Henrik Ibsen, a legnagyobb norvég drámaíró egy patikában dolgozott, mielőtt írással kezdett volna foglalkozni. Műveit saját korában gyakran botrányosnak tartották, mivel akkoriban a viktoriánus szokások uralták Európát.
- hirdetés -
Henrik Johan Ibsen 1828. március 20-án született egy Skien nevű norvég helységben. Édesapját korán elveszítette, így félbehagyta tanulmányait, és patikusnak készült. Egy sarkkörön túli kisvárosban lett segéd, ahol rengeteget olvasott – többek között Szophoklész, Shakespeare, Corneille és Racine drámáit –, illetve németül tanult. Később az olaszt, a franciát és némiképp az angolt is elsajátította.
Eleinte verseket írt: Til Ungarn című költeményét az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc bukásának hírére írta meg. Ugyanebben az időben készült el első drámájával, az ókori Rómában játszódó Catilinával, amit ugyan „nem színpadra való drámának” ítélt meg egy kiadó, de következő darabjaival (Helgelandi harcosok, Östraati Inger asszony, Trónkövetelők) már elindult drámaírói karrierje. Előbb a bergeni, később a kristianiai (ma Oslo) színházban lett dramaturg.
1865-ben egy írói ösztöndíjjal Rómába utazott, ahol három évet töltött. Ezalatt olyan sikeres műveket írt, mint a Brand (1866) és a Peer Gynt című verses dráma, amely rövidesen a világirodalom egyik remekévé vált. Maga Ibsen fordította le németre és olaszra is.
1873-ban írta meg tízfelvonásos A császár és a galileai című darabját Flavius Julianus római császár életéről, amelyet főművének tartott. Ezután realisztikus környezetbe helyezett, prózában írt, társadalmi kérdéseket is feszegető darabok következtek: A társadalom támaszai (1877), a nálunk Nóra címen is ismert Babaszoba (1879) és a Kísértetek (1881). 1891-ben eljött a Nóra magyarországi bemutatójára, ahol a pletyka szerint közeli viszonyba került a címszerepet alakító Jászai Marival.
A Kísérteteket rosszul fogadta a kritika, amin felbőszülve Ibsen megírta az önéletrajzi ihletésű A hazaárulót (1882). Ennek a darabnak részben ellenpontja volt A vadkacsa (1884), amelyben a szintén rá hasonlító főhőst, Gregerset gúnyolta ki. A vadkacsa a kései önéletrajzi ihletésű művek közül az első volt, amelyet a Rosmersholm (1886), A sellő (1888) és a Hedda Gabler (1890) című darabok követtek.
1891-ben hazatért Norvégiába. Ezután írt darabjaiban közvetlenül önmagával foglalkozott: Solness építőmester (1892), Kis Eyolf (1894), John Gabriel Borkman (1896), Ha mi, halottak, feltámadunk (1899).
1858-ben nősült meg, a házasságból két fia született. A Norvégiába való visszatérésig a család városról városra járta Európát aszerint, hogy hol mutatták be éppen Ibsen adott darabját.
1900 márciusában szélütés érte, de csak a lábai bénultak meg, tolókocsiba került. Még megérhette, hogy Norvégia elszakadjon Svédországtól. A függetlenné váló ország első külügyminiszterévé nagyobbik fiát, Sigurdot nevezték ki. 1906. május 23-án, 78 éves korában halt meg a mai Oslóban.
(Via Világirodalmi arcképcsarnok, Wikipedia)
