Volt-e színházi élet a Bánk bán előtt? Hol mutatták be az első magyar nyelvű darabot? Ki volt a köpönyegforgatója a szertefoszlott első magyar színtársulatnak? Hol dobbantott a hazai „Gatsby-generáció” tűzmadara 1932-ben? Érdekességek, mozaikok, ismeretlen anekdoták és mélyfúrások a magyar dráma napjára.
1883. szeptember 21-én került sor Madách Imre kultikus művének, Az ember tragédiájának ősbemutatójára, a történelmi műfajjal szívesen kísérletező Paulay Ede rendezésében a Nemzeti Színházban. A Magyar Írószövetség kezdeményezésére 1984 óta szeptember 21. a magyar drámairodalom ünnepe. A szobor- és legendagyártó, heroizáló tematika helyett most kicsit spiccesebb kanyarban ünnepeljük a jeles napot. Olyan színház- és drámatörténeti csemegéket idézünk a teljesség igénye nélkül, amelyek sarkos pontjai a magyar kulturális életnek.
Nem oda Buda!
Hol van még itt Déryné? A vándorszínjátszás előtti időszakban jelentős harcok folytak a magyar nyelvű színjátszás lehetőségéért, sajnos kevés sikerrel. Francia forradalom ide, Emberi és polgári jogok nyilatkozata oda, nyelvújításon innen és túl, a német önkény magaslatain nem kis megpróbáltatásokat kellett állnia a magyar kulturális élet (egyébként csekély létszámú) szereplőinek. Az első magyar nyelvű színtársulat Kelemen László vezetésével a Várszínházban adta elő első magyar nyelvű előadását 1790. október 25-én. A darab a Simai Kristóf által jegyzett Igaz házi volt, a társulat két ikonikus alakjának főszereplésével, Rehákné Moór Annamáriával és Sehy Kemény Ferenccel.
„Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, a másén soha.”
Nem sokkal később, 1972-ben Bessenyei György ötfelvonásos vígjátékát mutatta be a színházi alkotóműhely. A filozófus című komédia egyértelműen tükrözte a felvilágosodás eszméit, és a nyelvújítás olykor vitriolos gondolkodási íveit.
A viszonylagos sikerek után a társulat nem tudott prosperálni, mert az érvényesülésért és siker illúziójáért az ocsmánykodástól sem ódzkodó Sehy végzetes lépésre szánta el magát. Elárulta társait, a francia forradalom hatásait magán viselő Martinovics-féle összeesküvést, egyes források szerint puszta hiúsági és kultúrpolitikai köpönyegforgatás miatt, mások szerint egy kellemetlen szerelmi visszautasítás sarkallta erre a tettre. A tragikus események következtében a császári hatalom a felvilágosodás eszméit követő szervezkedés oszlopos tagjait kivégeztette, az abszolút önkényre veszélyt jelentő, ébredő, függetlenedni vágyó nemzeti színházi törekvést, így a társulatot pedig maximálisan ellehetetlenítette. (Az esetről egyébként Bán Frigyes filmje, A császár parancsára ad képet, Bessenyei Ferenc, Ruttkai Éva, Kállay Ferenc, Pálos György, Makláry Zoltán főszereplésével.)
Tűzmadár
Az első világháború utáni, elődjeikhez képest drasztikusan megváltozott értékrendszerű fiatal nemzedék, a „Gatsby-generáció” itthoni dobbantása 1932 körül csúcsosodott. A Max Reinhardttal együttműködő, Berlinből visszatérő, a német színházi impulzusok által inspirálódott Bárdos Artúr generációs előadást mutatott be a Művész Színházban.
Zilahy Lajos Tűzmadár című drámája a szerző korábbi műveihez képest sokkal élesebb jelenséggel foglalkozik. A darabot egyetlen kőszínház sem merte bevállalni súlyos és karcos aktualitásokat érintő felületei miatt. A legtöbbször családi konfliktusokat, tablókat, szerelmi áramlatokat megjelenítő Zilahy ezúttal a fiatal generáció identitáskereséséről és válságáról, valamint a nemzedékek között meghúzódó szakadékáról fest nem túl pozitív és optimista képet.
„Két egymást követő generáció életében még sosem volt olyan szédítő szakadék, mint a mai apák és gyermekek között. Mintha a világháború árnyéka feküdt volna közéjük és takarná el a mosolygó napfényt az ifjúság egén. Új emberek nőttek fel, akikre időnként riadtan kell felfigyelnünk, mintha egy új, ismeretlen csillagzat lakói volnának. Erről a véresen mai problémáról beszél Zilahy Lajos új darabja, a Tűzmadár, amelyet a Bárdos Artúr égisze alatt induló Művész Színház mutatott be ezen a héten.” – Színházi Élet, 1932/ 9. 30.
Az egzisztenciális krízisekkel is foglalkozó művet a pályakezdő Muráti Lilivel mutatták be, akit Bárdos Artúr fedezett fel. Egy anekdota szerint Muráti direkt elsőként ment a castingra, és amikor a többiek érkeztek, mindegyiket elküldte, hogy őt már kiválasztották, mert egy órával korábban kezdődött a meghallgatás. Igaz-e vagy sem, nem tudni, mindenesetre Bárdos már ezelőtt is kiszemelte a kor konvencióitól radikálisan eltérő, friss fizikai és előadói képességekkel rendelkező színésznőt, akiben egyértelműen és leghitelesebben látta a főszerep lehetőségét. Az előadás nagy sikert aratott, a párizsi Figaro Artistique külön cikket szentelt Murátira.
