A Haydn Philharmonie nemrégiben új lemezzel jelentkezett, amelyen stílusosan az osztrák mester muzsikája szólal meg. Méghozzá nem is egy, hanem mindjárt két Haydnt kapunk a korongon, hiszen Joseph mellett fivére, Michael Haydn is képviselteti magát egy szimfóniával és egy nyitánnyal. A kismartoni székhelyű együttest új művészeti vezetőjük, Enrico Onofri vezényli.
Legutóbb pár éve láttam a Haydn Philharmonie-t a Müpában, amikor is szintén Haydn-darabokat adtak elő Nicholas Altstaedt vezetésével, aki a koncert második részében Haydn egyik csellóversenyét szólistaként prezentálta. „Óvárosi Miklós” úgy zenélt és úgy dirigált, akár egy rocker, a zenekar soundja gyors, energikus és friss volt, amelyet egyértelműen pozitív fejleményként könyveltem el, hiszen ezzel a kismartoniak megérkeztek a 21. századba.
A kérdés az volt, hogy az új művészeti vezetőnek, Enrico Onofrinak hasonló elképzelései vannak-e, mint elődjének, vajon szeretné-e továbbvinni ezt a kissé vadóc stílust? Onofrinak, aki az Il Giardino Armonico koncertmestere volt és meglehetősen sokat lépett fel Nikolaus Harnoncourttal, egész jó pedigréje volt ehhez, vagyis nyilvánvalónak bizonyult vonzalma az unortodox megközelítésekhez.
A középpontban Joseph Haydn első londoni szimfóniája, „A csoda” áll, amelyet Haydn csak Esterházy-udvari eljegyzése után komponálhatott a nyitott, középosztálybeli londoni közönség számára. A legenda szerint a premier alatt egy csillár a nézőtér közepére zuhant, de senki sem sérült meg, mivel az egész közönség a színpadra sereglett, hogy testközelből láthassa a legendás Haydnt. Bár ez a legenda, mint Haydn később beszámolt róla, állítólag egy másik előadáson történt, a „csoda” becenév a mai napig megmaradt – a szimfónia minden bizonnyal a muzikalitás és az öröm csodája. Számos csoda történik Joseph Haydn Philemon és Baucis című operájában is, amelynek Der Götterrath című előjátéka szerepel az újonnan megjelent CD-n, akárcsak Michael Haydn Der büßende Sünder című művének bevezetője.
Első hallásra nekem egyértelműen Harnoncourt világa ugrik be, vagyis a részletek hangsúlyozása mellett legalább akkora szerepe van a finom szépségek megmutatásának. A tempóválasztás mindig igazodik a kifejezni vágyott tartalomhoz, nem mondhatnánk sem azt, hogy Onofri lassú és kimódolt karmester, sem azt, hogy a gyors tempót preferálja. Interpretációja friss, de megfontolt, biztos kezek dolgoznak alatta, a zenekar anyanyelvi szinten beszéli ezt a zenét, kiváló osztrák és magyar muzsikusok ülnek a sorokban, akik itt és most világszínvonalon játszanak.
Az MDG kiadó mindig is különösen ügyelt a hangzásra, és az adott felvételek a választott koncerthelyszín akusztikai adottságának figyelembevételével készülnek. Valóban, nem sok okunk lehet most sem a panaszra: kellemesen csillogó, de a lényeget mindig megmutató, kerek és dús hangzáskép tárul elénk a Super Audio CD lemezt hallgatva. Megvolt tehát a bemutatkozás Haydnnal. Felkészül Bruckner!
