1895. július 20-án született, és 1946. november 24-én hunyt el Chicagóban Moholy-Nagy László magyar festőművész, fotográfus, ipari formatervező, tanár, a világban ma az egyik legismertebb magyar (de legalábbis magyar származású) képzőművész. Sőt, nemcsak hogy széles körben ismert – és elismert –, de a műgyűjtők által is igencsak keresett: az ő egyik képéért fizették ki mindeddig a legtöbbet a világ műtárgypiacán megfordult magyar alkotók munkái közül, és idehaza is igencsak szép árakat adnak a műveiért. Az alábbiakban egy kis Moholy-Nagy árverési körképet mutatunk.
Moholy-Nagy László (született Weisz László; 1895–1946) az első világháború alatt a keleti fronton kezdett el levelezőlapokra rajzolni, majd onnan hazatérve, bár folytatta még korábban megkezdett jogi tanulmányait, de diplomát soha nem szerzett, viszont kiállítást rendezett ezekből a háborús rajzaiból. A kommün után Bécsbe emigrált, majd onnan – Kassák Lajossal és körének tagjaival együtt – tovább ment Berlinbe. 1922-ben ott állította ki először ekkor már nagyobb és komolyabb képzőművészeti munkáit, és hatalmas sikert aratott velük, olyannyira, hogy Walter Gropius, a Bauhaus alapítója meghívta az iskolájába tanítani.
Moholy-Nagy az oktatás során-mellett foglalkozott fotóval, filmmel, tipográfiával, elméleti munkákat írt, színházi díszleteket tervezett, kitalálta és megépítette a Fény-tér-modulátor nevű szobrát, amellyel a fény jelenségeit, színhatásait vizsgálta. A fasizmus elől előbb Amszterdamba, majd Londonba, végül az Egyesült Államokba költözött, ahol 1937-től a chicagói New Bauhaus vezetője lett, emellett megalapította és haláláig igazgatta az Institude of Design nevű ipari formatervező főiskolát is.
Moholy-Nagy ráadásul nemcsak a művészettörténetben, de műkereskedelmi szempontból is az egyik legfontosabb szereplő, hiszen az ő képzőművészeti munkái közül került ki a világ jelenlegi legdrágább, magyar – de legalábbis magyar származású, ahogyan a világban ezt általában számon tartják: „Hungarian born”, azaz „Magyarországon született” – művész által készített alkotás: EM 1 Telephonbild (Telefonkép) című, 1923-ban készült zománcképéért 2016 novemberében a Sotheby’s New York-i árverésén 3–4 millió dolláros becsérték után 6.087.500 dollárt (1,757 milliárd forint) fizetett ki a vevője, „akiről” aztán hamar kiderült, hogy nem más, mint a New York-i Museum of Modern Art. A világ talán legfontosabb modern-kortárs gyűjteményével rendelkező intézményben már korábban is volt néhány példány Moholy-Nagynak ebből a sorozatából, ezért nyilván úgy gondolták, hogy ha már piacra került, kerül amibe kerül, de kerüljön az ő gyűjteményükbe a sorozat első számú példánya is.
Moholy-Nagynak ezek a Telefonképei egyébként úgy születtek, hogy a festő nemhogy nem maga vitte fel a színeket-formákat a hordozó fémlemezre, de egyenesen a festés helyszínétől jókora távolságra ülve,
telefonon keresztül „diktálta” egy zománctáblákat készítő üzem munkásának, hogy mekkora fémlemezre milyen alapszínt vigyen fel,
majd arra pontosan, milliméterről milliméterre hová, mettől meddig, milyen hosszú, milyen vastagságú és milyen színű vonalakat húzzon. (A kész képet aztán, mint minden más zománctábla esetében, kiégetéssel „rögzítették”.) Vagyis a Telefonképek valóságos-manuális megfestője nem is maga Moholy-Nagy volt: ő alkotóként „csak” kitalálta a koncepciót, a képek kompozícióját, és persze a megfestés ilyen „komplikált”, az akkori modern technika addig még soha így, „művészi módon” ki nem használt lehetőségét megragadó módját. (Tudjuk, ez a típusú, a mindenkori legújabb, korszerűbb technikát felhasználó alkotói gondolkodás mindig is izgatta a művészeket, gondoljunk csak például arra, hogy a fémtubusban beszáradás nélkül bárhová elvihető festék feltalálása milyen jelentős lökést adott a természetbe szívesen kivonuló impresszionisták művészetéhez.)
De a fenti „csúcstartón” kívül Moholy-Nagynak több más képe is ott van a világban legdrágábban elkelt magyar művek között. 2007 júniusában például a Sotheby’s londoni, kelet-közép-európai műveket kínáló árverésen a Z IV. című, 1923-ban készült absztrakt képe 804.000 fontos (260 millió forint) leütést ért el (és akkor ez jelentette a legmagasabb magyar festményárat a világon; 2015 novemberében pedig ugyanez a kép a Sotheby’s New York-i árverésén 1.030.000 dollárért kelt el). Az 1940-es CH P. Space Modulator (Szivárványszínű térmodulátor) 2016 novemberében a Sotheby’s New York-i aukcióján 792.500 dollárért, az 1921-es Segments 2019 februárjában szintén a Sotheby’snél, csak Londonban 495.000 fontért (650.826 dollár; 183,2 millió forint), az LK III. című kép 2007 februárjában ugyancsak Londonban, de a Christie’snél pedig 524.000 fontért (1.032.000 dollár; 196,3 millió forint) cserélt gazdát.
Ami pedig a hazai árverési szerepléseit illeti, itthon Moholy-Nagynak egy Cím nélküli képe a csúcstartó, amelyet 2008 áprilisában a Belvedere Galéria árverésén 28 milliós kikiáltás után 50 millió forinton ütöttek le. 2006 októberében 41 millió forintot adtak (plusz a jutalékok) egy 1919-es Önarcképéért a Kieselbach Galéria aukcióján, 2008 májusában az Erdész Galériában 36 millión ütötték le a Földek című vásznát, és ugyanannyit ért meg valakinek 2008 novemberében egy 1945-ös Konstrukció című kép is ugyancsak a Belvedere Galériánál.
És végül említsük meg azt is, hogy az elmúlt időszakban a Magyar Nemzeti Bank is alaposan bevásárolt Moholy-Nagy életművéből: hat korai festményéért, valamint az életére vonatkozó dokumentumok egy összesen 2253 darabot számláló anyagáért – amelyben fotók, kiadványok, levelek, könyvek, forgatókönyvek, személyes iratok vannak – összesen 50 millió forintot fizettek ki, és a teljes anyagot a Magyar Nemzeti Galériába helyezték el letétben.