1943. április 28-án meghatározó bemutatóra került sor a Nemzeti Színházban. Zilahy Lajos Szépanyám című darabja a köztudatban mára szinte már teljesen elfeledett, azonban ha elővesszük, felfedezhetjük, milyen aktuális kontúrokkal bír a dráma. Vélemények konfliktusa, régi és új világrendek harcai, transzgenerációs síkok, és az ezekre lehetséges „mentőcsónakban”: az empátia, a könyörületesség és a megbocsájtás.
„Én megelégszem azzal, ha százötven év múlva, amikor már a csontjaim is elporladnak, csak néhány ember akad, aki magányos pillanatában néha arra gondol: vajon ki volt és milyen lehetett az én szépanyám?” (részlet Petronella monológjából, Zilahy Lajos Szépanyám, Budapest, Athenaeum, 1943.)
Egy vagabond
Zilahy Lajos színműírói és filmes munkássága egyetemes érvényű. A művészi tehetség mellett kitűnő üzleti és kommunikációs készséggel, nagyvonalúsággal megáldott alkotó színpadi és filmes adaptációit szerte a világon bemutatták Londontól az Egyesült Államokig. Az olyan kultikus hazai projektek, mint például a Halálos tavasz Karády Katalin és Jávor Pál főszereplésével, a Tűzmadár Bárdos Artúr újgenerációs színházában, Muráti Lili debütálásával, a Két fogoly Székely István rendezésében, a francia Az utolsó szerep (1946), a mexikói Valamit visz a víz (1948) vagy a szerb Halálos tavasz (1973) is jelentősnek bizonyul a szerző életművében.
Korszakok ide, rendszerek oda, Zilahyt próbálták már pro és kontra, itt is, ott is, az idő azonban neki dolgozik. Egyre világosabb, hogy nem igazán lehet kategorizálni, dobozolni, címkézni. Bármilyen politikai vagy társadalmi meggyőződés helyett legfőbb origó minden munkájában a humanitárius elvek tisztelete és szolgálata. A nyitott, szabad, kozmopolita felfogás és a klasszikusabb, konzervatívabb tartalmak egyszerre, didaktikus, propagandisztikus jelleg nélkül, magától értetődően képviseltetik magukat nála. A hagyományok tisztelete, éltetése és az innováció, a kritikai attitűd éppen hasonló éllel és súllyal reprezentálódik alkotásaiban, mint a „krónikás” hangnem. Az olykor tiszta, naiv, népmesei elemekkel vagy a bulvár-melodráma elemekkel is operáló művek mégis besorolhatatlanok, a skatulyázás alól kibukfenceznek, és nem lehet rájuk húzni sem a bulvár, sem a lektűr, sem az extra magas művészet sémáját. Művei valahol a két horizont közt egyensúlyoznak.
„A legendák Zilahyja finom, fanyar, zárkózott életművész, akinek minden sikerült, amiről magyar író csak álmodhat. (…) Jó szándékú, megnyerő egyéniség volt – vallják egybehangzóan a kortársak –, csinos, elegáns világfi (…). Divatos dalszerző, népszerű kabaerista, európai és amerikai méretű színműiparos, rengeteget kereső vállalkozó, laptulajdonos, a Corvin-rend lovagja, a Kisfaludy Társaság tagja, a Pen Club elnöke, minden ami csak lehet. Kodolányi János szerint szándékoltan lompos, hanyag, kiszámítottan diákos férfi volt, mintha csak úgy odavetve élné az életét, semmit sem tekintene túlságosan fontosnak… Baltapofájú foxikutyájáról, Áfonya utcai villájáról, Bajor Gizihez fűződő barátságáról legendákat meséltek a pestiek. (…)
Az elismert kurzusíró, a »magyar literary gentleman«, akinek regényeit félszáz nyelvre fordították le, (…) s akinek novellája, a Mikor halt meg Kovács János? egyedül képviseli Magyarországot a Világirodalom gyöngyszemei című angol gyűjteményben Csehov és Wells társaságában. (…) Van egy másik Zilahy is. Még ha nem is olyan legendás. Ez a Zilahy ott menetel a »foszló őszirózsák között«, a húszas évek végén védelmébe veszi Bartókot és Kodályt, Szökevény című regényében a fehér terror siófoki akcióiról ír, s jobboldali kapcsolatait arra használja fel, hogy baloldali íróbarátait támogassa, publikációs lehetőséget biztosítson számukra, s ha lehet, megvédje őket a támadásoktól. Ez a Zilahy meghirdeti az Új Szellemi Frontot, cikksorozatot ír a népi kollégiumokról, munkahadsereg-mozgalomról hetilapjában (1941-ben!). (…) Ez a Zilahy (Szentgyörgyi Albert és Major Tamás társaságában) nádfedeles kunyhóban bujkál a Gestapo elől. (…)
Melyik Zilahy tehát? A könnyed és hamar érvényesülő aranyifjú – ahogy Kodolányi emlékezik –, aki a világháború és a tizenkilences események után nemcsak megkezdte gyíkmozdulatú, fürge útját az érvényesülés lépcsőin egyre magasabbra és magasabbra, hanem magával vitte a magyar társadalom minden átalakulását, minden új meg új verzióját, egészen a végső összeomlásig, sőt még azon túl is…? Vagy az a Zilahy, aki – Illyés szóbeli emlékezése szerint – őszinte és tisztességes szándékkal megkísérelte közös nevezőre hozni a középosztály nyomorúságát és a népi írók forradalmát? Felhőt hámozzon inkább, ne legendát, aki a Zilahy-mendemondák útvesztőjében el akar igazodni. Személyére sejtelmes köd ereszkedik, alakját hamis mítoszok, alattomos tabuk övezik: útitársai vaskos gorombaságok.”1
Matriarchális víziók és Bajor Gizi
Az irodalmi berkekből induló Zilahyt a színház 1923-ban, a film 1925-ben „szippantja be”. A Nemzetiben bemutatott Hazajáró lélek 1923 májusában fordulópontot jelent életében. A tipikusan a ’20-as évek expresszionista aspektusait applikáló darab Bajor Gizi főszereplésével hangos szakmai elismerésben részesül, a színésznő és a szerző pedig egy életre „eljegyzi egymást”. A Zilahy–Bajor alkotói duó egészen az író 1947-es emigrációjáig meghatározó a magyar kulturális életben.
Zilahy egyébként is erősen és érzékenyen nőközpontú szerzői attitűdjére Bajor csak végképp „benyomja a gombot”. Színdarabjai és filmjei középpontjában legtöbbször női sorstörténetek mutatkoznak, így megállapítható, hogy a matriarchális érték általában nagyobb súlyt kap nála, mint a patriarchális maszkulinitás. E gondolatiság egyértelmű hordozójává és közvetítőjévé válik a korszak „színészkirálynője”: Bajor Gizi.
Számos közös produkcióban közreműködnek együtt, amelyek jókora sikereket aratnak a közönség és a kritika körében egyaránt. A színház- és filmtörténet számára egyaránt paradigmatikus darabok fémjelzik nevüket. Ilyen például a commedia dell’arte hagyományokra épülő két „harlekin-produkció”, a Rongyosok című némafilm, és a korban egyedülálló, a konvencionális kőszínházban improvizációkkal kísérletező Zenebohócok. További színházi kooperációjuk a Süt a nap, A tábornok, a Leona, a Szibéria vagy Az utolsó szerep. Filmes életművük két fontos alkotása az 1937-es Két fogoly és az 1941-es A szűz és a gödölye. Ihletett, szellemi pezsgéssel és partnerséggel áthatott barátságuk, munkakapcsolatuk utolsó nagy, egyben záró stációja az 1943-as Szépanyám.
„Négy hónapig írtam. Reggel 6 órakor ültem íróasztalomhoz, a vasárnapokat is beleszámítva. Igen sok történelmi tanulmányom fekszik benne, mert a 18. század vége – főként Kazinczyn keresztül – elég közel van ahhoz, hogy nyelvét a mai színpadon is életre keltsük, viszont elég messze ahhoz, hogy hosszadalmas barokk díszeit jelezzük. Így is elkerülhetetlen, hogy a nyelvújítás utáni szavakat és formákat használjuk. (…) A nagy konjunktúrák a háborúk nyomán haladnak. Ez pedig azt jelenti, hogy az írót cenzúra bilincseli. A mondanivalót nem lehet sem csempészni, sem csomagolni. Semmi esetre sem a konjunktúrában; legfeljebb allegóriában, kosztümben.”2
Szépanyám
Játszódik: egy új kor hajnalán. Íródott: a második világháború atmoszférájában. A dráma elején ajánlás: a szerző 86 éves édesanyjának.
A Martinovics-féle megmozdulás „előestjén” játszódó Szépanyám erős 18. századi effektek kíséretében nyújt hiteles képet a korszak európai és hazai viszonyairól – egy 20. századi konzekvenciában. A francia forradalom és felvilágosodás éles korszakváltása erős és félelmetes szeleket idéz a feudális császári rend számára. A köztársasági tendenciák veszélyt jelentenek a direktórium elidőtlenedett, lélekrombolóan szigorú berendezkedéseire. Érdekessége a darabnak, hogy a szerző inkább szemléltet, mintsem paktáltat. Egyik rendet sem állítja be eszményien ideálisnak vagy „kötelezően szeretendőnek”, s mielőtt elragadhatná az olvasót a forradalmi láz, felmutatja annak egy averziós aspektusát.
Miközben Zilahy folyamatosan érzékelteti szereplőin át a szükségszerűen új világot, addig rávilágít annak hendikepjeire is. A régi elavult feudális rendszert, a klerikalizmust avíttnak, felváltandónak ábrázolja, miközben rávilágít arra is, hogy az új „ész világában”, ahol a lelki tartalmak, az empátia háttérbe szorul, az egyén érvényesülésének hatására az ego dominanciája torz, önző, kiüresedett egyéneket eredményezhet. A cselekmény íve három szereplő fordulatokkal teli, egy-két helyen már-már detektívregényszerű sorsvonalán bontakozik ki.
Az ambíciózus Zedreghy Bálint orvosprofesszor nagy dolgokra hivatott, képességei pedig meghaladják itthoni lehetőségeit. Egy ígéretes munkafelkérésre három gyermekét és feleségét magára hagyva egyedül indul útnak Hollandiába. Gátlástalansága egészen Párizsig viszi, ahol azonban kémkedési affér miatt karrierje drasztikus fordulatot vesz.
Bikessy Dienes, a helytartótanács magas rangú tagja egykor idealizálta, nagyra becsülte a császári rendszert, a direktórium feszítő és elidőtlenedett, kíméletlen szisztémája, továbbá egykori nagy szerelme, Petronella felbukkanása azonban erőteljes változtatásra inspirálja.
Petronella, Zedreghy Bálint nagyvonalú, értelmes felesége korántsem a harsány drámakirálynők, a végzet asszonyai vagy a drámai szendék sorából való. Tartása, bátorsága, empátiája, lágysága és matriarchális lelki vonásai romantizálttá is tehetnék őt, ám furcsa, nem minden esetben „helyes” döntései nagyon is hús-vérré alakítják figuráját. „Szépanyám” letisztult, bölcs, csendes. Harcos. A végsőkig. A két másik főszereplő ingadozó jelleme és inkább külsőségeken alapuló világnézete helyett Petronella a végsőkig kitart hite és humanitárius elvei mellett.
A Szépanyám értékközpontjai a bosszú és a szemet szemért elv helyett a felülemelkedés, az önzetlenség, az empátia, a könyörületesség, az ítélkezés nélküliség és a megbocsájtás. Ezek a princípiumok adhatnak olyan fényt a mindennapokban, amelyek a pokollá vált környezetben életerőt akkumlálhatnak vagy meghaladhatják a feszültségek, az ego és az erőszakos önérvényesítés beszűkült tereit.
A dráma egyértelműen matriarchális, de nem feminista. Éppen olyan nőképpel rendelkezik, amelyet transzgenerációs diskurzusokból jól ismerhetünk. Nőtörténeti szempontból olyan, amelynek egyes elemei applikálásra, egyes részei átgondolásra várnak.
Megér egy misét, kapjuk elő ezt a drámát. Ne szeressük, vagy legyünk vele elfogultak pro és kontra. Tegyünk fel kérdéseket. Merengjünk el kicsit, reflektáljunk. Szemléljünk. Vonatkoztassunk el a mai felfogásainktól és ventilláljuk ki magunkból a kritikai attitűdnek az ítélkező, cinikus vonásait. Néhol akár naivnak tűnhet egy-egy dialóg, de van annyira sötét mostanság, hogy a tiszta naivitásnak ezt a fajta mesei vegyületét megengedhessük. Ha rákapunk a Szépanyám ízére, érdekes, izgalmas tapasztalatban lehet részünk. Ez a mű kulcsfontosságú lehet ahhoz is, hogy átkapcsoljuk a Zilahyhoz ragadt eddigi szűkös, kopott, fekete-fehér szemléletet.
Hivatkozások
1 Vinkó József: Egy illúzió története. Színház, 1982/ 6. 1-12.
2 Zilahy Lajos 8 kérdésre válaszol. Színházi Magazin, 1943/ 18. 16.
