A Várfok Galéria nagyszabású csoportos kiállítással kapcsolódik a Fesztivál Akadémia Budapest nemzetközi kamarazenei fesztivál idei témájához, a családfákhoz. Az együttműködés a képzőművészet és a zene szoros kapcsolatát és egymásra gyakorolt hatását hangsúlyozza.
A tárlatot rendhagyó koncert avatta fel a Várfok Galéria belső udvarán, ahol Kokas Katalin, Kokas Dóra, Kelemen Barnabás és Kelemen Gáspár varázsolta el a közönséget lenyűgöző játékával. Egy zenés tárlatvezetés keretében pedig Bali János furulyaművész-zeneszerző osztotta meg gondolatait a kiállított művekről és egy helyspecifikus, improvizatív zenei produkciót is hallhattak tőle a látogatók.
A Családfák című kiállítás a származás, ősök és az utódok közötti kapcsolatok, rokoni kötelékek, generációkon átívelő családi és művészi tradíciók kérdéskörét járja körbe a galéria művészkörének tíz alkotóján keresztül.
fotó: Posztós János
A tárlat egyik főképe Nemes Anna 2015-ös Kettős portré Bumbi kutyával című alkotása. A monumentális festmény Nemes fehér korszakának egyik lehengerlően szép példája. Az ecsetvonások nélkül, cseppentéssel megalkotott akril kompozíció egy idősebb házaspár portréját állítja elénk. Az áttetsző festékrétegekben a foltok száradási fázisait szemlélve maga az idő válik láthatóvá. A festett részletek mellett hasonlóan hangsúlyos szerepe van az üres, fehér felületeknek is. Ez a fehérség körbefogja a két személyt, kiszűr minden felesleges elemet a környezetünkben, kizárólag rájuk irányul a figyelmünk, ugyanakkor át is járja alakjukat, fokozza térbeliségüket, kiemeli a férfi nadrágjának gyűrődéseit és a nő papucsának is keretet ad.
A zenés tárlatvezetés során Bali János ezzel állította párhuzamba a zenében a hangok és a szünetek kapcsolatát. A szüneteket a köréjük épített hangok artikulálják, és megfordítva. Egy-egy szünet egészen más jelentéssel bírhat a különböző zeneszerzőknél, hiszen a hangok közötti szünetként jelentkező csend valójában a zenei folyamat része, nem ellentéte, hanem párja a hangnak.
Az idén 100. születésnapját ünneplő Françoise Gilot sem hiányozhat a kiállításról. Az 1984-es Kapocs egészen finom és lírai műve Picasso egykori múzsájának, az immár világhírű festőművésznek. Egy kisebb és egy nagyobb kő egymásba kapcsolódó formája adja a kompozíció főmotívumát. A kék horizontvonal előtt megjelenő kövek valós léptéke rejtély, nincs viszonyítási pontunk, lehetnek hatalmas sziklatömbök vagy akár szilánkosra tört apró kavicsok is. Alakjuk mindenesetre monumentálisnak hat, mivel alsó nézőpontból ábrázolja őket a művész. Egymáshoz viszonyított formájuk és méretük alapján egyértelműen a férfi és a női princípium hordozói. Pozitív és negatív kapocsként fonódnak össze, összetartozásukat még a köréjük tekeredő fonal is felerősíti, amely artériaként futja őket körbe, így erősítve szerves egységüket.
A kettős minőségek a színhasználatban is érvényesülnek: Gilot a kék és a rózsaszín hideg-meleg ellentétes tónusaiból építi fel a kompozíciót, egészen finom, áttetsző színrétegeket hozva létre. Emlékeztet ez a kölcsönös egymásrautaltság a kamarazenére, ahogyan egy duószonátában két játékos egyszerre képviseli a két pólust, ugyanakkor a befogadó számára mégis szerves egységet alkotnak. Brahms G-dúr hegedű-zongoraszonátája (op. 78) például iskolapéldáját kínálja ennek „kettőben az egység” elvnek, különösen, amikor úgy szólal meg, mint a fesztivál július 20-i koncertjén Joshua Bell és Várjon Dénes előadásában (az alábbi videón: 1:57:15-től).
Szirtes János családtagjait, szeretteit őrzik a kilencvenes évek elején készült kormos testlenyomatai. Szirtes a mennyezetre felerősített vásznakat alulról egy fáklya tüzével bekormozta, majd modelljei az ölelés gesztusával a kormos felületekbe nyomták bele meztelen testüket. A mozgásban megörökített testek így élettel teli lenyomatokká konzerválódtak, nem megkövült halotti maszkokként, hanem dinamikus, élő formákként jelennek meg előttünk.
Az alkotás folyamatának rítushoz hasonló mozdulatsora és a tűz használata transzcendens szellemi energiákkal tölti meg a műveket, mintha Szirtes szeretteinek vitális képmásai táplálnák és fenntartanák a valós személyek életenergiáját. Bár a zene természeténél fogva nem képes emberi testek fizikai lenyomatait megőrizni, személyek, illetve a személyekhez fűződő intenzív érzelmi élmények szellemi lenyomatait azonban rengeteg zenemű őrzi. Bartók Béla 1. vonósnégyese például – amely július 22-én hangzott el a fesztiválon a Kelemen Kvartett előadásában (az alábbi videón 1:14:32-nél indul) – a fiatal zeneszerző első jelentős érzelmi élményének, a Geyer Stefi iránt érzett, soha be nem teljesült szerelmi érzésnek a lenyomata.
Szirtes János műveihez hasonlóan Rozsda Endre Vádoló kísértet című festményén is családtagjai, barátai portréi láthatóak. A kaleidoszkópos szürrealista korszak egyik gyöngyszemén az idő fogaskerekei forognak függőleges sávokban. A dinamikus forma kavalkád rétegein át a múlt tárul fel, Rozsda életének egykori szereplői, ősei elevenednek meg.
„Az időgép a múltba visz, és fölidézteti velem azokat a dolgokat, amelyeket nem értettem akkor, amikor megéltem. Most tűnik föl az értelmük. De az a legérdekesebb, hogy ezek a visszafelé-siklások nemcsak az én múltam, hanem elődeim múltja felé is tartanak; ott kapcsolatokat találok a mával. Nagyon régi események kortársa vagyok, a múltat nem mint a történelmet, hanem mint örökös jelent érzem” – Rozsda Endre
Rozsda Endréről, akinek művészi életútját egy 1937-es Bartók Béla koncert határozta meg, már többször írtunk.
Párka vagyok, aki megfonja az idő fonalát, aki új dolgokat hoz létre, és nem az, aki bevégzi őket – írja Rozsda Endre Meditáció című esszéjében.
A Családfák kiállítás egyik legmegindítóbb képe, Korniss Péter 1973-as Asszonyok a sírhantnál című műve, ahol három gyászruhába öltözött nőalak áll egy frissen ásott sír körül a dombtetőn. Olyan mintha egy végtelen tájban, a világ tetején állnának, alakjuk túlnő a pillanaton, időtlenné válik, mintha nem három asszonyt, hanem az emberi sorsokat szövő három párkát látnánk. Mellettük egyetlen kopár fa látható még, mely a kiállítás összefüggésében szintén többletjelentést kap. Családfák sarjadása, növekedése és halála, születés és halál körforgása jelenik meg szemeink előtt.
- A Családfák című kiállítás 2021. július 31-ig ingyenesen látogatható a Várfok Galériában.
- Kiállító művészek: Gaál Kata, Françoise Gilot, Kazi Roland, Keserü Károly, Korniss Péter, Mulasics László, Nemes Anna, Orr Máté, Rozsda Endre, Szirtes János, Ujházi Péter
