Különleges belső utazásra invitál bennünket Hodován Milán, a Zeneakadémia alkalmazott zeneszerzés szakos hallgatójának legújabb filmzenei albuma, amely az Isteni kéz című kreatív dokumentumfilmhez készült. Az album november végétől immár nyilvánosan is elérhető.
- hirdetés -

Úgy tűnik, hogy Csángálónak, a sikeres népzenei együttes vezető brácsásának nincs más választása, mint véget vetni muzsikus pályafutásának: Parkinson-kórral diagnosztizálták, és a keze remegése akadályozza a zenélésben.
Az idősödő muzsikus egyetlen reménye, hogy unokája, Bálintka végül nyomdokaiba lép. Az Isteni kéz, az Ars Sacra Filmfesztiválon a Legjobb Egészestés Dokumentumfilm Díjat, a FilmtettFeszten pedig a fődíjat zsebelhette be, és neves nemzetközi dokumentumfilm-fesztiválokra is bejutott László Barna rendező és Sós Ágnes producer közös filmje. Milán számára ez az első olyan nagyobb lélegzetű alkotás, amelynek zenéje teljes egészében az ő munkája.
Milán még 2019 nyarán kapta meg a felkérést Sós Ágnestől, a Budapesti Nemzetközi Dokumetumfilm Fesztivál (BIDF) igazgatójától.
„Ágit ekkor már ismertem – mesélte Milán – mert a 2019 elején megrendezett dokumentumfilm-fesztivál reklámzenéjét is én írhattam, és azóta, nagy örömömre, én lettem a fesztivál zeneszerzője, ami óriási megtiszteltetés. A filmet illetően teljes alkotói szabadságot kaptam, ami szerintem minden zeneszerző álma – többek között emiatt is válhatott ilyen különlegessé a filmzene hangzásvilága.”

Hodován Milán – fotó: Paseczki Lídia
A film ősbemutatójára a BIDF keretei között került sor. Milán saját bevallása szerint közel érzi magához a filmet – s ez természetesen nem mellékes a komponálás szempontjából. „Számomra nagyon fontos belemászni a karakterek fejébe és azonosulni velük, átélni a történéseket – fogalmazott Milán – hiszen zeneszerzőként meg kell tudnunk adni az illúziót a közönségnek, hogy nemcsak külső szemlélők, hanem a film részesei is vagyunk.” Az Isteni kezet – nézni, na és persze, hallgatni is – mindenkinek ajánlom.