Egy festőnő, aki bezárkózott a sivatagba – Georgia O’Keeffe művészete

Szerző:
- 2021. március 25.
Georgia O’Keeffe - forrás: YouTube
Georgia O’Keeffe - forrás: YouTube

Ma már vitathatatlan, hogy Georgia O’Keeffe a 20. század egyik legfontosabb amerikai festőművésze. Saját múzeuma van, munkái igencsak keresettek a műkereskedelemben, sőt a női művészek mezőnyében az ő egyik képéért fizették mindeddig árverésen a legmagasabb összeget. Most hagyatékából egészen különleges tételekre lehet licitálni a Bonhams árverezőház már zajló és március 30-án záruló online aukcióján.

Georgia O’Keeffe (1887–1986) 1929-ben kezdett el nyaranta New Yorkból elvonulni az új-mexikói sivatagba festeni. Évről évre egyre több időt töltött ott, 1935-ben egy darab földet is vásárolt – ahol aztán tizenhárom év alatt ő maga tette lakhatóvá az azon álló házat –, majd férje, Alfred Stieglitz (1864–1946) fotóművész halála után, 1949-ben végleg az Abiquiutól tíz kilométerre észak-nyugatra (Santa Fétől mintegy nyolcvan kilométerre) fekvő Ghost Ranchre költözött.

És bár az ötvenes évek végéig még sokat és sokfelé utazgatott a világban, mind jobban „bezárkózott” a sivatagba. Halála után művészi hagyatékából Santa Fében nyílt meg 1997-ben az emlékét ápoló Georgia O’Keeffe Museum, amelynek kezelésében áll – és ugyancsak látogatható – a művész egykori sivatagi otthona és műterme is.

O'Keffe-koponya

Az árverésre kerülő koskoponya – forrás: Bonhams

O’Keeffe szerette az új-mexikói tájat, a kopár hegyoldalakon küszködő növényeket (hatalmas méretű festményeinek nagy része különböző virágokat ábrázol), a sivatagban elhullott állatok napon kifehéredett csontjait. Utóbbiakat rendszeresen haza is vitte otthonába, és ezek több festményének témájává lettek. Ilyen például az 1931-ben festett Cow’s Skull: Red, White, and Blue (Tehénkoponya: vörös, fehér és kék) című festménye, amely ma a New York-i Metropolitan Museum of Artban tekinthető meg, vagy az az 1935-ös Ram’s Head, White Hollyhock-Hills (Kos feje, Fehér Mályvarózsa-dombok), amely a Brooklyn Museum gyűjteményének féltve őrzött darabja.

O'Keeffe-Ranch

Yousuf Karsh: Georgia O’Keeffe sivatagi otthonában – forrás: Bonhams

És most O’Keeffe egykori sivatagi házából egy, az utóbbi festményen láthatóhoz erősen hasonló valódi koskoponya kerül kalapács alá a Bonhams árverezőház alapvetően könyveket és kéziratokat kínáló online licitjén. (A tételekre már lehet ajánlatot tenni, a licitek zárása március 30-án lesz.) Az annak idején minden bizonnyal a festőnő által talált és az otthonába vitt koponya és a rajta kunkorodó szarvak értékét a ház előzetesen 5000–7000 dollárra becsüli.

A különleges „trófea” amúgy annak a tételcsoportnak az egyik darabja, amely O’Keeffe művész-kollégájától, Marilyn (művésznevén Mym) Thumától került most árverésre. Az 1940-ben született Thuma a Stanford Egyetem festő szakának elvégzése után kereste meg az akkor már idős művészt, és megkérdezte, felkeresheti-e sivatagi otthonában, hogy szakmai tanácsokat kérjen tőle. A találkozásból aztán egy tízéves kapcsolat lett, amelynek során többször találkoztak és rendszeresen leveleztek.

O'Keeffe-Ramshead

Georgia O’Keeffe: Kos feje, Fehér Mályvarózsa-dombok – forrás: Brooklyn Museum

Ezekből a levelekből most tizennyolc, 1964 és 1973 között részben kézzel, részben írógéppel írt darab kerül kalapács alá; becsértékük 10.000–15.000 dollár. De megvásárolható emellett O’Keeffe egykori összecsukható vászonszéke, amelyet rendszeresen vitt magával, ha festeni ment a sivatagba (becsértéke 1000–2000 dollár), valamint két ruha, amelyeket 1969 nyarán Thuma kapott a festőnőtől (az egyiket 1000–2000, a másikat 3000–5000 dollárra tartja a ház).

Georgia O’Keeffe egyébként az a művész, akinek a női alkotók közül mindeddig a legmagasabb összeget fizették ki egy munkájáért egy árverésen: Jimson Weed/White Flower No.1 (Csattanó maszlag/Fehér virág No.1) című, 1932-ben készített vásznának az árát 2014 novemberében a Sotheby’s New York-i árverésén 44.405.000 dollárig (10,777 milliárd forint) emelték a képért versengő licitálók.

O'Keeffe-Cowskull

Georgia O’Keeffe: Tehén koponyája: vörös, fehér és kék – forrás: Metropolitan Museum of Art

Mint az aukció után hamarosan kiderült, az utolsó, nyertes ajánlatot Alice Walton (1949) – a Forbes magazin 2020. tavaszi listája szerint 55,2 milliárd dolláros vagyonával a világ kilencedik leggazdagabb embere –, egyben a világ leggazdagabb asszonya, az arkansasi Crystal Bridge Museum alapítója tette, aki aztán a festményt a múzeumban is helyezte el. És csak a történelmi hűség kedvéért: ugyanezt a képet korábban a Sotheby’s 1987-ben 990.000 dollárért, 1994-ben pedig 1.000.000 dollárért adta el. O’Keeffe ezt megelőző árverési rekordja pedig „mindössze” 5,6 millió dollár volt.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo