jelenkori társadalom azt gondolom már nem bírja el a hosszú műveket, az aranykornak vége. Aktívan a közönség egy darabra 8-10 percig képes figyelni.

Bella Máté forrás: Gradusartist

Egy pár évvel ezelőtt megtaláltam egyfajta zenei nyelvezetet, amely számomra nagyon vonzó. Ebben a zene az elejétől a végéig egy struktúra, persze vannak benne hangszínek, ritmusok, egyszóval pulzál, de az a pulzálás nem kifejezetten metrikus. A hallgató az elejétől a végéig egy nagy ívet hall. Az utóbbi időben szinte minden művem ilyen értelemben erősen strukturalista.

Hogy mi inspirál?….- ez egy jó kérdés, nem is tudom.  Meg tudok örülni apró dolgoknak is. (kedves nevetés) Idén eltöltöttem közel egy hónapot Svájcban, a Lucerne-i fesztivál akadémiának voltam résztvevője. Fantasztikus kortárszenei repertoárnak lehettem így fültanúja. Sajnos alapvető probléma itthon az, hogy a Közép-Európai régióban más fejlődésen esett át a kortárs zene, mint máshol. Valamint a közönség sokkal kevésbé nyitott az új dolgok iránt. Az új zenei innovációk nehezebben születnek meg ebben a térségben. Már említett nyári zenei kurzuson volt egy darab, Mark André ‘hij 1’ c. műve szólalt meg egy akkora koncertteremben, mint a MÜPA Bartók Béla hangversenyterme. Annak ellenére, hogy mindenki tudta kortárs zenét fog hallani, tele volt a terem nézővel. Érdekes az volt a műben, hogy bár nagyzenekar ült a színpadon tulajdonképpen apró neszekre és halk zörejeket hallottunk, tehát a zenekar nem „viselkedett” zenekar módjára.

A mű hangzásvilága olyan volt, mintha egy erdőben lettünk volna. Nagyon inspiratívan hatott, ugyanis ott a sok hangos kortárs zene között egyszer csak megszólalt egy lágy, halk szinte már-már meditációs karakterű muzsika. Természetesen Minden mű megszületéséhez idő kell, és jól kell vele takarékoskodni, be kell osztani. Ha kapok egy felkérést, átgondolom, mikorra tudnám leírni. Tudom, nem túl romantikus, de tényleg ez van… (Halk nevetés).  Általában heteket eltöltök azzal, hogy nem jut eszembe semmi. Egyszer csak beugrik valami, egy apró dallam, egy ritmus, vagy akár egy hangszín. A következő lépésben ehhez keresek eszközöket.

– Ilyenkor végig gondolod, mit milyen hangszer tudna megszemélyesíteni?

– Nos, igen. Nyilvánvalóan minden zeneszerzőnek meg van a saját eszköztára. Ezért olykor az, az érzésem, hogy ugyan azt a művet írom meg újra és újra. Gyakran megfigyelhető a zeneszerzőknél, hogy hasonló struktúrákat, hasonló gondolatokat írnak meg. Sokszor a mű címe is csak akkor születik meg, miután kész a darab.  Amennyiben a mű címét adnám meg először, úgy érezném, ahhoz kell tartanom magam. Ez egyfajta korlátozást jelentene számomra.

– Egy zeneszerző milyen módon ír le egy olyan művet, amelyet az adott hangszeres kollégák nem tudnak leolvasni? Gondolok itt a Tanulmány című művedre.

– Ennek az, az oka, hogy Magyarországon a kortárs zene interpretációja nem képezi a mindennapi zenei gyakorlat részét. Ennek bizonyos fokú hiánya okozza azt, hogy a fiatal művészek nem tudják leolvasni például a lengyel aleatóriát. Ezt a technikát külföldön már 1960 óta nagyon sokan használták, így nem volt igazán újító jellegű az ötlet. A mű címe azért is volt Tanulmány, mert más zeneszerzők műveiből idéztem részleteket, Stockhausentől kezdve, Ligetin át egészen Pendereckiig. Azzal kísérleteztem 2011 környékén, hogyan tudok irányítottan szabad zenei folyamatokat notálni. Ebben a műben aleatórikus dobozokat használtam a struktúrák lejegyzésénél.

Bella Máté forrás: Gradusartist

Ez egy viszonylag kalkulálható hangzást ad ki, de a lejegyzés teljes mértékben az 1960-as évek zenei eszköztárával dolgozik. De természetesen gyakran ülök le fiatal művészekkel, és beszéljük át a hangszer adta lehetőségeket. Sajnos sokszor szembesülök még mindig azzal a jelenséggel, hogy az egyetemeken és főiskolákon a hangszeresek számára nem megfelelő a kortárszenei oktatás. Persze, a Közép-Európai toposzok mindig egy kicsit mások, mint a Nyugat-Európaiak. Nyugaton kísérletezőbbek, több az úgynevezett Zaj zene. Azon dolgoznak, hogyan lehet kiterjeszteni a hangszín spektrumot, milyen egyedi hangszíneket lehet alkalmazni. A mai kortárs zenében a dallam, harmónia és ritmus dominanciájának hármas egységét leváltotta a hangszín. Egyébként ez a filmzenére is kezd igaz lenni. Próbáljon meg bárki visszafütyülni egy dallamot egy blockbusterből.

Közel 20 versenyen vett részt, melyeken díjazták műveit. Köztük 2003-ban részt vett a VI. Nemzetközi zeneszerzésversenyen (Farbotony), ahol I. díjat nyert, 2013-ban az UMZF zeneszerzőversenyen, kamarazenei kategóriában szintén I. hellyel jutalmazták munkáját.

– Csak klasszikus hangszerekkel dolgozol, vagy vegyíted a technikát a hagyományokkal?

– Csak hagyományos hangszerekre komponálok, de írtam néhány pop dalt amikben viszont elektronikát használtam. Számomra nem működik a kettő ötvözete. Nekem az elektronikus zene nem tudja megteremteni azt az atmoszférát, amit az élőzene. Szerintem a kortárs zene nem arra való, hogy valaki otthon CD-ről hallgassa. Ez koncerttermi zene, ha úgy tetszik pódium zene. Sokan mondják, hogy a kortárs zenét nem hallgatnák meg otthon, erre azt szoktam mondani, hogy hát én sem! Ennek a zenének az a célja, hogy az előadó és a hallgató között megteremtsen valamit a térben.

– Szerinted mi lenne a módja annak, hogy Magyarországon a fiatalok jobban megismerjék és megszeressék a kortárszenét?

– Ez egy nehéz kérdés… mitől is hallgatható a kortárs zene? A jelenkor emberének van egy idea a fejében, hogy milyennek is kell lennie egy zeneműnek. Ezt általában egy Beethoven szimfóniához hasonlítják, vagy egy filmzenéhez…. A mai koncertlátogatóknak általában ilyenek a kapcsolódási pontjaik. A mostani oktatási rendszerből lényegében kikerült az énekzene-oktatás. Ezt a zenét akkor tudjuk magunkénak érezni, ha van valamilyen kapcsolatunk vele. Eötvös Péter egyszer a kortárs zeneszerzőket az űrhajósokhoz hasonlította. Kilőnek minket az égbe, ahol kutatunk és kísérletezünk, majd 50 év múlva felismerik a felfedezéseinket.  A filmzene ma már rengetegszer épít be kortárs zenei megoldásokat. Kortárs zenei csomagokat lehet vásárolni, és azon belül ki lehet választani melyik zenei megoldást, hangzást használják fel az adott filmben a zeneszerzők. Az már más kérdés mit lehet kezdeni a zenész társadalom, és a kortárs zene viszonyával. Amennyiben nem állnak ki az új zene mellett, egy skanzen lesz belőle, egy kiállítási tárgy. Én nem igazán hiszek abban, hogy sokat segítene az, hogy a zeneszerző elmondja, miről szól a darab, mi ihlette stb.

Lehet, hogy valamennyire segít, de nem ezen múlik. A mai kor zeneszerzőinek sem kell mindig kortárs stílusban komponálni. Engem nem rég kértek fel arra, hogy komponáljak egy barokk áriát Händel stílusban. A mai közönségnek nagy az igénye arra, hogy értse, amit hall. Ritkán fordul elő, hogy valaki elemezve hallgat zenét. Mivel sokszor nincs elegendő tudása ahhoz, hogy kielemezze a hallott művet, elnevezi kakofón-nak, hiszen nem érti. Onnantól kezdve, hogy nem tudja követni, mi történik zeneileg, elveszti a fonalat, és lényegében fel is adja.

– Milyen felkéréseid vannak a 2017-es évre? Mikor hallhatjuk valamelyik művedet Magyarországon?

– A bábszínházban dolgozom épp egy új mű zenei világán. Ez egy gyerekdarab lesz, a legkisebb korosztálynak. A Holle anyó című Grimm mesét dolgozzuk át. Szabó T. Anna írja majd a dalszövegeket, Kuthy Ágnes lesz a rendezője a műnek. Amsterdamból kaptam egy megrendelést, egy nagyzenekari darabra. Annyit tudok, hogy Louis Andriessen
zeneművének apparátusával kell, hogy megegyezzen az én művem is. Emellett kaptam egy felkérést, hogy írjak egy brácsaversenyt az Ensemble Intercontempotain-nak. Szeretek aprólékosan dolgozni, nem szeretem túlvállalni magam. Annyi rossz kortárs darab van, minek írni még hármat?! (nevetés) Úgy vélem az a jó kortárs mű, amit meg akarok fejteni. Akkor kezdtem el igazán a kortárs zenével foglalkozni, mikor úgy éreztem, hogy ez a titok már nincs meg számomra más zenékben. A kortárs zene nem olyan zene, ami kikapcsol! Erre figyelni kell. Ezt nem lehet azonnal értelmezni, de meg kell, hogy fogjon zsigerileg is. Február 19-én a Zeneakadémia Solti teremében lesz hallgató egy fagott versenyem, valamint az operámat is színpadra viszik ugyanitt az év végén.

(Via Parlando)

* Az interjú szerzője Zödi Anita, a Debreceni Egyetem Doktori Iskolájának jelöltje.