Az egyikük egy munkamániás tenor, a másik talán a legjobb rosszfiú a basszbaritonok sorából. A Háry Estély két sztárvendége közül Ildebrando D’Arcangelot már bemutattuk, ezúttal pedig Aleksandrs Antoņenkoval ismerkedünk meg.
A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.
A negyvenegy éves lett tenorista, Aleksandrs Antoņenko az elmúlt szűk évtized nagy felfedezettje – és hőse, hiszen bátor emberek sorsát énekli meg és játssza el a legfontosabb operaházak színpadán. Radames, Manrico, Cavaradossi és a nagy erejű Sámson gyakori alakítója, s egyszersmind a New York-i Metropolitan Opera legelső nem feketére mázolt Otellója korántsem az egyetlen világhódító lett muzsikus napjainkban, gondoljunk csak a mezzoszoprán Elīna Garančára vagy a karmester Mariss Jansonsra. Antoņenko ezt így magyarázza:
Nézze meg, hogyan köszöntötte a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara Mariss Jansonst 74. születésnapján.
„Lettország közel van Moszkvához és Szentpétervárhoz, ami erős kulturális és zenei befolyást gyakorolt ránk az évszázadok során. De ennél is fontosabb, hogy saját jogon is nagyon komoly zenei hagyományaink vannak, s ne feledjük, hajdanán még Richard Wagner is dolgozott Rigában!”
A megtermett alkatú és erős színpadi kisugárzású tenorista fellépési naptárja már évekre előre tele van róva, azonban a roppant munkabírású énekest ez láthatóan nem aggasztja:
„Munka, munka és újra csak munka – ez tart engem tökéletes formában. Ezért azután nem is igen van szükségem másfajta edzésre, s ha mégis pihennék egy kicsit, akkor leginkább horgászom vagy a kertemet ápolom.”
Antoņenko, akárcsak az est másik vendégművésze, D’Arcangelo, otthonosan mozog az operavilág majd’ minden szögletében, így akár az egyes nemzeti közönségek összehasonlítására is szívesen vállalkozik:
Külleme révén D’Arcangelo a „latin szerető” közkedvelt képzetét már az első pillanatban felidézi.
„Országtól függően igen nagy különbségek tapasztalhatók az operaközönség temperamentumában. Ezen én is gyakran meglepődöm, mert néha rácáfolnak az előzetes feltételezésekre is. Svédországban és Norvégiában például mindig erős és heves tetszésnyilvánításra kész a hallgatóság, míg a szláv publikumok higgadtabbak, a lett nagyérdemű pedig még náluk is visszafogottabb.”
Ildebrando D’Arcangelo már járt és fel is lépett Budapesten, ám Aleksandrs Antoņenko most először énekel majd nálunk. Így aztán a magyar közönségről még csupán előzetes elképzelései lehetnek. Egyszóval rajtunk és persze rajta áll is majd, hogy megtapasztalhassa a hazai zenebarátok rendszerint könnyen lelkesülőnek azonosított vérmérsékletét.
„A derék bécsiek legalább a színpadon lássanak férfiakat”
– mondja Németh László történelmi drámájában a címszereplő Széchenyi István, s bizony valahogy mi is így lehetünk ezzel: Operába járunk, hogy végre szembe kerülhessünk a maszkulin erő e nemes formájával. Előadásokon, vagy mint ahogy ezúttal kínálkozik a lehetőség: a február 25-i Háry Estélyen!
