Felült Dagnell’ a lélekre-hatású Szomorú-danolászós vonatra, nyújtván nulla új akármitse performjával. Klipet drámaizált köré mint hozzáadott értéknek gondolt vizualitás, ám csupán közhely illusztrációt kapunk, klisé-szappanként buborékoz benne a műbarokk gagyifurnitás.
Bérelt (vagy barterhasznált) hotelszoba tulaja bizonyára többet remélt a video-dealtől, valószín ugyanígy a manikűrös, a sminkes és a fodrász is. A konfekció-estélyi címkéjét is véltem felvillanni látni, mi záloga a forgatás utáni nap visszáru-ügyintézéshez.
Tartalmilag amúgy rendkívül megcsináltságos vasárnapot kapunk a csak kicsitlevegős magashangon végigakart dalban, érzelemmentes testreakciók a maxjussa előadásnak. Fádóba is félreértelmezett elhajló bizonytalanság sehogy nem találja helyét a seressi univerzumban, tán egész null-egyes zenevilágban sem. Önsimogatásnak fogva fel az általa kreált négypercet, értékelhető kontentnek, portfólió-bővítésnek minősíthető a filmecske… de semmi másnak.
