Kortárs tánc és modern balett, klasszikus, jazz és kortárs zene – ízelítő abból, mi minden vár ránk a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon.
Van egy csodálatos pillanat Hans van Manen Satie-zenére készített koreográfiájában: a balerina mozdulata egy szemvillanásra megáll, kimerevedik az idő, a táncos márványszoborrá válik. Partnere magasba emeli, majd átemeli.
Mintha csak egy múzeum raktárában lennénk. Futó pillanat ez: a megindítóan érzelmes, ugyanakkor emelkedetten hűvös pas de deux – bár ma már a tánctörténet egyik klasszikusa – minden, csak nem múzeumi tárgy. Tiszta és absztrakt tánc, mely akkor is megérinti az embert, ha az illető épp nem tartozik a beavatott táncértők közé. Egyszerre rafinált és közvetlen. Éppen olyan, mint Satie zongorasorozata, a Gnossiennes. A különös cím egyes értelmezések szerint a gnózisra utal, mely azt tanítja, hogy a tudáshoz egyedül a beavatáson át vezet út; másokat Knósszosz (Gnossus) labirintusára emlékeztet. Egyenletes lüktetése ugyanakkor táncot is idéz, de vajon milyet? Hans van Manen a mozdulatok, a gesztusok nyelvén tökéletesen oldja fel a Satie-zene paradoxonjait, és láthatóvá teszi a megmagyarázhatatlant. A Magyar Nemzeti Balett LOL című bemutatója Hans van Manen három munkáját állítja színpadra, s természetes, hogy a válogatásból a Gnossiennes sem maradhat ki.
Az összművészeti fesztiválok programkínálatában, a helyszínek és időpontok forgatagában gyakran érezzük magunkat úgy, mintha labirintusba tévedtünk volna – persze a szorongató bezártság és reménytelenség érzése nélkül. Nem lesz ez másképp a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon sem. Aki például a táncra összpontosít, választhatja Bozsik Yvette bemutatóját. Izgalmas estnek nézünk elébe, Bozsik ugyanis arra keres választ, hogy a verbunkos (Kodály Zoltán: Galántai táncok) és a zenei konstruktivizmus (Ligeti György: Musica ricercata) miként közelíthető meg a modern táncnyelven keresztül. Frenák Pál viszont a filmművészet nagy klasszikusából (Szerelmem, Hirosima) indul ki, de természetesen ne tánc-remake-re gondoljunk. Frenák táncszínháza a test zuhanási
energiájából és az elemelkedés gesztusaiból építkezik. Táncosaitól nem kevesebbet kér, mint hogy újra és újra lakják be az ismeretlen teret, és érintsék meg saját fizikai és lelki határaikat.
Érzékenység és érzékenyítés a környezet legapróbb neszeire. Zenévé oldani mindent, amivel valaha találkoztunk. Univerzális nyelven közkinccsé tenni az ősi, népi hagyományt. Egyformán hitelesnek maradni a lírai és a szenvedélyes megszólalásokban. E leírás
egy olyan zeneszerzői ars poeticát takar, mely egyként igaz lehet Bartók Bélára és napjaink egyik legelismertebb komponistájára, a kínai-amerikai Tan Dunra. A Concerto Budapest hangversenyén mindkettőjüktől elhangzik egy-egy mű: vajon lesznek-e egybecsengések?
A hamburgi világpremier után néhány nappal a Müpában is megszólal Eötvös Péter új zenekari darabja, a Multiversum. Az Elbphilharmonie rezidens alkotójaként Eötvös olyan zeneművet írt – nagyzenekarra, orgonára és Hammond-orgonára –, mely érzéki módon ragadja meg a nagyszabású tér akusztikai adottságait. Biztosak lehetünk abban, hogy a darab Budapesten is „jól érzi majd magát”. Eötvös Péter álmodta meg az Új Magyar Zenei Fórum Zeneszerzőversenyt is, a döntőknek immár hagyományosan a Budapest Music Center és a Müpa ad otthont. Az idei pályázóknak talán a korábbiaknál is érzékenyebb kérdésre kell zenei választ adniuk: mi a viszonyuk Kodály Zoltán életművéhez?
fotó: Harald Hoffmann
S hogy a kulturális, nyelvi sokféleség nemcsak a labirintusban való elveszettség, hanem a felszabadultság érzését is adhatja, arra csodás példát mutat a triójával érkező izraeli nagybőgős, Avishai Cohen koncertje. A hagyományosan gazdag és a jazz világát sokoldalúan közvetítő koncertek között lesz egy igazi csemege, mely azok kíváncsiságát
is felkeltheti, akik jellemzően Schubert, Wagner vagy Mahler zenéjéért lelkesednek. Nem kell megijedni: nem a felsorolt mesterek darabjai öltöznek jazz-ruhába, hanem egy legendás Schubert- és Mahler-énekes, Thomas Quasthoff ad elő számára kedves, jazzben fürösztött pop- és soul-dalokat. Nem a jazz fősodrát képviseli, talán ezért is beszélnek sokan róla úgy, mint a jazz Messiásáról. A huszonhárom éves londoni fiatalember, Jacob Collier univerzális muzsikus: énekel, komponál, rendkívüli invencióval dolgozza át a jazz klasszikusait, és – nem túlzás – minden hangszeren játszik, akár egy-egy számon belül is vált dob, gitár vagy zongora között. Lehet, hogy a mozarti csoda nem megismételhetetlen?
S ha már csodáról esik szó: mi történik akkor, ha egy falusi közösség nem tudja kivárni a szentté avatás hosszadalmas procedúráját, s hogy felgyorsítsa az eseményeket, csodagyárossá válik? Templomszentelés a még nem szentté avatott László király tiszteletére – a Boldogasszony lovagja, Selmeczi György vígoperája mulatságos mese az ember legendaszomjáról.
Részletes információ a programokról és jegyvásárlási lehetőség a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál honlapján
