A minap kezembe akadt egy koncertműsor: 1989. június 10-én játszottuk Bach 131. kantátáját, solo Besetzunggal, Gyuri vezényelt. Akkor még a Szőlő utcai templomban próbáltunk.
2007-ben ugyanez a kantáta a Müpában is elhangzott április 24-én, ami éppen a zenekar 16. születésnapja volt. A névadó koncertünket 1991-ben adtuk a Zeneakadémián, ahol Monteverdi Orfeójában én is játszhattam. Rengeteg élmény fűződik az elmúlt időszakhoz. Emlékezetesek Gluck Orfeusz és Euridiké előadásaink a két francia „magic touron”, amikor még ifjak és bohók voltunk. Az egyik zenészt nagyon ingerelte a hatalmas piros tűzjelző gomb, így hát megnyomta. De az előadás ennek ellenére nagy sikert aratott.
Örömmel emlékszem vissza, mikor Uruguayban 1995-ben játszottuk a Máté-passiót. A közönség kígyózó sorokban tolongott a jegyekért, de nem fértek be mind a templomba. Végül több százan hallgatták, nézték kivetítőn a templom előtti téren a hideg júniusban Bach művének első élő megszólaltatását Montevideóban.
Egy másik idilli kép: miközben mi az Esterházy-kastélyban Haydn szimfóniáit próbáljuk, gyermekeink a kertben bújócskáznak. Hihetetlen atmoszférája van a teremnek, ahol annak idején a szimfóniák születtek. Természetesnek érezzük, hogy azzal foglalkozhatunk – kutathatjuk, elemezhetjük, játszhatjuk –, ami érdekel, ami lelkesedéssel tölt el. Olyan zenét játszhatunk, ami inspirál, örömet, eufóriát okoz, és ezzel a sok visszajelzés alapján közönségünket is gazdagíthatjuk. Ma már ezt nagy ajándéknak tartom.
