Kilencvenhét éves korában Genovában elhunyt Arturo Schwarz művészettörténész, művészeti író, egykori galériás, aki nemcsak könyvet adott ki Marcel Duchamp-ról, a dadaista művészet „pápájáról”, de ő vette rá arra is, hogy legismertebb munkáját, az egykor Forrás néven kiállított, de aztán elveszett piszoárt „újraalkossa”.
Arturo Umberto Samuele Schwarz 1924-ben Alexandriában született német apától és olasz anyától. Tizenévesen került Párizsba, ahol André Breton írásai nyomán ismerkedett meg a szürrealizmussal, amely művészeti mozgalomnak egész életében lelkes élvezője és támogatója lett. Politikai nézetei miatt – egy ideig Trockij államelméletének követője volt – előbb internálták a háború alatt, majd 1949-ben kiutasították Franciaországból. Milánóban telepedett le, előbb könyvesboltot, majd 1961-ben galériát nyitott, ahol elsősorban a szürrealisták és a dadaisták műveit állította ki.
Közben ő maga is jelentős magángyűjteményt halmozott fel ezekből a művekből. A birtokába került több száz dadaista és szürrealista alkotásból 1998-ban egy kereken hétszáz darabot számláló anyagot adományozott a jeruzsálemi Izrael Múzeumnak: több mint hatvan Man Ray-alkotás, harminc Duchamp, valamint többek között Dora Maar, Joseph Cornell, Alexander Calder és Arshile Gorky munkáival gyarapodott ekkor a múzeum gyűjteménye. De a modern mozgalmak olyan „előfutárainak”, mint Hieronymus Boschnak vagy William Blake-nek a művei is Schwarz révén kerültek ekkor Jeruzsálembe. Az adományozó úgy nyilatkozott a gesztusáról akkor a sajtónak: „Nekünk, zsidók számára az egyik legfontosabb parancsolat jót cselekedni. De ezen kívül is erkölcstelen dolognak tartanám, hogy egy magánszemély birtokoljon olyasvalamit, amit a közösségnek kell élveznie.”
Galériája bezárása után Schwarz számos művet írt a kabbala, a tantrizmus és az alkímia történetéről, az őskori és a törzsi művészetekről, de foglalkozott az ázsiai művészetekkel és filozófiákkal is, 1977-ben pedig Man Ray életéről és művészetéről adott ki könyvet.
Schwarz személyes barátságot ápolt Marcel Duchamp-mal, és 1969-ben egy kétkötetes műben adta ki az alkotó teljes életművét. Bár a dada „fenegyerekéről” már korábban – és azóta is – jelentek meg munkák, máig ez a legátfogóbb írás a művészetértől (még ha azóta kerültek is elő olyan, akkor még lappangó Duchamp-alkotások, amelyekről Schwarz természetesen nem tudhatott).
1964-ben a galerista arra is rávette a művészt, hogy „rekonstruálják”, vagyis pontosabban több példányban „alkossák újra” Duchamp talán legismertebb alkotását, az először 1917-ben „létrehozott”, az amerikai Society of Independent Artists (Független Művészek Társasága) kiállítására beadott, ám ott azon nyomban el is utasított és el is veszett Fountain (Forrás, vagy más fordításban néha Kút) című művet. Ami köztudomásúlag nem más, mint az 1828-ban alapított New York-i J. L. Mott Iron Works nevű szanitercégnek az 1910-es évek második felében gyártott Bedfordshire típusú fali férfi vizeldecsészéje, amelyet Duchamp a New York-i Fifth Avenue 118. alatti Iron Works vasboltban vásárolt, és szignált – R. Mutt névvel – műalkotásként a tárlatra.
Schwartz tehát 1964-ben szerzett néhány ugyanolyan, vagy legalábbis az 1917-es modellhez nagyon hasonló piszoárt, és ezek közül Duchamp nyolc darabot „hitelesített” az aláírásával (természetesen ekkor is R. Mutt néven, és a művekre az 1917-es dátumot pingálva); emellett készült két úgynevezett „kiállítási” és két úgynevezett „művészi” darab, valamint egy „prototípus”, amelyik Schwarznál maradt.
Érdemes lehet megjegyezni, hogy Duchamp korábban is készített már replikákat a műről: 1950-ben egy New York-i kiállításra „rekonstruálta” az 1917-ben elveszett Fountaint; 1953-ban ugyanezt megismételte egy párizsi kiállítás felkérésére – ez a példány később ugyancsak elveszett –, majd 1963-ban egy stockholmi bemutató számára is létrehozott egy újabb replikát; így ma összesen tizenöt példány ismert a világban a művész által valaha készített tizenhét Forrásból.
Az 1964-es példányokból számos különböző múzeumokba került (például a San Franciscó-i Museum of Modern Art, az ottavai National Art Gallery of Canada, a japán Toyoma and Kyoto Museums, a bloomingtoni Indiana University Art Museum vagy a párizsi Musée d’art Moderne Centre Pompidou gyűjteményébe), 1999-ben pedig a nyolc „eredeti” replika egyike felbukkant a Sotheby’s egyik New York-i árverésén, ahol Dimitri Daskalopoulos görög műgyűjtő – 1–1,5 millió dolláros becsérték mellett – végül 1.762.500 dollárért (akkori árfolyamon átszámítva kereken 470 millió forint) vásárolta meg magának.
Vagyis Marcel Duchamp mai világhíre kicsit a most elhunyt Arturo Schwarznak is köszönhető.
