aatoth franyo (Nyíregyháza, 1954) legújabb műveiből a Várfok Galériában Monszun – Mon Sun címmel nyílt kiállítását június 9-től július 16-ig tekinthetik meg a látogatók.
A most bemutatásra kerülő, olajfestményekből álló tárlaton aatoth távol-keleti természetélményének legfrissebb sorozatát, talán legkedvesebb őseleméhez, a vízhez kötődő elevenséget, a monszun éghajlat ihlette különleges tájképeket láthatunk. A Várfokkal párhuzamosan a párizsi Galerie Keller és az 55Bellechasse galéria is kiállítja a művész új munkáit.
Az egzotikus táj és a természet bensőséges, belemerülő ábrázolása a Mongóliát és Kínát követő, Thaiföldön töltött évek lenyomata, ahol a dzsungelben felállított műtermének (Prachuap Khiri Khan) közvetlen környezetében, a művész mindennapjainak hát- és előterévé vált a mély zöldektől, friss lilás türkizektől örvénylő levelek, vízpartok, tavak és folyók látványa.
A mongol kultúra ihlette „vörös korszak” képeit (franyo vörös képeiről itt írtunk már egy korábbi cikkben) még egy egészen más struktúra és ikonográfia jellemezte. Ekkori művei az amerikai Kenneth Patchen „picture poemjeivel” rokoníthatóak; a graffitiművészet, a Figuration libre, a szürrealizmus hatása mind-mind felfedezhetőek a képmezőbe festett írásos karaktereket, abszurd figurákat és narratív szituációkat ötvöző képein.
A tájkép műfaj ösztönzőleg hatott műveire az absztrakt és kalligrafikus irány felé való fordulás tekintetében. A természet közvetlen tapasztalatának ábrázolása a kompozíciók színvilágát is feloldotta a korábban szinte kizárólag a barlangrajzok világát megidéző földszínek használata alól, és színhasználatában az őstermészet keresésének frissessége válik hangsúlyossá.
A Monszun – Mon Sun kiállítási anyagán is érződik a korábbi tájképeket meghatározó természet hierografikus jelekké fordítása, átírása. Részletek című képén a rügyekből, gallyakból álló képírásos, piktografikus jelek repülő hangjegyekként vagy szökésben lévő ütemvonalakként veszik körbe a szünetjeles kottarészletet. A festményen akár egy élővilágot megzenésítő partitúrarészleten a kis fűcsomó és a szitakötő is a zenés szövegkönyv elemeivé válnak, mintha a burjánzó aljnövényzet a furioso, a szitakötő pedig a morbido zenei utasítást jelölnék.
A Tó élmény című festmény is finom, bimbózó hieroglifákat sejtet, amelyeket elnézve szemünk mintha egyre „olvasni” akarná a virágzó jeleket.
A különböző képnyelvi elemek vegyítése franyo eszköztárának régről ismert metódusa, a többnyelvűség és a nyelvek keveredése nemcsak régebbi, szintén a dzsungel közelségének és látványának kalligrafikus, valamint absztrakt elemeket ötvöző ábrázolásain hangsúlyos, de ezt a gesztust örökíti meg a Le Petit Ivre rouge (A kis vörös részeges) 15 nyelvű, utazó alkoholisták számára írt szótárának kiadásával is. franyo művészetének formagazdagsága ready-made tárgyaiban (ásó, láncfűrész) is megmutatkozik és az alkotás játékos folyamatára való utalás a művész gyakori fogása.
A Monszun – Mon Sun képei kapcsán érdemes elgondolkodnunk a vízről, mint franyo oly sok képén főszereplőként megjelenő alapelemről. A kiállítás alcímeként szereplő Folyik a víz Pala-U-ból című kép sokkal inkább egy képzeletbeli, megálmodott vízélményt rögzít, semmint a vízzel való „valóságos” találkozás tapasztalatát. Ám épp ebben az elképzelt víz-halmazállapotban rejlik a festmény ereje, megmutatva azt a vizuális képességet, mely a valóságnál „valóságosabbat” tud álmodni, tapinthatóbbat, élményszerűbbet, „kézzelfoghatóbbat”. A festő teremtő alkotóerejét tükrözi a víz színekben és formákban, felületekben és rétegekben gazdag, sűrű és áthatolhatatlan jellegének megjelenítése, mely a víz valóságban megtapasztalható áttetsző minőségétől idegen. Igazi látnoki, teremtő művész világáról vallanak ezek a képek.
franyo festményei egy olyan alámerülés képei, melyeken a természet közvetlensége és közelsége mintha a táj mikrovilágát, legbelsőbb lényegét ragadná meg. Tájképei azonban nem a klasszikus értelemben vett tájképek, szándékuk nem a természet leképezése vagy „dokumentációja”. Sokkal inkább a thaiföldi kolostorban töltött elszigetelődés során, a meditatív lelki gyakorlatok folytatásaként születő képek, melyek a lehatárolt élettérben eltöltött visszahúzódás belső elmerüléséről vallanak.
A sárga pavilon című festményen az ember építette kaliba olyannyira összefolyik az őt körülvevő természettel, hogy csupán szabályos cölöpei emelkednek ki a szövevényes háttérből. Organikus és geometrikus ábrázolás így egymásba fonódóan hangsúlyozza a természet által burjánzón beszőtt emberi világunk statikus voltát.
A Várfok Galériában megvalósuló Monszun – Mon Sun háromnyelvű szójáték nevét viselő kiállítás anyaga visszatekint a korábbi korszakot is átható őselem, a víz mint forrásmotívum képnyelvi megjelenítésére, a természet rejtekutainak kalligrafikus ábrázolására, valamint új formanyelvet és művészi korszakot nyitva az újjáéledő esőerdő mély zöldjeinek közvetlenségébe és sűrű, violaszín örvényébe vezeti a látogatót.