Nyár elején nem történhet velünk jobb dolog, mint Lóci. Mert minden úgy jó ahogy van, ilyenkor amikor süt a nap és kék az ég, különösen! A Lóci játszik frontemberével, Csorba Lócival közelgő, június 4-i zsámbéki koncertjük apropóján beszélgettünk online – mert a koncertszezon már elindult és ők is mindig úton vannak.
– Most először léptek fel Zsámbékon, nem is szokványos megszólalásban. Milyen dalokat hoztok?
– Az utóbbi időben több olyan koncertünk is volt, ahol megvizsgálhattuk, honnan érkezett a zenekar és hova tart. Ebből a legizgalmasabb talán az volt, amikor Szabó Attilával a Csík zenekarból és a Fokos zenekarral karöltve készítettünk egy „Lóci goes folk”-ra keresztelt produkciót, és a Lóci játszik zenei gyökereit kutatva rengeteg népzenére, akusztikus világzenére bukkantunk. Azóta én előszeretettel veszem elő újra az akusztikus hangszereket, és mutatom meg azt a magot, ami talán egy kicsit elveszett az elmúlt évek hangos nagyszínpad-zajában.
– A fesztiválon magyar nyelvű dalok szólnak, ahogy később magyar versek és szövegek töltik meg majd a színpadunkat. Egyszer te is azt nyilatkoztad hogy zenei fejlődésedben fontos számodra az a hagyomány, amiből építkezni lehet – inkább mint a Londoni Top 20. Miből inspirálódsz egy-egy dal megírásakor?
– Nincs bevett dalírói stratégiám. Az inspiráció, vigyázz, bármikor lecsaphat! – emlékeztetnek erre a nagyok. Ennek megfelelően én nyitott füllel és nyitott szívvel hallgatok meg új zenekarokat, érkezek olyan településre, ahol még nem jártam, és ülök fel a hetes buszra is. A legnagyobb öngól az, ha a hagyományt csak a múltban keressük, és nem vesszük észre a velünk, vagy éppen bennünk élő hagyomány pillanatait, motívumait.
– Amikor megszületik egy dal ötlete, kinek mutatod meg először? Mi történik vele, mire színpadra kerül?
– Annak idején édesapám volt az első rosta, ma már inkább a feleségemet éri az a hálátlan feladat, hogy valami olyasmiért kell lelkesednie – rosszabb esetben lelkesedést színlelnie -, amiben én már hallom a teljes zenekart, a fúvósokat, a dobot, de ő csak azt a kis pilinszkázást hallja, amit a gitáron egyedül művelek. Az utóbbi években egyébként körülbelül 70 százalékig írtam meg a dalokat, és hagytam, hogy a maradékot az együttes tagjai tegyék bele. Így mindenki talán jobban a magáénak érzi az elkészült művet.
– Melyik a kedvenc dalod magadtól? Van, aminek különleges sztorija van, vagy különösen kötődsz hozzá?
– Akik régóta járnak Lóci játszik koncertre már biztos észrevették, hogy lassan tíz éve húzódik ez a „poén”: minden koncerten másik dalomat konferálom fel a személyes kedvencemként. Nehezen tudok választani, mert van olyan, ami fél óra alatt íródott, van, amit két és fél év alatt sikerült csak befejeznem, mégsem gondolom, hogy az egyik jobb lenne, mint a másik.
– Ami a színpadon lejön belőletek az a jókedv és a felhőtlenség. Az életben is ösztönösen ilyen vagy, aki mindig pozitívan tudja látni a dolgokat, vagy tudatosan törekszel erre, netán dolgoznod kellett magadon?
– Viszonylag korán észrevettem magamon, hogy elég nehezen élem bele magam a szomorúságba. Valahogy a legszomorúbbnak szánt dalom is jóval vidámabb, mint az Esti Kornél bármelyik szerzeménye… A szórakoztatás, a könnyed humor, a közvetlenség viszont akkor is megy, ha éppen bal lábbal keltem fel. Ezért ezt a komparatív előnyömet használom ki a színpadon és az üres kottafüzet fölött gondolkodva is.
– Vajdaságban születtél, de jó ideje Budapesten élsz. Mennyire fontosak neked a saját gyökereid?
– Májusban volt szerencsém Torontáltordán, a tordai búcsúban zenélni. Ez a mára már alig 1100 fős település nagyapám, dédapám és ükapám szülővárosa, így nem kis izgalommal tértem vissza Bánátba. Szerencsére a helyiek messze földön híres vendégszeretete semmit nem kopott az évek során, és külön örültem, hogy édesapám bölcs Vergiliusként elkísért ezen a kiránduláson, majd édesanyám és a húgom is eljött megnézni a koncertet. Mélyreható élmény volt ott játszani, ahol több mint száz évvel ezelőtt a felmenőim építkeztek, és talán pont olyan dalt fütyörésztek közben, amit ma én is el tudok fütyülni.
– Talán ez a nyár végre egy vírusmentes normális nyár lesz. Látod már hogy hány órát (napot) fogtok turnébuszban tölteni?
– Bár tavaly igazi felüdülés volt ismét a bandabuszba beülni, biztos izgalmas lesz megint meglátogatni a kedvenc fesztiválhelyszíneinket Orfűn, Kapolcson, Szegeden, Sopronban és még sorolhatnám, hiszen ezek a nyár ékkövei, biztos pontjai, ahol mindig óriási élmény találkozni a közönséggel. De bevallom, én leginkább azokat a kis koncerteket várom, ahol „bármi megtörténhet”, és lehet, hogy pont egy áramkimaradás miatt kényszerből akusztikusan elkezdett koncertből lesz örök emlék mindannyiunk számára.
Jegyek itt a koncertre ide kattintva érhetők el.
A fesztivál teljes programja pedig itt olvasható.
