Martzy Johanna régi kedvencem. És ezzel nem vagyok egyedül: a nemzetközi LP-lemezlistákon a temesvári születésű, magyar művésznő lemezeire az ínyencek azonnal lecsapnak, így felvételeihez nehéz hozzájutni.
A DG Fricsay-sorozatában Dvořák Hegedűversenye, az EMI kiadásában a Bach-szólóművek, a jóval drágább árfekvésű Testamentnél egy Mendelssohn–Brahms hegedűverseny-lemez jelent meg az elmúlt évtizedekben, a többi az elszánt gyűjtők territóriuma – volt mostanáig.
A Warner egy kilenc CD-s gyűjteménnyel juttathatja el a rövid életű, még rövidebb pályafutású művésznő hagyatékát (legalábbis annak a Columbia Graphophone-nál megjelent részét) a szélesebb közönséghez.
Martzy Johanna 1924. október 26-án született Temesváron, még nem volt húszéves, amikor Willem Mengelberg patronáltja lett. A háború után, 1947-ben megnyerte a genfi hegedűversenyt, az 1950-es években, zseniális lemezfelvételei után Amerikát, Afrikát és Ausztráliát is meghódította. Bach szólóhegedűre írt műveiből készült felvétele (London, Abbey Road, 1954) az új, Glenn Gould nevével fémjelezhető Bach-felfogásba tartozik, máig az egyik legizgalmasabb, legtisztább előadás. Dvořák Hegedűversenye (mely – mivel a Deutsche Grammophon felvétele – nem része a mostani „össz-”kiadásnak) a mű máig legjobbnak tartott felvétele. Ehhez képest Martzy Johanna 1979. augusztus 13-án szinte észrevétlenül, elfeledve halt meg rákban 55 évesen a svájci Clarusban.
Ehhez tegyük hozzá, hogy – amire L. Beke Ágnes tavaly megjelent könyve (Martzy Johanna hegedűművésznő, a szépség szenvedélyes szolgálója) sem ad választ – a karrier még ennél is rövidebb: néhány kései kiugrástól eltekintve olyan, mintha a hatvanas évekre véget is ért volna.
Erre csak félig lehet magyarázat, hogy a művésznő betegsége hamar jelentkezett, emiatt – hogy ne kelljen lemondania koncerteket – eleve alig vállalt fellépéseket. Magyarázatnak nem rossz, de vegyük észre: a Warner most kiadott dobozának összes felvétele 1954-55-ből való, a DG-felvételek (egy 218-as Mozart D-dúr hegedűverseny Jochummal, illetve az említett Dvořák Fricsayval) még korábbiak: 1952-53-ban készültek. Nem kapunk tehát választ arra, hogy miért szakadt meg a karrier.
De most nem is ez a lényeg: a Warner által kiadott doboz – egyszerűen fogalmazva az EMI berlini és londoni felvételei – azt a Martzy Johannát mutatják meg, akiért hetven évvel később is lehet rajongani. Mert Martzy hegedűjátéka egyéni, simán megkülönböztethető, felismerhető, és még akkor is nagyszerű, amikor nem tökéletes. Az „éteri” jelző ugrik be elsőként, de ehhez tegyük hozzá, hogy okos, arányos. Hogy teres, hogy színpompás.
A bachcantatas.com ugyan kifogásolja sűrű vibratóját, nem tartja hangszínét különösebben szépnek – de hát azt is csak emberek írják, szerintem nincs igazuk. Egyes – főleg kései koncert- – kritikák intonációs nehézségeket említenek – a felvételeken ilyet nem találunk. A Bachok mellett csemege, hogy a művésznő Schubert hegedű-zongorazenéjének összkiadását is lemezre játszotta, ebben Jean Antonietti (1915-94) a partnere. Őt se sokan ismerik – pedig méltó partnere Martzy Johannának. Vannak ilyen együttműködések, Starker János zongoristapartnere pl. Abba Bogin, aki annyira zseniális, hogy érthetetlen, miért csak Starker lemezein találkozhatunk a nevével. Antonietti talán nem ennyire kiemelkedő, legtöbbször kísérőként határozza meg magát, de ennél gyakran jóval több, nemcsak az itt hallható Schubertekben, hanem pl. a lemezritkaságnak számító Beethoven-, Mozart- és Franck-szonátákban.
A versenyművekben Martzy Johannát Paul Kletzki és Wolfgang Sawallisch kíséri – Mendelssohn Hegedűversenyét mindkettejük vezényletével meghallgathatjuk, és bár mindkét előadás remek, a Sawallisch-felvétel még annál is jobb.
A mostani Warner-doboz önmagában is gazdag gyűjtemény, de vigyázat! Fennáll a veszélye, hogy aki megvásárolja, az nem éri be ennyivel, és szenvedélyes gyűjtője lesz Martzy Johanna felvételeinek.
