Papageno Radio
Blogok PeterPress Exkluzív galéria a Törvényen belül című előadásról

Exkluzív galéria a Törvényen belül című előadásról

Jekken Péter fotóművész PeterPress nevű blogjában a hazai színházi és táncélet legizgalmasabb előadásainak képes anyagát hozza a Papagenóra. Ezúttal a Törvényen belül című előadás felvételeiből válogatott. 

A Törvényen belülben benne van az egész elmúlt rendszer és minden, ami hat ma is: kiskapuk, kompromisszumok, titkos szeretők, elhallgatások, elhazudott életek és mindezzel szemben Éva, aki nem hajlandó a megalkuvásra. Hiszen „Miféle hűség az, amire falakkal kell vigyázni?”

„Sopron, 1959. szeptember 8. Elfogyott minden magyarázat. Az ember fölmetszi az ereit… aztán majd jön valaki, és megmagyarázza…” – Szalánczki Éva utolsó jegyzete. Felrobbant a nyugati határon. Rálépett egy aknára, miközben disszidálni akart. Talán.

Marosi főhadnagy elhatározza, hogy kideríti Éva történetét és rejtélyes halálának okát. Nem tudjuk meg, ki ölt meg kit és miért, de Marosi a már nem élő Éva segítségével talán közelebb jut önmagához…

A színdarab alapja Galgóczi Erzsébet azonos című regénye, melyből film is készült. A Makk Károly rendezte Egymásra nézve 1982-ben a cannes-i fesztiválon elnyerte a filmkritikusok különdíját. Galgóczi Erzsébet háromszor kapott József Attila-díjat, 1978-ban Kossuth díjjal tüntették ki.

Törvényen belül – Narratíva
Az előadás időtartalma 80 perc
Bemutató: 2020.01.06.

Szereplők
MAROSI JÁNOS FŐHADNAGY………………………………….. HAJDUK KÁROLY
CUNIKA, KISMÁNYOKI LÍVIA, MÓDRA MAGDA………….. PETŐ KATA
FIALA ZOLTÁN, DÖNCI, RENDŐR, NYOMOZÓ…………… FRIEDENTHAL ZOLTÁN
ERDŐS FERENC, LAUTNER, RENDŐR…………………….. TERHES SÁNDOR
BLINDICS, RENDŐR………………………………………………… KÁRPÁTI PÁL

Alkotók
Dramaturg: Németh Gábor, Komán Attila
Zene, hang: Gryllus Ábris
Koreográfus: Raubinek Lili
Jelmez, maszk: Nagy Fruzsina
Látvány: Jankó Mátyás
Konzulens: Kovács D. Dániel, Hegymegi Máté, Pass Andrea
Művészeti titkár: Kiss Réka Judit
Produkciós munkatárs: Csató Kata, Hegedűs Judit
A rendező munkatársa: Asztalos Nóra

Rendező: SZENTECZKI ZITA

A cikkben szereplő képek engedély nélküli felhasználása tilos.

Promóció

Ne maradjon le semmiről!

Hírlevelünkben minden csütörtökön megkapja a legfontosabb kulturális híreket és a következő hét legjobb programjait.

A feliratkozással elfogadom a Papageno Consulting Kft. adatvédelmi tájékoztatóját!