A Menni vagy visszajönni sorozat következő részében ismét a fúvósoké a főszerep, hiszen egy tuba-, egy harsona- és egy kürtművész mesél külföldi tapasztalatairól, s arról, miben, mennyiben más a nemzetközi zenekarokban folyó munka. Eddig főként német, osztrák és angol együttesektől hazatért muzsikusok idézték fel a kint töltött időszakot, most viszont hongkongi és szlovén zenekarokról is képet kapunk. Ismerjük most meg Asztalos Tamás harsonaművész történetét.
A Zenekar folyóirat további cikkeihez kattintson ide.
A szegedi egyetemen éppen az utolsó félévét végezte Asztalos Tamás, amikor eljött a fővárosba, a Schagerl cég szervezte mesterkurzusra, amelyen olyan művészek tanítottak, mint Tarkövi Gábor és Edgar Manyak. A Berlini Rádiózenekar szólóharsonása két napi munka után felajánlotta a fiatal művésznek, hogy felvételizzen Baselbe.
Korábbi cikkünkben Szentpáli Rolanddal beszélgettünk.
„Már középiskolás korom óta voltak olyan ambícióim, hogy megpróbálok külföldön tanulni, majd állást találni, hiszen akadtak barátaim, akik Szegedről indulva komoly nemzetközi karriert futottak be, és rájuk mindig példaképként tekintettem ” – idézi vissza ezt az időszakot Asztalos Tamás.
Asztalos Tamás 2010-ben tett sikeres felvételit Baselben Edgar Manyakhoz.
„Azért is gondolkodtam abban, hogy külföldön próbálkozom, mert nagyon kevés volt itthon a státusz, a generációm tagjai közül sokan nem találtak állást maguknak. Így a tanulmányaimat Basel után is folytattam, mégpedig Weimarban. A tanári mesterképzéshez – hiába ajánlotta a baseli tanárom – Svájcban nem volt kedvem, ezért mentem tovább a németországi Liszt Ferenc Akadémiára, ahol sikeres felvételit tettem.
Az ottani mesteremmel főként a próbajátékokra koncentráltunk, s elkezdtem jelentkezni mindenfelé, Németországtól kezdve Ausztrián át egészen a skandináv országokig. Legalább húsz ilyen seregszemlén vettem részt, amikor megtapasztaltam, milyen nagy a konkurencia, hiszen ezekre a státuszokra egész Európából rengetegen jelentkeztek. De nemcsak külföldön próbálkoztam, ha Magyarországon meghirdettek egy-egy próbajátékot, azokon is mindig igyekeztem részt venni.”
Eközben folyamatosan zenélt is, hiszen Weimarban egy szezont játszott az ottani zenekarnál, amely a színházi feladatokat is ellátta, s amelyet a magyar származású Stefan Solyom irányított. Majd ezt követően a Jénai Filharmóniánál több fél éven keresztül töltött be kisegítői állást.
“Azt láttam, hogy a svájci és a német együtteseknél nagyon precízek, talán azért is tudnak eredményesebben a feladatokra összpontosítani, mert a próbák után nem kell még tanítani is elrohanniuk.
Más az ottani muzsikusok életszínvonala. De nem mondanám, hogy tehetségesebbek lennének, mint az itthoniak. Sőt, azt hamar tapasztaltam, hogy a magyarokra mindenütt kiváló zenészként tekintenek, nagyon jó a hírünk. Nagyon jónak tartják a magyar iskolát. Bármerre is jártam, szinte minden együttesben találkoztam honfitárssal.
Sajnos, a státusz-szerzésben nem jártam sikerrel, de mentem tovább ezen az úton. Úgy gondoltam, próbálkozom, amíg csak lehet. A menyasszonyommal, aki szintén muzsikus, megbeszéltük, arra törekszünk, hogy valamelyikünk találjon minél hamarabb magának stabil állást, s akkor ahhoz az együtteshez próbál csatlakozni a másik is. Ekkor írták ki a pécsi próbajátékot“
Itt két évvel ezelőtt Asztalos Tamás sikerrel járt, s nagy örömére a barátnője is szerződést kapott.
“Végre letelepedtünk, és nagyon jól érezzük magunkat a Pannon Filharmonikusoknál. Az együttes magas színvonalon muzsikál, a Kodály Központ pedig valóban egyedülálló koncerthelyszín, ahol kiválóak a munkakörülmények. A német, a svájci együtteseknél változó volt, hogy hogyan fogadnak egy külföldit, s bár én mindenütt gyorsan beilleszkedtem, azért itthon sokkal barátibb a hangulat. A harsona szólam pedig valóban a béke szigete. Annak is örülök, hogy a szimfonikus darabok mellett időnként operákban is játszhatok, ezzel ugyancsak bővül a repertoárom.
