Többek között ezt a kissé furcsa kérdést tehettük fel a szegedi Vántus István Kortárszenei Napok (november 22-25.) első napjának esti koncertjén. A válasz pedig az, hogy nyilván, csak meg kell találni hozzá a megfelelő zenei kifejezéseket. Hogyan kell ezt megtenni, az ugyan keményebb dió, de amíg sikerül, eltöprenghetünk sok más érdekes részleten is.
Vántus István Szegeden élt és alkotott, annak ellenére, hogy Magyarországra is igaz a főváros szellemi túlsúlyának ténye. Több országban (mint ahogy ez Németországra különösen jellemző) van viszont több jelentős kulturális központ a fővároson kívül is, fontos szellemi teljesítményt mutatva fel. Magyarországon Szeged ilyen ritka centrum, kulturális élete fontos és megkerülhetetlen.
Különösen igaz ez a zeneszerzésre. Ez a téma már a hétfői koncertet megelőző beszélgetésben is előkerült, ezúttal a frissen doktorált Tornyai Péter zeneszerzőt, brácsaművészt faggatta Hollós Máté. Már ebben az eszmecserében is központi téma volt az a gondolat, hogyan foglal magába a modern, kortárs (nevezze ki-ki úgy, ahogy akarja) zene más – nem kizárólag – művészeti területeket, hogy ezzel magát a zenét újítsa meg.
Nehéz ez, annyi csontot lerágtak már a zenei megújulásról, hogy egyre kevesebb új megoldás létezik. Ha viszont mégis új kihívások, adott esetben első hallásra idegennek tűnő territóriumok irányába mozdul el a folyamat, a közönséget is ezek elé állítjuk azzal, hogy a fülén kívül szüksége lesz más, a hatást felfogó érzékelésre is. Ezzel pedig létrejöhet a másféle intellektuális izgalom.
Természetesen legalább ennyire fontos az előadás is, talán kortárs művek esetében ez fontosabb, mint a klasszikusok esetében. A Szegedi Egyetem Bartók Béla Művészeti Karának termébe ellátogatók Vántus István szellemi műhelyébe nyertek bepillantást.
Akik helyet foglaltak a széksorokban, köztük számos fiatal, érdeklődve, kíváncsian követték a „beavatást”. Az előadáson (ahogy a rendezvénysorozaton általában) szegedi művészek, diákok játszották el Vántus egy-egy korszakának rövidebb kamaraműveit. Inkább zenei játékok voltak ezek, értő tolmácsolásban, és mivel sok apró darab csendült fel, a figyelmet végig fent is tartották.
Vántus egész életében a tiszta zenét, a tiszta hangokat kereste, zeneszerzői pályája is erről a kutatásról szólt, folyamatosan kísérletezett, míg végül rátalált a csak rá jellemző stílusra. Laikusként érdekes megtapasztalni, mennyi forma, téma, motívum, művészeti ág jelenik meg ihletforrásként egy komponista életében, hogyan tud fejlődni, hogyan épít új és új mikrovilágokat a hangok segítségével.
Ha kell, visszanyúl Bachhoz, vagy Moliére vígjátékához készít burleszk-szerű zenét három különböző hangszerelésben, szegedi költők verseit zenésíti meg, majd ismét visszainteget az időben, ezúttal Mozarthoz szólva.
Az a bizonyos sakk-jelenet a Legal-matt című mű, egy hét lépéses sakkjátszmát dolgoz fel. A fuvolán és vibrafonon megszólaló darabot nemcsak halljuk, hanem látjuk is, a kivetítőn követjük a lépéseket, amelyek közben élőben meg is szólalnak. Ami rögtön szembetűnik, az a humor és játékosság, amely azt sugallja, hogy minden lehet zene és idea egyszerre, de mégsem veszi komolyan magát, játszik a zenével. Sakk-matt, szól magában elégedetten a közönség, és próbálja rögzíteni emlékezetében a játszmát. De talán a zenét is.