A boogie-
A jazz évszázada című kötet az április 30-i Nemzetközi Jazznapra e-book formátumban is megjelenik.
Egy San Antonió-i pszichiáter, zongorista és zenetörténész kutatásai közben különös nyelvészeti érdekességeket talált, ezek között volt négy afrikai eredetű szó. Az egyik, a „bug” hausza eredetű, a „buga” a mandingóból származik, és azt az ütemet jelenti, amelyet a dobolásnál használnak. Egy Nyugat-Afrikából származó szó, a „bogi” táncot jelent, és van a bantu nyelvben egy kifejezés, a „mbuki mvuki”, amelyben az első szó azt jelenti, hogy kapd el a legyet, a második pedig azt, hogy táncolj vadul. Látható, hogy ezek a szavak egyértelműen utalnak valamiféle zenére és táncra. Nem lehet erőszakoltnak tartani, ha azt gondoljuk, hogy ezek a szavak később, a feketék nyelvében visszatértek, zenéhez és tánchoz kapcsolódtak, és ezekből lett a „boogie-woogie” elnevezés.
Természetesen amíg ez a ma is használt szóalak bekerült a köztudatba, sok változáson ment keresztül, de fogadjuk el, hogy ez a végső forma Afrikából indult, és hosszú történelmi folyamat eredményeként jött létre. Az első olyan zenei felvétel, amelynek a címében szerepel a szó első tagja, az 1913-ban megjelent That Syncopated Boogie Boo volt, amelyet az American Quartet játszott lemezre. Néhány évvel később Wilbur Sweatman készített egy felvételt, amelynek Boogie Rag volt a címe.
A boogie-woogie komoly hatást gyakorolt mind a country-, mind a rock and roll zenére. Ennek a stílusirányzatnak volt kiemelkedő reprezentánsa Jerry Lee Lewis.
Az első olyan zene, amely már a későbbi boogie-woogie stílus jellemzőit is viselte, a Louisiana Five előadásában rögzített Weary Blues volt. Ebben hallhatjuk azt az úgynevezett sétáló basszus (walking bass) játékot, amely évekkel később jellemzője lett a boogie-woogie muzsikának. Az első olyan kiadott lemez, amelyen megjelent a boogie-woogie kifejezés, 1928-ban készült, az előadója Pine Top Smith volt, a felvétel címe: Pine Top’s Boogie Woogie. Ehhez a számhoz szöveg is született, amely eligazítást adott arra, hogy hogyan kell táncolni a boogie-woogie-t.
1930-ban jegyeztek fel több egybehangzó visszaemlékezést, melyek szerint a boogie-woogie szülőhazája Texas, azon belül is az állam északnyugati részén található Piney Woods volt. A stílus létrejöttének dátumát az 1870-es évekre teszik. Az elmondások szerint a városban volt néhány rossz állapotban lévő üres épület, ahol a feketék összejöttek csak úgy, a saját szórakoztatásukra zenélni (jam session). Innen eredhetett a boogie-woogie stílus néhány eleme, amelyet később a zongorázni tudó feketék beépítettek saját zenéjükbe. Hamarosan azonban más területeken is megjelent ez a fajta zene, így például Dallasban, Houstonban és Galvestonban is. Természetesen mindenhol fekete muzsikusok játszották. A stílus annyira nyilvánvaló volt, hogy aki játszotta, arról a hallgatóság rögtön meg tudta állapítani, hogy honnan jött.
A korai boogie-woogie-zongorázásban egyszerű balkéz-játékot játszottak a zenészek, e stílus „hazája” a texasi Marshall volt. Talán ezért nevezték a primitívebb boogie-balkézjátékot egyszerűen csak „marshallnak”. A zenetudósok kutatásai érdekes következménnyel jártak, ugyanis azok hatására 2010. május 13-án Marshall város önkormányzata hivatalos ünnepség keretében kinyilvánította, hogy Marshall a boogie-woogie „szülőföldje”. Ezzel a település bevonult a jazz történetébe (vajon mit gondol erről Piney Woods városa?). A döntés következménye lett többek között, hogy megnőtt a város iránti érdeklődés.
A zenetörténész Paul Oliver több olyan történetet ismer, amely egy-egy boogiezongorista életéről szól, aki felszállt a vonatra, utazott néhány órát, leszállt, majd játszott hat-hét órát, aztán újra vonatra szállt, majd újra leszállt, játszott… és így tovább.
A történészek azt is tudni vélik, hogy a zongorajátéknak kezdetben nem boogie-woogie volt az elnevezése, hanem „gyors nyugati” (fast western), vagy „gyors blues” (fast blues), hiszen ez a zene sok tekintetben, például a játék gyorsaságában különbözött a New Orleans-i vagy a St. Louis-i bluesoktól. Ám egy 1986-ban készült interjú során egy Texakarnából származó férfi elmesélte, hogy a „Fast Western” és a „Fast Texas” elnevezést eredetileg a Railroad Company of Harrison County vasúttársaságra használták (amely később Texas and Pacific Railwayre változtatta a nevét). Talán nem tűnik belemagyarázásnak, de nem elképzelhetetlen, hogy a később boogie-woogie-nak elnevezett zenét korai korszakában azért hozták kapcsolatba a vonattal, mert a sodró lendülete, gyorsasága utalt a lokomotív sebességére. Sőt még azt is meg merjük kockáztatni, hogy a Fast Western vagy a Fast Texas vonatai azzal is segítettek a boogie-woogie elterjedéséhez, hogy széthordták szerte az országban ennek az új zenei stílusnak a hangzását, technikáját és a boogie-woogie muzsikusokat, ezzel is erősítve a kapcsolatot a boogie-woogie és a vonat között.
A boogie-woogie még mindig örömet szerez a hallgatóságnak, jó példa erre Christina Aguilera 2006-os felvétele, a Candyman (eredeti címe: Boogie Woogie Bugle Boy), amely igen nagy népszerűségnek örvend.
