Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap Lipcse Kurt Masurra emlékezik

Lipcse Kurt Masurra emlékezik

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

A 2015-ben elhunyt karmesterről általános iskolát neveznek el Lipcsében, emellett a város – a New York állami White Plains után másodikként – egy térrel is adózik a muzsikus emléke előtt, novemberben pedig megnyílik a Nemzetközi Kurt Masur Intézet.

- hirdetés -

A városi tanács döntése már megszületett arról, hogy a jelenlegi 3. számú Általános Iskola július 1-től hivatalosan is Kurt Masur Általános Iskola lesz, az Augustusplatzot és Universitätsstraßét összekötő közterület pedig az egykori Kapellmeister nevét veszi fel, aki 1970 és 2006 töltötte be a tisztséget, és a város egyik temetőjében nyugszik.

A novemberi intézetnyitáshoz nagyszabású ünnepség is kapcsolódik, amelyre a város díszpolgári címével is kitüntetett Kurt Masur barátait, kollégáit, tisztelőit várják, köztük Anne-Sophie Muttert. November 3. és 5. között tudományos szimpóziumon Beethovenről esik szó, koncertet adnak a Gewandhaus Mendelssohn Akadémiájának és a Drezdai Filharmonikusok Kurt Masur Akadémiájának növendékei, továbbá a hegedűművésznő alapítványának ösztöndíjasai. Már az ősz elején, szeptemberben rendez az intézet a lipcsei egyetemi klinikával együttműködésben egy jótékonysági hangversenyt a Gewandhausban a Parkinson-kór kutatásának támogatására. Csakúgy, mint majd novemberben, itt is elhangzik Sebastian Pilgrim kompozíciója, a 4 Gedichte von Kurt Schwitters, amellyel – többek között a mű humánuma és humora miatt – elnyerte a 2017-es Német Zenei Versenyen a Kurt Masur-díjat.

(Via Klassik.com, Slipped Disc)

Promóció

Mit keres a fizikus a múzeumban?

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X