A Topáz a SUB.LAB.PRO The Ensemble bemutatkozó előadása. December 17-én és 18-án három kreációt láthat a közönség a programban résztvevő fiatal táncosoktól, a koreográfusok Jenna Jalonen, Hód Adrienn és Maria Kolegova voltak. Másával, az Ultima Vez tagjával a társulat brémai fellépése után beszélgettünk a Her Abandoned Pieces című darabról.
– Hogyan kerültél kapcsolatba a SUB.LAB.PRO ötletgazdáival, Jenna Jalonennel és Juhász Péterrel?
– Azt hiszem, 2015-ben jöttem először Budapestre, az International Dance Weekre kurzust tartani. Tavaly ismét meghívott Péter, de akkor a járványhelyzet miatt elmaradt az esemény, pontosabban idénre tolódott. A pandémia alatt ez volt az egyetlen olyan esemény, ami fixen benne volt a naptáramban. A korlátozások folyamatos feloldása után, a tavasz végén már biztosan tudtam, hogy meg fogják rendezni, és ez a tudat rengeteg erőt adott. Az IDW alatt elkészült egy tízperces kreáció, de közben kiegészült ezzel a felkéréssel is. Rettenetesen boldog voltam, mert csak annyit kellett tennem, hogy megmondom, ebben a szezonban mikor érek rá 4 hétig, hogy Budapestre jöjjek, és a résztvevő fiatal táncosokkal elkészítsek egy darabot. Ez azért is óriási dolog, mert ez az első hosszabb koreográfiám. Kisebb darabokat, amolyan miniatűröket már készítettem, de ez a harmincperces kreáció nagy lépés a pályámon, komoly lehetőség számomra.
– A Her Abandoned Pieces a villik vagy viliszák történetét dolgozza föl. A téma ötlete régóta érlelődik benned?
– Nem volt könnyű dolgom a felkérésnél, mert úgy mondtam igent, hogy nem tudtam pontosan, kikkel fogok dolgozni, az utolsó pillanatig nyitott volt a résztvevők összetétele. Régóta foglalkoztatnak a népmesék, a mitológiai történetek, mert évezredes koruk ellenére a mai kor emberének is üzennek, és elképesztően gazdag inspirációs forrást jelentenek egy előadónak. A villik sokak számára ismerősek a Giselle-ből, sőt gyakorlatilag csak innen. Körülbelül annyit tudunk róluk, hogy a fehérruhás balerinák hosszú, végeláthatatlan sorban vonulnak be a színpadra és egyszerre mozognak. De az ő meséjük is olyan, mint a Piroska és a farkas vagy a Diótörő, tehát ha visszamegyünk az eredetihez, a legősibb alapanyaghoz, valami egészen meglepőt, mást, mélyebbet, karcosabbat találunk, mint a gyerekkönyvekből, színpadról vagy családi filmekből ismert feldolgozások. A villik története is jóval komplexebb, mint amennyi abból a balettben megmaradt. Ennek jártunk utána.
– Kik ők a színpadi látványelem jelentésen túl?
– Eleve izgalmas az, ahogyan a népmesék egyes motívumai nyelvi határokat figyelmen kívül hagyva kultúráról kultúrára szállnak. A villiket megtaláljuk skandináv, német, ír mesékben, de orosz és más szláv nyelvű történetekben is, ahol vilisza néven szerepelnek. A rájuk jellemző átváltozás motívuma viszont Ovidiusnál, sőt a görög mitológiában felfedezhető. Van, ahol halott menyasszonyok, van, ahol temetőben bolyongó lelkek, és van, ahol sellők – de nem azok a fehér ruhába öltözött egyforma lányok, akiket a balettben látunk. Az az igazság, hogy nem is a nemük a legérdekesebb, hanem az, hogy a halállal egy beteljesületlen házasság marad utánuk. Aztán is izgalmas kérdés, hogy ha jobban megnézzük, ezek a lények teljes függetlenségben akarják élni az életüket. Bármennyire is szerelmesek egy férfiba, egyáltalán nem tudnak elköteleződni, nincs bennük felelősségtudat, emiatt egyáltalán nem biztos, hogy a házasság boldog lenne. Tehát
az egyszerű történetről már az alkotási folyamat elején kiderült, hogy elképesztően gazdag és rétegzett, ezért aztán rengeteg utat kínál fel.
– Végül merre indultatok?
– A kreációhoz a legihletőbbnek az állapotuk bizonyult, az, ahogyan a villik vagy viliszák a létezési formájukon keresztül viselkednek. Arra kértem a táncosokat, hogy azt az energiát és érzést próbálják megtalálni, amikor valami olyat akarnak megkapni, elérni, amire esélyük sincs. Mintha valamit szeretnének megfogni, de az teljesen lehetetlen, azért, mert fizikailag elérhetetlen, elkaphatatlan, anyagtalan vagy épp súlytalan. A halhatatlanság érzékeny, realitás és irrealitás közötti, transzparens állapotát próbáltuk megfogalmazni, de kerestük a választ a testet érintő kérdésekre is, hiszen a test is áttetsző, érzékeny és átváltozásra képes. Egy orosz mese például nagyon realisztikusan írja le, mi történik a viliszákkal, ha elveszítik a ruhájukat, és hogyan veszítik el az átváltozás képességét. A koreográfián túl a jelmezekben is próbáltunk ezekre választ találni, hiszen a ruha ezekben a történetekben különleges jelentőséget kap. Díszlet viszont nincs, és kellékeket sem használunk, mert a test kifejező erejére szerettem volna hagyatkozni.
– Milyen zenei anyaggal dolgoztatok?
– Az irodalmi alapanyagok mellett zenéket is gyűjtögettem a felkészülés alatt. Nemzetközi a tracklista, van rajta bolgár, mongol, portugál, spanyol, francia, vokális és instrumentális, népzenei ihletésű és komponált anyag is. Volt egy orosz dal, amit nagyon szerettem volna használni, de végül nem találtam meg a helyét, úgyhogy azt eltettem egy későbbi kreációhoz. A nyitó bolgár dal, egy erősen ritmikus kompozíció szinte azonnal megvolt, de a záró zenét sokáig kerestem, egyszerűen nem találtam a megfelelőt. Aztán hirtelen beugrott egy portugál dal, amit egy számomra nagyon kedves ember, egy korábbi kedves mentorom mutatott nekem, aki néhány évvel ezelőtt halt meg. Meghallgattam ezt a zenét, és minden a helyére került. De az a nagy álmom, hogy egyszer egy zeneszerzővel, eredeti, kifejezetten a koreográfiámhoz készült zenével dolgozhassak.
– A Topáz est egy triple bill. Jenna és Adrienn kreációiról mit tudsz?
– Csak a leírást ismerem, láttam a fotókat és a trailert, amik csodálatosak, ezért is várom a bemutatót. Bár erősen korlátozott bennünket az idő, de szerettem volna, hogy táncosok egyénisége is teret kapjon. Teljesen különbözőek őt hatan, másféle háttérrel, ízléssel érkeztek, de mindannyian fantasztikus táncosok. Nagyon-nagyon boldog voltam, hogy velük dolgozhattam, és izgatottan készülök arra, hogy újra találkozzunk.
Maria Kolegova ötévesen kezdett balettezni. Jekatyerinburgban tanult a Kortárs Művészeti Központban, ahol a kortárs tánc mellett foglalkozott néptánccal, harcművészetekkel, jógával és jazzel is. Ezt követően a Színházi Akadémián tanult. A Moszkvai Kamarabalett tagjaként többek között Martin Forsberg, Andrea Boll, Regis Obadia, Paul Selwyn Norton és Nyikita Dmitrijevszkij koreográfiáiban lépett fel. 2012-ben csatlakozott Wim Vandekeybus társulatához, az Ultima Vezhez. Az előadó-művészet mellett pedagógiai munkássága is jelentős, tart kurzusokat és koreográfusasszisztensként dolgozik Európában és Oroszországban.
