Krencsey Marianne nyílt, mégis visszahúzódásokkal teli élete rejtélyekkel, bátor vállalásokkal volt tele. Nem csupán életének tragikuma, hanem filmjeinek nagy része is maga a rendszerkritika, a hatalmi tükör. Memoárjának címe Equinox, amely nap-éj egyenlőséget jelent. Az utókor döntése és felelőssége, hogy éjszakáira vagy nappalaira helyezi-e inkább a hangsúlyt. Sokszor kapcsolódik nevéhez a díva fogalma is, amely saját vallomása szerint nem feltétlenül állt közel a valósághoz. A március 30-án elhunyt színésznőre emlékezünk.
Krencsey Marianne – eredeti nevén Krencsei Mariann – 1931. július 9-én született Rákoscsabán, sok gyermekes családban. Az irodalom iránt fogékony, érzékeny lány számára egyértelműnek mutatkozott a humán pálya. Érettségi után a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-könyvtár szakán végzett egy szemesztert, tanulmányait azonban félbeszakította, hiszen felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházrendező szakára. Tehetsége és intellektusa, a korszak sztereotípiáitól eltérő női öntudata, korán megmutatkozott pedagógusai számára is.
Az 1954-es vizsgarendezése körül kisebb rendszerhackelés történt. Alexandr Kornyejcsuk A nagy műtét című orvosdrámájának adaptálását vezette Debrecenben, amelyet Vámos László átrendezett. A fiatal alkotónak túlságosan homályosnak és inkorrektnek tűnt az eljárás, ezért a bemutató napján otthagyta a teátrumot. Amíg a többiek úgy gondolták, tűrik, hogy átrendezzék a korabeli elvárások szerint fiatalos elképzeléseiket, Krencsey számára ez elfogadhatatlannak minősült. Diplomarendezését így csak 1956-ban, a budapesti József Attila Színházban végezte – diplomáját azonban csak negyven évvel később vehette át. Vizsgaelőadása a 19. század második felében vibráló latin világ szenvedélyeinek árnyalatait álmodta színpadra. Elevenségnek hatott ez a 13. kerületi szocialista realista éra szürke tónusain. Prosper Mérimée A művésznő hintaja nagy sikernek örvendett.
Még főiskolai évei végén kérte fel az akkor politikailag igencsak „kényes kendőben járó” Makk Károly a Liliomfi főszerepére. Az 1955-ben a cannes-i filmfesztivált is megjárt, mára már emblematikus produkció talán nem az lenne Krencsey nélkül, ami. A fiatal művész pályája a forgatást követően fordulatot vetett, így nem rendezőként, hanem színésznőként kezdett működni, filmen és színházban egyaránt. A Magyar Néphadsereg Színházában (ma Vígszínház) kapta első színpadi szerepét Egri István rendezésében. Biancát alakította A makrancos hölgyben, Ruttkai Éva partnereként. Krencsey memoárja szerint nem a két, korszakos színésznő nem jött ki túlságosan jól egymással. Szintén az intézményben kapta meg a rendezőasszisztensi pozíciót a Sirály című előadásnál, amely egyben utolsó rendezői feladata volt Krencseynek. 1962-ig rendszeresen fellépett a színházban, miközben vidéken is szerepelt több helyen.
Színházi munkásságát tekintve, alakításainak skálája és műfaji palettája gazdag. A drámairodalom jelentős, karizmatikus nőalakjait formálta meg, többnyire nagy sikerekkel és szakmai elismerésekkel. Megformálta többek között Anna Kareninát, Dianát Lope de Vega A kertész kutyájában, Beaumarchais Figaro házasságában a grófnét majd Cherubint is, Huszka Jenő operettjében Mária főhadnagyot, Pavel Kohut Ilyen nagy szerelmében Lidát, Kertész Imre Cyrano házasságában Magdát, Brecht Állítsátok meg Arturo Uit című művében Bettyt, Kállai István Kötéltáncában Évát. Színházi fellépései mellett számos ikonikus film fémjelzi munkásságát színésznőként. A gyakori rizikóval járó önvállalástól meg nem rettenő habitusát filmjei talán jól és kontúrosan érzékeltethetik. Gyakran tűnt fel olyan történetek női főhőseként a vásznon, amelyek erősen rendszerkritikus dramaturgiákkal rendelkeznek. Makk Károly rendezésében
A 9-es kórterem című filmdrámában Krencsey alakította a női főszereplőt, többek között olyan partnerekkel, mint például Molnár Tibor, Darvas Iván, Makláry Zoltán, Gábor Miklós, Ajtay Andor, Soós Imre vagy Szemere Vera. A sokáig betiltott Eltüsszentett birodalomban Soós Imre volt partnere. A Szegény gazdagok című adaptációban Bán Frigyes rendezésében Benkő Gyula és Láng József mellett tűnt fel, a számára oly kedves, a némafilmkorszak üdvöskéje, Lóth Ila partnereként. Kosztümös filmjeit tekintve teljesen új arcát mutathatta meg Az aranyember adaptációjában, amelyben a tőle megszokott szende típusa helyett a negatív szereplőt. Athalie-t alakította. A Fapados szerelem, a Gyalog a mennyországba, a Próbaút is kritikus attitűddel reflektál a korabeli viszonyok sokszor beszűkült, ellehetetlenítő szisztémáira. Populárisabb munkái közé tartozik a máig közkedvelt, hiteles közegábrázolással bíró Két emelet boldogság, a Gábor diák, a Meztelen diplomata, az Egyiptomi történet és a Tenkes kapitánya is.
A sikeres szakmai út mögött kritikus politikai tranzakciók és kegyetlen hatalmi játszmák folytak körülötte. A bevonódni nem akaró, az önmagát függetlennek, autonóm személyiségnek vélő, szabadságjoggal rendelkezni akaró Krencsey, férjével együtt az ország elhagyása mellett döntött 1966-ban. Az egyre lehetetlenebb és kicsinyesebb zsarolások, alkuk megnyomorították itthon magánéletüket. Először Londonba, majd Reykjavikba, végül az Egyesült Államokba mentek. 1968-ban a hazai kormány szabadságvesztésre és teljes vagyonelkobzásra ítélte őket. New Yorkban telepedtek le, ahol az asszony felhagyott hivatásával. Adminisztratív állásokat töltött be, csak ritkán vállalt szerepléseket. 1986-ban látogatott haza először, majd 1989-ben, végül 2009-ben, utoljára. Alzheimer-kórban szenvedett élete utolsó stádiumában, teljes ellátásra szorulva. 2016. március 30-án hunyt el New Yorkban, kérése szerint azonban hamvait hazahozták. A budapesti Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra 2016. június 20-án.
