Talán sokunkban felmerül a kérdés Henrik Ibsen Nóra című drámájának olvasásakor, hogy vajon hogyan folytatódhat a főszereplő élete, miután maga mögött hagy mindent. Szélyes-Szlúka Brigitta, Szokol Jutka és Tóth Réka Ágnes erre ad egy lehetséges választ a közösen írt Torvald Helmernek – Nóra című monodrámában, amely legközelebb november 26-án látható a KuglerArt Szalonban.
– Hogyan találtatok hárman egymásra?
Szélyes-Szlúka Brigitta: Rékával gimnáziumi osztálytársak voltunk, Jutka pedig akkor csatlakozott hozzánk, amikor elkezdtünk közösen dolgozni a projekten. A Nóra egyben az én diplomamunkám volt a Színművészeti Egyetemen, ahol egy monodrámát kellett előadni. Szükségem volt egy dramaturgra és egy rendezőre is ahhoz, hogy Ibsen művéből egy hozzám közel álló darab szülessen, így jött létre a csapatunk.
Szokol Jutka: Brigivel Celldömölkön találkoztunk először a Soltis Lajos Színházban, ahol a diplomarendezésemet, a Tótferit mutattuk be, ő játszotta az egyik főszerepet. Rékát is ismertem korábbról, de most dolgoztunk együtt először.
– Hogyan zajlott az alkotófolyamat?
Tóth Réka Ágnes: 2019 telén kezdtünk el együtt gondolkozni az anyagon, de aztán jött a Covid, és sok mindent megváltoztatott. Például Briginek egy kisfilmet kellett leadni diplomamunkaként, nem pedig előadásként bemutatni a darabot. Bár a projektben eleinte sok volt a kérdőjel, nagyon inspiratívan hatott ránk a közös munka.
SzJ: Az első intenzív munkafolyamat az első karanténban történt. Sokat beszélgettünk Zoomon, próbáltuk megtalálni az előadás fókuszát, hogy mitől lehet ma érvényes egy Nóra-továbbgondolás. Ki ma ez a Nóra? Mit képvisel? Több szakaszban lett ebből a gondolatfolyamból egy előadás. Előbb elkészült a kisfilm, aztán egy felolvasóest, majd a mostani előadás.
– Milyen módon osztottátok fel a szövegírást?
SzJ: Nagyon sokat beszélgettünk együtt hárman, szinte csak közösen hoztunk döntéseket. Miután megvolt a történet váza, elkezdtünk dolgozni a jeleneteken. Ez többnyire úgy nézett ki, hogy én húztam az eredeti darabot, és Réka írta az új részeket. Nagyjából hetente kétszer leültünk, és átbeszéltük, hogy mire jutottunk, és hogyan tovább, mit érzünk tévútnak, mi jutott még eszünkbe. Ez tartott néhány hónapig, mire lett egy szövegkönyvünk.
– Hogyan alkottátok újra Nóra alakját?
TRÁ: Nem egy autentikus, Ibsen-féle Nórát szerettünk volna megmutatni. Nem az volt a lényeg, hogy egy az egyben rekonstruáljuk az eredeti szöveget, hanem hogy együtt gondolkodva egy közös, univerzális Nóra-figurát kapjunk.
Sok mindenben indultunk ki Brigiből, például tőle származik a kalapkészítés ötlete is.
SzSzB: Igen, akárcsak Nórának, nekem is volt egy olyan időszak az életemben, amikor nem tudtam, mihez kezdjek, de aztán szembejött velem egy tanfolyam. Így találtuk ki, hogy miután Nóra elhagyja a férjét és a családját, ő is kalapokat készít, hogy eltartsa magát.
SzJ: A Nóra története a 19. század végén játszódik, egy teljesen más társadalmi rendben, ahol az ember az életét a korához és rangjához szabott elvárások kötelékében élte, amiből kilépni nem lehetett, legfeljebb kibukni. Ha történelmileg hitelesek akarunk lenni, Nórának két lehetősége van: vagy a férjével marad, vagy megbukik a világ szemében. Az önmagát eltartó nő nem létezik, különösen, ha úrinő, aki nem ért semmihez.
Szerintem Ibsen azért hagyta nyitva a történetet, mert szeretett volna adni Nórának egy esélyt, hogy legyen lehetősége megtalálnia a saját értékrendjét.
– Mitől aktuális ma is Nóra története?
SzSzB: Szerintem Nóra alapvető problémájával ma is bárki szembesülhet. Élhet az ember olyan kapcsolatban – gyerekkel vagy a nélkül –, ami bezártságot jelent számára. De sokan tapasztalhatjuk azt is, hogy nem nőttünk fel teljesen, elvesztünk félúton a gyermek- és a felnőttlét között. Például a kinyújtott tanulási időszakra gondolok itt.
TRÁ: Igen, ez sok fiatal felnőttre jellemző. Nórának a Torvaldról való leválás jelenti a felnőtté válást, hiszen el tud távolodni valakitől, akitől erősen függött. Miután elhagyta őt, kezd el foglalkozni azzal, hogy ő valójában kicsoda.
Mindannyiunknak vannak ilyen krízishelyzetei, ami után újra meg kell kreálnunk magunkat azzal, hogy feltesszük ezeket a kérdéseket.
SzJ: Engem ebből a történetből a gyász folyamata érdekelt. Hogyan engedi el Nóra a korábbi életét, a vágyait, a saját elvárásait? Azt, amit addig a világról gondolt, miközben ugyanabban a világban él tovább. Meg kell tanulnia megbocsátani magának és elfogadni magát a gyengeségeivel együtt. Ezek az újraértékelések mindenki életében előfordulnak akár többször is. Nagyon fájdalmasak, de hasznosak, mert fejlődünk általuk.
– Az eredeti dráma két mellékszereplőjét, Lindénét és Rank doktort nem vettétek bele a darabba. Miért döntöttetek így?
TRÁ: Mivel ez egy monodráma, kellett húznunk az anyagból. Fontosabbnak tartottuk, hogy olyan szövegek legyenek benne, amik Nórát hozzák közelebb, és nem kizárólag a történetre fókuszálnak.
SzSzB: Nóra és Torvald kapcsolatára helyeztük a hangsúlyt, az említett szereplők elvitték volna a történetet más irányba.
TRÁ: Nóra apját viszont fontosnak tartottuk megidézni, mivel a férfiak szerepe nagy jelentőségű az életében. Milyen volt a viszonyuk? Milyen családi mintákat hozott magával Nóra? Ezekre a kérdésekre is kerestük a választ.
– Brigi, milyen kihívást jelentett monodrámában játszani?
SzSzB: Az elején féltem a feladattól, de aztán nagyon élveztem, hogy több szereplőt kell megjeleníteni. Az előadás Nóra szemén át mutatja meg Torvaldot. De azért nem könnyű eljátszani, főleg a gyors, éles váltások miatt.
– Jutka, rendezőként milyen koncepció alapján dolgoztál?
SzJ: Az alapján dolgoztam, amire a közös beszélgetéseink során jutottunk. De a rendezői motivációm az volt, hogy minél közelebb hozzuk magunkhoz Nórát, hogy megértsük a pszichéjét. Valószínűleg mindannyian éreztük már azt, hogy összedőlt a világ, és szürreális, hogy mégis minden megy tovább, és senki sem veszi észre, hogy összedőlt, pedig nekünk már semmi sem ugyanolyan.
Nóra nagyon sebezhető állapotban van, amiből minden erejével igyekszik kitörni, több-kevesebb sikerrel. Ezt az állapotot szerettem volna megmutatni és feldolgozni.
– Hogyan került az előadás a KuglerArt Szalonba?
TRÁ: Én már ismertem korábbról ezt a helyet. (Itt mutatták be 2019 őszén az Égnek a begóniák című előadást – a szerk.) Szerettük volna elkerülni, hogy egy sötét színpadon legyen a darab. Ha a Kuglerbe bemész, egy berendezett lakást, egy életteret látsz, amiről könnyen el lehet képzelni, hogy Nóra itt él.
SzSzB: Azáltal, hogy a nézők nagyon közel ülnek hozzám, ők is részesei az előadásnak, mondhatni „szemtanúk”. Rögtön van tőlük visszacsatolás, kapok egy tekintetet, amiben benne van a válasz.
TRÁ: A helyszín arra is jó lehetőséget nyújt, hogy előadások után beszélgetések szülessenek. Mindenki tud valahogy kapcsolódni Nóra történetéhez, nagyszerű lenne, ha ebből egy nagyobb párbeszéd is kialakulhatna.
