„Ha Keletnek találkoznia kell a Nyugattal, akkor kevés zenésznek sikerült ezt olyan nyílt örömmel megvalósítania, mint Ravi Shankarnak” – írja a The Guardian Shankar első szitárversenyének premierje kapcsán, amelynek legendás felvételét most újra megjelentette a Warner Classics. A szereposztás sem akármilyen: a Londoni Szimfonikus Zenekart André Previn vezényli.
„Ha valamit elértem” – mondja Ravi Shankar – „az az, hogy sikerült megnyitnom az ajtót a zenénk előtt Nyugaton”. Ravi Shankar 1920-ban Varanasiban született, szitárjátékosként világhírnévre tett szert. Az indiai klasszikus zene nagyköveteként példátlan befolyást szerzett, új lehetőségeket tárva fel ezzel olyan személyiségek előtt, mint George Harrison a Beatlesből, John Coltrane jazz-szaxofonos és Philip Glass zeneszerző. Előadóművészként, zeneszerzőként, tanárként és íróként Ravi Shankar világszerte ismert az indiai zene nyugati népszerűsítése terén végzett úttörő munkájáról.
Ezen az albumon Ravi Shankar első szitárversenye hallható, amelyet a Londoni Szimfonikus Zenekar 1970-ben rendelt meg; ez volt az első album, amelyet André Previn 1971-ben az EMI Classics (ma Warner Classics) számára rögzített. A művet 1971. január 28-án mutatták be a londoni Royal Festival Hallban, négy tételben, egy teljes nyugati zenekar nagyszabású koncertje keretében.
„Az első Concerto valójában egy történelmi pillanat összefoglalása volt. Ez volt az első alkalom, amikor a raga zenét egy zenekari hangszerelésen keresztül láttuk, egy összetett hangzásvilágot létrehozva”
– emlékszik vissza Anoushka Shankar, Ravi lánya.
Shankar versenyműve valóban lenyűgözi a hallgatót, szinte tankönyvbe illő adaptációja egy zenei hagyomány egy másikba ültetésének. Dallamai és ritmusai a rágából (indiai klasszikus zene) származnak, és a kidolgozás technikái is az indiai hagyományra támaszkodnak, beleértve a szólista improvizációs szakaszait is. Shankar azonban fantáziadúsan használja a nyugati zenekart. Néha új effektusokat hoz létre, mint például egy lenyűgöző lírai kürtszólóban vagy az ötletes fúvós- és ütőhangszeres részekben.
Shankar szerint „az indiai zene dallami jellege és a nyugati zene harmonikus jellege olyan, mint az olaj és a víz. Nem keverednek… És attól sem kell félni, hogy az egyik árt a másiknak”. Négy évvel e kijelentés után Ravi Shankar valóban eljutott odáig, hogy összekeverje az olajat és a vizet. Megkomponálta, előadta és később lemezre vette az Andre Previn és a Londoni Szimfonikus Zenekar megbízásából és vezényletével készült 1. szitárversenyt, 40 percben.
A zenészek és a műértők a 10 évvel később keletkezett második versenyművét összetettebb és magabiztosabb műnek tartják. 2009-ben írt egy harmadik versenyművet. Halála előtt két évvel pedig egy szimfóniát komponált, és egy operán is elkezdett dolgozni. Az 1. versenymű és e legendás felvétele azonban egyedülálló helyet foglal el a zenetörténetében: az addig elképzelhetetlent is megvalósult dologgá tette. A concerto méretei és ambíciói utat mutattak annak, amit ma világzenének nevezünk. Ha össze kellene állítani egy listát azokról a kortárs indiai hangszeres művészekről, akik ma kerülik a nyugati zenészekkel való együttműködést, valószínűleg nem találnánk senkit.
A megjelenésekor a lemez a puristákat és a sznobokat felháborította, de az EMI akkori közleménye szerint „úgy fogyott, mint egy poplemez”, 1972-ben a Billboard klasszikus LP-listájának 6. helyére került. Teljesen megérdemelten.
