Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap „A dalok a föld, az opera az ég”

„A dalok a föld, az opera az ég”

Rufus Wainwright a klasszikus operák nagy rajongója, kortárs szerzőként pedig kicsit szégyelli, hogy a kortárs műveket kevésbé ismeri. És mint színházi műfajjal sem tud betelni, ha operát néz, ugyanis tobzódhat az örömökben: figyelhet a zenére, a történetre, az énekesekre, a díszletre, a jelmezre. Az énekes-dalszerző három éve koncertezett Budapesten, ma este első, 2007-es operájával, a Prima Donnával indul az Armel Opera Fesztivál.


– Egy alkalommal Elton John a legnagyobb élő énekes-zeneszerzőnek nevezett. Milyen érzés annak lenni?

– (Nagyot nevet.) Sok-sok évvel mondta ezt rólam… és hát igazán azóta senki nem szállt versenybe velem. Remélem, azóta ez még mindig áll! De komolyra fordítva a szót, amikor ezt mondta, még fiatal voltam és naiv, egy jópofa mondatnak gondoltam mindössze. Mára, évek múltán, már átérzem, mennyire mélyen és őszintén gondolta, és roppant hálás vagyok neki. Különösen azért, mert akkor mondta ezt, amikor az olyan dalszerző-énekesek, mint Leonard Cohen vagy David Bowie még velünk voltak.

Ismét európai szintű kiváló minősítést kapott az Armel Opera Festival

– Milyen készség vagy képesség szükséges a dalszerzéshez és az operaíráshoz?

– Teljesen más, egymással szinte ellentétes attitűd, és ezért élvezem. Az éneklés és a dalszerzés valami olyasmi, mintha fáklyaként világítanék, és felhívnám a figyelmet magamon keresztül valami általánosabbra azzal, hogy megmutatom a saját érzéseimet másoknak.

Az opera nem rólam, hanem a zenéről szól, ami az individuumot teljesen háttérbe helyezi, felülírja.

Ha a dalszerzőt fáklyához hasonlítottam, az operaszerzőt egy csatornának vagy vezetéknek gondolom, amin végigmennek a hangok, és azok transzformálódnak. A dalok a föld, az opera az ég.

– Közismert Verdi iránti rajongásod. Honnan ered ez, miért ő a hősöd?

– Ő volt az a zeneszerző, akinek a műveit, különösen a Requiemet hallgatva egészen másképp kezdtem gondolkodni a zenéről. A mai napig meglepnek a harmóniái, a dallamainak a mélysége és sötétsége. Keresem, de nem tudom definiálni, miért érintenek meg, miért szépek. Lenyűgöz bátorsága, ahogyan az akadémikus ízlés ellenében írt. Elképesztő a pályafutása több okból is. Leginkább azért, mert mindent magától, a maga tehetségéből ért el. Aztán azért, amilyen hosszan és sikeresen tartott a karrierje, amennyire öntörvényű tudott lenni, hogy akkor írt, amikor úgy érezte, írnia kell, hogy nem volt a kritikának vagy a pénzarisztokráciának és egyáltalán: senkinek kiszolgáltatva.

– A Prima Donna manchesteri világpremierjére Verdinek öltöztél.

– Ami először jó ötletnek tűnt, aztán rémálommá vált. Képzeld el, hogy odamész az előadásra, az operád bemutatójára, amiről álmodoztál, amit ezerszer lejátszottál a fejedben, és amit élvezned kellene, de nem tudsz, mert végig azon izgulsz, hogy az énekesek és a zenekar jó legyen, azt halld vissza, amit leírtál, hogy tetsszen az embereknek, hogy a kritikai visszhang pozitív legyen. És akkor ott ülsz Verdiként, befeszülve, izzadva… Most már inkább inkognitóban járok.

Így énekli saját művét Rufus Wainwright:

– Még egy Verdi-kérdés, a bulváros fajtából. Aludtál abban az ágyban, ahol Verdi meghalt. Milyen volt?

– Szuper! Nagyon jót aludtunk benne a férjemmel. (Nevet.)

– Egy 2015-ös interjúban beszéltél arról, hogy a második operádon dolgozol. Kész van már ez a Hadrianusról szóló darab, amit 2018-ban mutat be a Canadian Opera Company?

– Hamarosan kész lesz, ha minden igaz, október végén. 2018-ban mutatják be Torontóban, egészen elképesztő énekesekkel, igazi világsztárokkal, akikről még nem beszélhetek, mert a szerződéseket még nem írták alá. Tudod, fura ez, mert azt hallod, hogy az opera műfaja haldoklik, nem közérthető, nem ér el a közönséghez, nem a máról szól, és akkor arra gondolsz, oké, válaszként nekik

írok egy nagyszabású operát Hadrianusról, a római császárról. Négy felvonással, balettbetéttel, nagy kórussal, sok szereplővel, ahogy az a nagykönyvben áll.

– Azt is említetted, hogy három operát tervezel. A Prima Donna járja, a Hadrianus hamarosan elkezdi járni a maga útját. A harmadikról már vannak elképzeléseid?

– Azóta módosítottam: legalább hármat. Egy vígopera lehet a következő, de inkább kamarazenekarra. Nemrégiben láttam New Yorkban A rózsalovagot Renée Fleminggel, ami nagyon megérintett, és közben eszembe jutott a Figaro házassága, no nem a konkrét történet vagy a zene miatt, hanem azért, hogy A rózsalovagnak egy, a Figaróhoz hasonló, mai tükördarabját kellene megírni…

És még egy részlet az operából operaénekesek és a szerző előadásában:

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X