Felnőtt mese a csábításról, életről – halálról, az emberi gyarlóságról. S hogy a misztikum, a Sátánnal való találkozás valós, vagy csak a fantázia szülötte, erről is szól Weber A bűvös vadász c. operájának legújabb rendezése. A Szegedi Nemzeti Színház október 14-i évadnyitó bemutatója előtt Szőcs Artur rendezővel beszélgettünk
Nagyon örültem a felkérésnek, Webernek ezt a művét igen ritkán játsszák Magyarországon, miközben az operairodalom egyik kimagasló, úttörő műve. A későbbi operaszerzőknél sok minden visszaköszön a Bűvös vadászból.
– Szegeden valóban nagyon régen, hatvan éve volt műsoron, de néhány éve Zsótér is megrendezte, meg alapként használják, mint Hobó a Vadászat lemezében, vagy Enyedi Ildikó azonos című filmjében. Neked is egyfajta alap vagy a klasszikus operát rendezed?
– Természetesen a klasszikus operát, de ebből a nagyon gazdag anyagból egy felnőtt mesét szeretnék csinálni. A Bűvös vadász az én olvasatomban a csábításról, életről-halálról, az emberi gyarlóságokról szól. Már az első felvonásban jeleit mutatja, amikor Max, a főhős azt gondolja, hogy Kasparban megbízhat, mégiscsak a barátja, aztán kiderül, hogy a legnagyobb riválisa. Mindketten ugyanazt a nőt szeretik, s akarják feleségül venni. Ezért Kaspar az italába tesz valami furcsa szert, amitől Maxnak látomásai lesznek.Sajnos ismerős a sztori, gyakran olvasni, hogy szórakozóhelyeken fiatal lányokkal történik ugyanez. Erős párhuzam az opera meséjével, ahol ők is hasonló „kalandon” mennek át, mint Max az Ördögárokban.
– Az Ördögárokban ember feletti lények kísértik meg a főhőst. Gyakori motívuma az irodalomnak az emberfeletti lényekkel belakott világ, az ördöggel való játék. Ez a misztériumjáték az erős történet?
– A rendezésemben mindent ezek fölé építek fel, hogy valójában a Sátán körül forgó Ördögárok-jelenetben nem is derül ki pontosan, hogy csak a főhős fantáziájában történt meg mindez, vagy a valóságban is. Az ezzel való játék izgalmas lehetőségeket kínál.
– Még színművészetisként rendezted meg Tasnádi István Démonológia c. előadását. Vonzódsz ehhez a világhoz?
– Gimis koromban erősen hatottak rám az ilyen témájú könyvek, filmek. A misztifikáció mindig ott volt az életemben, s talán most már velem is marad. Bár itt éppen próbálom ezt letisztítani magamban, s egy szárazabb, felnőttebb mesévé alakítani az operát. Nem kell mindent túlmisztifikálni, úgyis megtörténik velünk. Elég tisztán látni őket.
– Korábbi operarendezéseid zeneileg és dramaturgiájában is különböznek a Weber műtől. Nagyobb kihívás ennek a megrendezése?
– Dinnyés Dániel kért fel rá, előtte nem sokat hallgattam a művet, emlékeim voltak csak róla. Igazán most ástam bele magam. Romantikus opera, tényleg más, mint az eddigi rendezéseim, most ismerkedem vele, most tanulom én is. Ugyanakkor sokkal emészthetőbb, könnyebb, mint Wagner, aki sokat merített Weber műveiből, sőt, még Verdire is hatott. Sok az áthallás a későbbi mestereknél.
– A beleásás mit jelent, megnéztél régebbi opera felvételeket, elolvastad a librettót adó Apel –Das könyvet?
– Persze, elolvastam az eredeti regényt is, s körbevettem magam karmester és zenész barátokkal, olykor még baráti vacsorán is a műről beszélgettünk. Fontos volt a véleményük, hogy ők mit gondolnak róla. S persze azalatt a többezer kilométer alatt, amit Miskolc-Budapest-Szeged háromszögében vezetek, rongyossá hallgattam a neten található összes felvételt.
– A mű egyik szála a misztérium-mesejáték, de szól a szerelemről, a halálról, barátságokról, megcsalatásokról.
– Prózai művek rendezésénél is az emberi kapcsolatok megmutatása, azok bonyolultságának a feltárása érdekel a legjobban. Negyven múltam, a halál is közelebb került hozzám, talán már jobban értem, mint fiatalon. De most nagyon nehéz színházat csinálni, annyira kilátástalan minden, a vidéki színházak, ahogy Miskolc is, januártól kénytelenek lesznek bezárni. Spórolni kell, a nagy tervekből jó néhányat el kellett vetnünk. És közben nagyon hálás vagyok Barnák Lászlónak és Dinnyés Daninak, hogy be mertek vállalni egy operabemutatót. A legtöbb színház a drága költségvetése miatt ezt engedi el elsőnek.
– Meg sok színházban talán nehéznek is ítéltetik. Számodra milyen pluszt jelent operát rendezni?
– Akkor lennék a legboldogabb, ha nem csak négyévente, hanem minden évben rendezhetnék operát is, kalandozhatnék ebben a műfajban. Elmondhatatlan, mennyi rétege van, s hihetetlen izgalmas, ahogy egyre mélyebben belemegyünk, ahogy Danival inspiráljuk egymást,. Számomra a színházművészet csúcsa. Opera-rendezések után olyan vagyok, mint egy elektromos autó, amit épp feltöltöttek. Egy nehéz prózai mű után – persze ott is megtörténhet a katarzis – teljesen lemerülök.
– A Bűvös vadászban rengeteg a prózai rész. Az énekeseknek ez megterhelőbb volt?
– Az áriákat az első pillanattól fogva csodálatosan éneklik, de a próba első heteiben, amikor a prózai részekhez értünk, kevésbé a rendezői tudásomra volt szükség, sokkal inkább mesterséget, technikát tanítottam. Nagyon értem, színészként könnyen megtanulom a prózai szövegeket, de a dalokra sokszor heteim mennek el.
– Játszottál s rendeztél is már korábban Szegeden, a mostani opera koreográfusával, Bodor Johannával is volt közös munkátok. Mennyire fontos, hogy „házon kívül” is meglegyen ez az otthonosság, hogy összeszokott emberekkel dolgozz?
– Nagyon fontos! Évek óta ugyanazokhoz a tervezőkhöz ragaszkodom. Johanna pedig nagyon különleges koreográfus, többet próbál lélekkel, ésszel, elemezve, mint fizikálisan, ami nagyon fontos. Társalkotómnak gondolom. Szeged pedig különleges helyszíne az életemnek, még főiskolás színészként egy meghallgatáson elnyertem a János vitéz címszerepét. Az énekkarban még többen vannak, akik mint Jancsit, kergettek el akkor a faluból. És hát csodálatosak és nagyon felkészültek, jó velük dolgozni.
– Nagyon sokfele és sokfélét dolgozol. A kínálkozó lehetőségeket nem lehet kihagyni, van benned izgágaság, vagy tíz év Miskolc után telítődtél azzal? Talán az egri színházigazgatói pályázatod is a továbblépés, az elmozdulás vágyából születhetett.
– Biztos, hogy ez is bennem van. De most így teljes az életem, hogy járom az országot és sokfele dolgozom. Az izgágaság is bennem van, de hiányozna, ha ezek közül a munkák közül bármelyik is kimaradt volna. Dolgozom külföldön is. Lassan húsz éve, hogy folyamatosan úton vagyok, aminek vannak nagyon fontos állomásai.
– Van vágyad a megérkezésre?
Majd akkor, ha azt érzem, hogy az egész utat megismertem, s már az enyém. Még nem tartok ott. Szeretnék még úton maradni.
